Próféta spíler vagy dejongozó Butt-head?

Vágólapra másolva!
2011.12.20. 09:07
null
Hernanes itt sem a legszebb arcát mutatta, viszont nagyon boldog volt (Fotó: archív)
Hernanes nem tinikorában és szupersztárjelöltként érkezett Európába, de azért jó „pedigréje" volt, vagyis a Laziótól szép fegyvertény, hogy sikerült tavaly megszereznie. A brazil középpályás bizonyított is a pályán, ezért a hálás rómaiak egészen más szemmel tekintettek rá, mint a gúnyoló angolok. Más kérdés, hogy a mindkét lábával remek képességű, és így kiszámíthatatlan játékos azóta olyan rúgásfajtát is bemutatott, amellyel ugyancsak váratlant húzott – ám erről mindenki szívesen lemondott volna...

A szigetországiaknak az élcelődés maradt – nem véletlen, hogy a Premier League földjéről ered a Hernanes egyenlő Butt-head egyenlet, mármint hogy vonásaiban a középpályás (szerintük) a kissé torz személyiségjegyekkel felruházott rajzfilmfigura hús-vér hasonmása.

Az angolok – és a spanyolok, plusz fél Itália – lemaradtak tavaly nyáron a vastag euró- és fontkötegekkel űzött versenyben az akkor 25 éves válogatott futballistáról, akit helyettük a Lazio kaparintott meg: a rómaiak 13.5 millió eurót fizettek az 1985. május 29-én született Anderson Hernanes de Carvalho Andrade Lima játékjogáért a Sao Paulónak, amely a Manchester Uniteddel, a Liverpoollal, a Barcelonával és a Real Madriddal is tárgyalásokba bocsátkozott – nem beszélve további fél tucat olasz érdeklődőről.

Talán a kiábrándító bérleteladási adatok, talán a két éve januárban a klub korábbi argentin középpályásával, Juan Sebastian Verónnal folytatott, csalódást okozó telefonbeszélgetés (a veterán irányító leszögezte: esze ágában sincs visszatérni Rómába) győzte meg a zsugoriságáról is híres Lazio-elnök Claudio Lotitót arról, hogy nincs más választása, muszáj kinyitnia a pénztárcáját.

Négy hónappal Hernanes bemutatása után, azaz tavaly ilyenkor (ahogy azt az NS 2010. december 20-i írása is alátámasztotta) a presidente már büszkén húzhatta ki magát: klubja a brazil hathatós közreműködésének köszönhetően a harmadik helyen állt a Serie A tabelláján, többek között a Juventus, Roma, Inter triót is megelőzve!

Bő egy esztendővel korábban a tekintélyes The Times a „legígéretesebb labdarúgók" globális listáján egyenesen az első helyre pozícionálta Hernanest, aki aztán a fiumicinói landolását követően egy kissé teátrális, ám kétségkívül hatásos „Forza Lazio!" kiáltással és egy ígérettel pillanatokon belül belopta magát új csapata híveinek szívéve: azt mondta, két hónapon belül olaszul fog nyilatkozni.

Az együttesnek a 12. hellyel záruló megelőző idényhez mérten látványos és megdöbbentően gyors felemelkedését nem lebegtette meg előre a szűzbeszédében, ami nem is illett volna hozzá, mindamellett az imént említett fogadalom betartása és a Lazio szárnyalása nyomán heteken belül már mindenki becézte a brazilt – és nem a külseje nyomán, hanem „Prófétának"...

HERNANES LÁBBAL I.

Akitől egyébként kontinensünk nem azt kapta, amire előzetesen, hiányos ismeretek birtokában sokan esetleg számítottak. Az új fiút többen Kaká klónjának kiáltották ki, hiszen nemzetiségük, korábbi klubjuk, válogatott mivoltuk és részben a feladatkörük is összeköti őket, ám a stílusuk összetéveszthetetlen.

Hernanes tulajdonképpen a középpályássor bármelyik posztján hasznos figura, de leginkább középen, ahol az sem hátrány, ha az embert felvértezték a labdaszerzés tudományával. Ő tudja, meri, teszi – nem ritkán védekező középpályásként, máskor viszont játékszervezőként vagy egyéb támadó szerepkörben. Lassúbb Kakánál, tulajdonképpen „antibrazil", egy pontos rövid passzt legalább olyan sokra becsül, mint a lelátón földöntúli gyönyört kiváltó cseleket.

Pedig az utóbbiakra is képes a fiatalember, aki tavaly ilyenkor az Udinese ellen 3–2-re megnyert meccsen már a szezonbeli ötödik találatát szerezte az élvonalban (gólpasszból hatnál tartott akkor), amivel a saját egyéni csúcsa közelébe ért.

A Sao Paulo játékosaként egy idényben (2009) hat volt a bajnoki maximuma a kétszeres (2007, 2008) országos aranyérmes, 2008-ban hazájában az év labdarúgója címet is kiérdemlő játékosnak, akiről – a városi legenda szerint – kezdeti éveiben a saját edzői sem tudták megmondani, hogy bal- vagy jobblábas-e (egyébként az utóbbi).

Ki-ki eldöntheti...
Ki-ki eldöntheti...

Paulo Autuori, korábbi Sao Pauló-i trénere egyik mérkőzésen a bal, a következőn a jobb szélen vetette be, aztán ismét a balon, amivel feladta a leckét a riválisok szakvezetőinek. A megtévesztő sokoldalúság megmaradt: Hernanes esetében a Serie A kapcsán sem beszélhettünk bal vagy jobb oldali dominanciáról, ami érthetőbbé teszi, miért mérték a jelen és a múlt Itáliában is megforduló brazil csillagaihoz, például Kakához vagy Falcaóhoz.

Olyan magasságokba (egyelőre) nem emelkedett, mint a nevezettek, és a Lazióval sem sikerült megkapaszkodnia a dobogón (végül ötödikek lettek, ő 11 gólig jutott), de nem lehet véletlen, hogy a korábbi két szerepléséhez ötöt hozzátéve idén megragadt a Mano Menezes-féle brazil válogatottban, és kivette-kiveszi a részét római csapata remekléséből is.

Az Európa-ligában a nyolcaddöntőbe jutásért rendezendő kör egyik nagy rangadóját fogják vívni az Atlético Madriddal, a Serie A-ban pedig mindössze bő negyedórán múlt vasárnap, hogy nem ugrottak fel a második helyre, egyetlen ponttal a Juventus mögé (mivel az Udinese végül 2–2-re egyenlített, maradtak negyedikek– ám továbbra is igen közel az első háromhoz).

A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy az angolok valamit megsejthettek annak idején, mert a Próféta csúnyán gyarló dolgokra is képes vetemedni, a butt-headi hasonlatot mintegy alátámasztva (már ha szó szerint fordítjuk a „becenevet"): ha az internetes rákeresünk Hernanes nevére, a legelső videotalálatok között bizony az a jelenet nyomakszik elénk, mikor múlt télen a Franciaország elleni felkészülési meccsen (bár vélhetően eredetileg labdára ment) amolyan lájtosabb De Jong-módra talpalta le – a később, az ő kiállítása után a meccs egyetlen gólját szerző – Karim Benzemát, s még csak nem is nagyon értette, hogy mit csinált rosszul...

HERNANES LÁBBAL II.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik