Gálázott a Chelsea, Mihajlovics köpött rá

Nyolc évvel ezelőtt a Lazio még az „utórezgéseit" élte annak a hullámhegynek, amely az ezredfordulón története második bajnoki címe elnyerésében csúcsosodott ki. A 2000-es scudetto után sorrendben harmadik, hatodik, majd negyedik lett, és az utóbbi révén ősszel elindulhatott a Bajnokok Ligájában – máig utoljára, legalábbis a saját erejéből (a 2007-es bronzérméhez, s így a BL-részvételhez a különböző pontlevonások segítsége is kellett).

A Chelsea elleni hazai mérkőzése előtt közepesnél valamivel jobban állt – 1–1–1-es mérleggel második hely a csoportban , egy friss udinei 2–1-es győzelem után ötödik pozíció a Sere A-ban –, és mivel Londonban csak 2–1-re kapott ki, miközben a kvartett másik (alsó) felét a Besiktas meg a Sparta Praha alkotta, nem volt ijesztőnek nevezhető a helyzete.

Más kérdés, hogy a klub nem ápolt túl jó emlékeket az angol csapatok elleni meccseiről, márpedig ezúttal nem szabadott kikapnia, különben még bajba kerülhetett. Ezzel szemben Claudio Ranieri alakulata – most a vendégekről beszélünk, hiszen Roman Abramovics nem sokkal azelőtt vásárolt büszkesége ekkor még nem lépett rá a mourinhói útra – két héttel korábban 0–1-ről tudott fordítani otthon a rómaiak ellen, és a remélt újabb győzelmével sokat közelíthetett a továbbjutáshoz, hiszen ötpontos előnyre tehetett szert ellenfelével szemben.

A Chelsea azért is hajtott 2003. november 4-én, hogy megszerezze az 50. győzelmét az európai kupaporondon, az pedig a két fővárosi együttes közös vonása volt, hogy egyaránt elhódították valaha a Kupagyőztesek Európa-kupáját: az angolok 1971-ben és 1998-ban (bár az utóbbi alkalommal a légiósaik már „túlnépesedték" a „bennszülött" briteket...), a Lazio pedig a KEK legutolsó kiírása során, 1999-ben.

A BL-négyesében éllovas londoni gárdánál, amely a megelőző hétvégén az Everton ellen elért idegenbeli 1–0-s sikerével az Arsenal és az MU szendvicsében foglalt helyet a PL tabellájának második helyén, az odavágóhoz képest ezúttal változást jelentett az egykor pont a riválist erősítő Crespo felépülése, Desailly, Stanic, Petit és Babayaro ugyanakkor nem játszhatott. Az olaszoknál Peruzzi kapus és Stam sérülés, Oddo eltiltás miatt nem léphetett pályára.

Az összeállítások így a következőképp néztek ki. Lazio: Sereni – Zauri, Mihajlovics, Fernando Couto, Favalli – Albertini (Muzzi, 71.), Sztankovics, Fiore (Negro, 58.), Liverani – Corradi, S. Inzaghi (Claudio López, 71.). Chelsea: Cudicini – G. Johnson, Terry, Gallas, Bridge – Duff, Makelele, Verón (J. Cole, 75.), Lampard – Mutu (Grönkjaer, 57.), Crespo (Gudjohnsen, 67.).

Aztán alighogy elkezdték, alighanem az egész játéknap legfurcsább találatával szerzett vezetést a Chelsea. Két egykori Lazio-játékos közreműködésével született meg a 15. percben a gól: Verón kellemetlen szabadrúgását Sereni éppen a befutó Crespo mellére öklözte, ahonnan a kapuba pattant a labda.

A szünet után gyorsan elszálltak a rómaiak egyenlítési esélyei: Mihajlovics ripsz-ropsz kiállíttatta magát (52. perc). Pedig óriási iramban kezdte a Lazio a játékrészt, a Chelsea-kontrák azonban továbbra is veszélyesek maradtak. Az egyik végén a Grönkjaer lövése utáni kipattanót Gudjohnsen vágta közelről a kapuba (70.), eldöntve ezzel a meccset – Duff egyéni akció után lőtt (75.), illetve Lampard szemfüles gólja (80.) már csak ráadás volt.

Ez a 0–4 lett a nap legnagyobb különbségű diadala, pedig a Laziót nem szokták így földbe döngölni a Stadio Olimpicóban. A Chelsea edzője, római születésű lévén, kicsit kellemetlenül érezhette magát földijei előtt, vagy legalábbis megszólalt benne az olasz szolidaritás, mert hosszan magyarázgatta a házigazdák vereségét.

„Azután, hogy a Spartával döntetlent játszottak, tőlünk meg kikaptak a Stamford Bridge-en, a Lazio játékosain talán túl nagy volt a teher. Ezzel együtt nem futballoztak rosszul, kialakítottak jó néhány helyzetet, Cudicininek volt bőven védenivalója. Aztán Mihajlovics piros lapja is nagy hatással volt az eseményekre, onnantól fogva már nagyon nehéz lett volna felállniuk. Gyermeteg hibákat kezdtek elkövetni, könnyű szituációkban rontottak. Elég idegeseknek látszottak, mi viszont szerencsések voltunk" – fejtegette Claudio Ranieri. Kis híján ő kért elnézést...

Az olaszok szakvezetőjét, Roberto Mancinit persze nem vigasztalta kollégája előzékenysége, kénytelen volt elismerni a saját hibáját. „Azt terveztük, hogy teret engedünk nekik az elején, hadd jöjjenek. Sajnos az első gól nagy ajándéknak bizonyult, utána már hiába próbáltuk a saját játékunkat játszani. Mihajlovics kiállítása után végképp elúszott az esély az egyenlítésre" – állapította meg letörten.

