Villa nagyon igyekezett, de korlátok közt

A spanyol bajnokság 2008–2009-es idényének ötödik körében a Deportivo La Coruna látogatott a Mestalla Stadionba a Valenciához. Utóbbi csapat is bele akart szólni a Real Madrid és a Barcelona „szokásos" versenyfutásába az aranyéremért (az elején mindig lehet még reménykedni, amire a gárda négy évvel azelőtti elsőségének viszonylag friss emléke is kötelezett), ezért a szurkolók hazai pályán biztos győzelmet vártak a középmezőnybeli riválissal szemben.

A 2008. szeptember 28-i találkozó legelején a Depor elpuskázott egy nagy helyzetet, de a 11. percben mégis megszerezte a vezetést – ráadásul úgy, hogy nem is került helyzetbe... Érdekes szituációból született a találat: a már-már hiába sprintelő Pablo Álvarez az alapvonalról be tudta gyötörni a labdát, amelybe a rövidre visszaérkező Emiliano Moretti beleért és a szintén balszerencsésen mozduló Renan kapus közreműködésével a saját hálójába továbbított.

Az öngólt a 34. percben egyenlítette ki a Valencia, amelynek eztán már nem okozott gondot a fordítás. A La Coruna-iak még egyszer megvillantak, azonban a hetek óta szárnyaló David Villa (2), Juan Mata duó Joaquínnal kiegészülve végül esélyt sem adott a kék-fehéreknek – a 4–2-es sikerrel pedig Unai Emery együttese visszavette a tabella első helyét a Villarrealtól, amely előző nap ideiglenesen elé ugrott. Mi több, a „denevérek" sorozatban a harmadik fordulót zárták a táblázat élén!

A duplázó Villa pedig ott folytatta, ahol a nyár elején abbahagyta. Sőt! A spanyol válogatott támadó az Európa-bajnokságon négy meccsen „csupán" négy gólig jutott – de így is túlszárnyalta a 2006-os vb-n elért háromját, s ezzel a (mellesleg a selección által megnyert) kontinensviadal gólkirálya lett –, a Primera División addigi öt körében azonban máris hatnál járt!

A Srác, vagy Kölyök (El Guaje), ahogy szülőhazájában emlegetik az asztúriai futballistát, csak az Osasuna ellen (1–0) nem talált be, a Mallorca (3–0) és az Almería (2–2) egy-egy, a Málaga (2–0) és a Deportivo (4–2) két-két gólt kérhetett rajta számon.

Rajta és Matán. A mindössze húszéves szélső ugyanis mindent megtett, hogy feledtesse a sérült David Silva hiányát: három gólja mellett háromszor hozta kihagyhatatlan helyzetbe Villát, amivel maga is főszerepet vállalt az együttes menetelésében. Mindent elárul kettejük addigi teljesítményéről, hogy immár nyolc pontot gyűjtöttek a Valenciának (Villa tulajdonképpen egymaga ötöt) – a csapat nélkülük az alsóházban tanyázott volna.

S bár (az idei nyártól chelsea-s) Mata esetében még nem keltett különösebb feltűnést, hogy mindezt az átlagosnál jóval alacsonyabb termettel érte el – elvégre az Eb-n szárnyaló Silva is éppen 170 centiméter magas, ami Spanyolországban nem rendkívüli –, ám a Srác esetében már említést érdemel.

Azt ugyanis túlzás lenne állítani, hogy az akkor 26 éves támadó (175) a XXI. század tipikus csatárának mintapéldánya. Gondoljunk Zlatan Ibrahimovicra (192), Luca Tonira (193), Ruud van Nistelrooyra (188) – hogy Jan Kollerről (202), Peter Crouchról (201) és más „tornyokról" ne is beszéljünk –, vagy nézzünk szét az európai góllövőlisták éppen három évvel ezelőtti élmezőnyében: John Carew (Aston Villa, 193) és Vedad Ibisevic (Hoffenheim, 189) sem jött (jön) zavarba, ha egy-egy fejeléshez túl kell(ett) ugrania hórihorgas védőjét.