Az indulatain kívül félelmetesen hatékony és bombaerős pontrúgásairól ismert védő (egyszer mesterhármast ért el szabadrúgásokból!) aktuális tetteiről megvolt a véleménye a szintén nem balhémentes életéről és pályafutásáról nevezetes másik jómadárnak is.

„Mihajlovicsnak abba kellene hagynia a piti személyes játékait, amelyekkel nemcsak magát, hanem még a csapatát is rossz helyzetbe sodorja. Inkább a futballal kellene foglalkoznia, mert van mit javítani rajta. Kellemetlen volt, amikor leköpött, de a vendetta miatt nem helyezhettem háttérbe a csapat érdekeit. Néhányszor összeszólalkoztunk, és nem tudta türtőztetni magát, veszélyessé vált. Nem játszott jól, ráadásul elvesztette a fejét és ki is állították" – írta le a néhány nappal azelőtt Liverpoolban győztes bajnoki gólt szerző Adrian Mutu a veterán szerbbel történt összetűzését.

A másik oldalt Mancini képviselte: „Sajnálom Szinisát, mert nagyon jó ember, és általában nem keveredik ilyen helyzetbe. Csak akkor viselkedik így, ha valaki a hasonló cselekedeteivel kikényszeríti. Nem láttam, mi történt, de úgy tudom, először Mutu könyökölt. Mindenesetre a köpés nagyon súlyos tett, ezért biztosan nagy árat kell fizetnie."

Nemsokára kiderült, hogy az UEFA fegyelmi bizottsága rendkívül súlyos büntetést rótt ki a Lazio légiósára: nyolc nemzetközi mérkőzésről tiltották el. Érdekesség, hogy a sportszerűtlen gesztust a játékvezető nem vette észre, így Mihajlovicsot a televíziós felvételek buktatták le, ugyanakkor két perccel az említett eset után egyébként is begyűjtötte a második sárga lapját, így megkapta a pirosat is. A játékos „visszaesőnek" számított, ezért vonták ki ilyen sok időre a forgalomból, s róttak ki rá emellett még 12 700 eurós pénzbírságot is.

„Áldozata", aki azon a nyáron igazolt a Parmától a Chelsea-hez (ahonnan egy évvel később a kokainos ügye miatt rúgták ki), természetesen az európai szövetség döntésével kapcsolatban is megszólalt. Közölte, hogy szerinte a hátvéd megérdemelte a hosszú eltiltását. „Mihajloviccsal évekkel ezelőtt egy Jugoszlávia–Románia találkozón tűztem össze, amikor csúnyán belészálltam, és ki is állítottak. Azóta valahányszor összefutunk, megpróbál bosszút állni."

Ezután minden ment tovább a maga útján. A csoportelsőként továbbjutó londoniak, akik mellesleg pár nappal Róma után otthon egy ötöst gurítottak a Newcastle-nak is, végül csak az elődöntőben buktak el, majd a következő években még inkább csatlakoztak a kontinens elitjéhez. Eközben a Laziót igencsak visszavetette a 0–4: a hátralévő két, elvileg jóval könnyebb meccsen mindössze egy pontot szerzett, és az utolsó helyre visszacsúszva az UEFA-kupás átszállásról is lemaradt.

Ami a szerbet illeti, az egykor a Vojvodinában (már az újvidékiekkel is bajnok volt 1989-ben!), a Crvena zvezdában, a Romában és a Sampdoriában is megforduló sokszoros válogatott bombázó a szezon végén egy újabb kupaelsőséggel búcsúzott el a Laziótól, amellyel egyébként a legtöbb trófeát szerezte pályája során, de még mindig nem vonult vissza: 35 esztendősen követte az őt rendkívül kedvelő Mancini mestert az Interhez, ahol még két idényt (az elsőben ráadásul sok meccset is) lehúzott.

Milánóban újabb diadalokat ünnepelhetett, így a sikerei legalább annyira eszünkbe juthatnak a neve hallatán, mint a hatalmas és pontos távoli lövései, illetve a különböző agyeldurranásai (volt, hogy egy verbális adok-kapok lezárásaként vb-n is leköpte ellenfelét, konkrétan Jeremiest, csak ez akkor nem derült ki rögtön; két évvel utána az Eb-n a szlovénok ellen rendezett ámokfutást; ugyancsak 2000-ben, a BL-ben kölcsönösen rasszista jellegű kiszólásokkal látták el egymást Vieirával a Lazio–Arsenal meccs lefújása után, sőt birokra is keltek, stb.).

Ez utóbbi történet később azért is lett pikáns, mert az öt és fél esztendővel ezelőtt visszavonuló Mihajlovics egyből átlényegült pártfogója (egykori sampdoriás és laziós csapattársa), Roberto Mancini segédedzőjévé a fekete-kékeknél, és ilyen minőségében újra „közel került" a Juventusból akkor érkező francia futballistához. Ebből aztán nem lett baj.

És a hírek szerint abból sem, hogy a néhány éve önálló vezetőedzői karrierbe fogó szerb „nehézfiút" tavaly kinevezték a Fiorentina kispadjára, ahol mások mellett ismét találkozhatott a 2003-as affért nyilván még nem felejtő, második doppingeltiltásából épp akkoriban kikeveredő helyi csatárcsillaggal – Adrian Mutuval. Ezúttal a beosztottjaként...