A hozzájuk képest kicsi Villa mégsem áll rossz fejelő hírében, rövidtávfutásban valószínűleg a felsoroltak egyikének sem adna esélyt, a hátvédek pedig – akár az Eb- vagy vb-résztvevők, akár a Primera División-csapatok játékosai – tanúsíthatják: a kapu előtt kiszámíthatatlan. A Deportivo elleni első gólja például megmutatta, miként tud zavarba hozni egyszerre négy védőt, akik hiába vették körbe legfeljebb háromméteres távolságból, a labdához már csak a hálóban fértek hozzá...

A spanyol gólkirályi cím, a Pichichi-trófea első számú várományosa ugyanakkor saját magát szerényen háttérbe szorította a közös érdekekkel szemben. „A bajnok Valenciát szeretném a címlapokon látni, sokkal inkább, mint magamat a Pichichivel vagy az Aranylabdával. Ez mind nagyon szép, de hát megnyerni a Ligát..." – fogalmazott.

Ezekről ugyanis mind csak álmodozhatott, sőt az utóbbi távolabbinak tűnt még az egyéni díjaknál is. Korábban a Zaragozával nyert már Király-kupát, és ugyanezt a Valenciával is elérte 2008-ban, tehát kiindulópontunk előtt néhány hónappal, viszont már messze jártunk az ezredfordulótól, amikor a Valencia (sőt több más gárda is) bele tudott szólni a Real és a Barca versenyfutásába.

Ezúttal is mi történt? A következő két körben még tartotta a tempót – győzelmek, ráadásul kapott gól nélkül –, ám egy döntetlen után a 9. fordulóban megtorpant, és hamarosan nagyobb hullámvölgybe is keveredett. A lényeg, hogy a tavasz végi záráskor már csupán hatodik volt, épphogy elcsípve az Európa-liga-indulást... (Igaz, ez is előrelépésnek minősült az előző évi 10. pozícióhoz képest.) És legközelebb is tudomásul kellett venniük, hogy a bronznál nekik nincs feljebb.

Ami David Villát illeti, a három esztendővel ezelőtti remek kezdés kellően magasra repítette a góllövőlistán, hiszen 28 találattal végzett, ami máig a legjobb teljesítménye. Személyes balszerencséje, hogy hiába lett harmadszor is (s azóta még egyszer) Zarra-díjas, vagyis a legeredményesebb spanyol nemzetiségű mesterlövész, összesítésben így is megelőzték ketten: elsősorban az azóta már a világ egyik legjobbjaként tisztelt uruguayi Diego Forlán (Atlético) 32 góllal, illetve a kameruni Samuel Eto'o (Barca, 30) is.

A Pichichit azóta sem tudta megszerezni a 30. évét néhány hónap múlva betöltő El Guaje, de tavaly nagyot fordult az élete: az Eb- után a vb-aranyérmet is a vitrinjébe tehette – mi több, bekerült a torna álomcsapatába mint a világbajnokság ezüstcipőse (csak a kevesebb asszisztja miatt szorult amúgy a szintén ötgólos Thomas Müller mögé) –, majd az új idénynek, egy 40 millió eurós klubcsere jóvoltából, már Barcelonában vágott neki.

A katalánoknál töltött első idénye során lehagyta Raúlt a válogatottban szerzett gólok számában, azaz immár nemcsak a világbajnokságokon, hanem mindent egybevéve is a spanyol örökrangsor vezetője. Nem véletlenül: a nagy Alfredo Di Stéfano óta neki a legjobb a gól/mérkőzés mutatója...

Ezenkívül a gránátvörös-kékek mezében immár nem volt lehetetlen küldetés számára a csapatsikerek elérése, sőt halmozása sem: végre bajnoki elsőség örvendeztette, plusz hazai és európai Szuperkupa. No meg bónuszként a BL-diadal…