Népligeti nőrémisztő NB I-es „sztárszatír"

Íme a krimibe illő történet. Valamikor 1993 januárjának második felében az egyik este, amikor már besötétedett, a Ferencváros 23 esztendős labdarúgója egy sísapkát húzott az arcába, felfegyverezte magát egy pisztollyal (legalábbis annak látszott), valamint a nagyobb nyomaték kedvéért baseballütővel, és elbújt a népligeti Fradi-sporttelep fái között.

Amikor elhaladtak mellette az FTC volt kézilabdás hölgyei – heti két alkalommal jártak le edzeni –, akkor eléjük ugrott és megadásra szólította fel a rémülettől szinte félájult sportolónőket, majd tovább fokozva a vérfagyasztó szituációt megfenyegette őket.

Mellesleg a csatáron árulkodó melegítőalsó volt, így utóbb nem jelentett nehézséget kideríteni, hogy az ott edzőtáborozó futballisták közül valakihez fűződött ez az ártatlan gyerekcsínynek aligha minősíthető vicc. Nyilasi Tibor vezetőedző is így értékelte a történteket, mert rögtön összehívta a játékosait. Amikor feltette a kérdést, „Ki követte el ezt a baromságot?", Wukovics László azonnal felemelte a kezét, mire a szakember abban a pillanatban felszólította, hogy hagyja el a bázist.

A tréner természetesen még azon melegében tájékoztatta a klubvezetőket a történtekről, így 1993. január 28-án összeült a labdarúgó-szakosztály fegyelmi bizottsága, hogy meghatározza a büntetés mértékét. A tettét megbánó Wukovicsot 50 ezer forint prémiummegvonásra ítélték. A testület a döntésnél figyelembe vette, hogy a Népligetben lezajlott esemény, amely nagy visszhangot keltett a korabeli sajtóban, erkölcsi kárt okozott a zöld-fehér klubnak.

Ugyanakkor azt is szem előtt tartotta a bizottság, hogy Wukovics László már 15 éve a Ferencváros sportolója volt, és soha semmiféle fegyelmi vétséget nem követett el. A játékos az ítéletet elfogadta, az ellen nem fellebbezett, az NS-nek pedig még ugyanaznap elmesélte a teljes történetet és annak indítékait.

– Felesleges újra felidézni az eseményeket; a legenyhébb jelző, ha azt mondom, jó nagy baromságot csinált.
– Tudom – válaszolta egykori kollégánknak Wukovics, akit láthatóan megviselt az önmaga kiváltotta hercehurca. –, de higgye el, az egész csak egy nagy heccnek indult.

– Nem hiszem, hogy jó néven venné, ha a családja hölgytagjait valaki baseballütővel és pisztolynak látszó öngyújtóval riogatná a sötét utcán.
– Minden télen, amikor a Népligetben edzőtáborozunk, valamilyen módon megtréfáljuk a portást. Jó haver, számít rá, mi pedig napokig törjük a fejünket, hogy milyen marhasággal tudnánk igazán meglepni. Ezért húztam fel a csuklyát a fejemre, s vettem az egyik kezembe a baseballütőt, a másikba pedig az öngyújtós pisztolyt. Na, mondom, hátulról bekerítem a portást, aztán együtt röhögünk az egész balhén, pont úgy, mint tavaly.

– Pechjére, jobban mondva a játéktól már visszavonult hölgyek balszerencséjére – edzésüket befejezve – éppen akkor jöttek arra a lányok, amikor ez a félelmetes, félmeztelen, félig útonállónak, félig szatírnak látszó borzalom megjelent a népligeti Fradi-sporttelep fái között.
– Ekkor rontottam el mindent. Egyszerűen olyan lettem, mint a hülye gyerek. Az a csínytevő, aki elveszti a józan ítélőképességét. Akkor magam sem mértem fel, hogy milyen következményei lehetnek ennek a marháskodásnak. Jött a négy hölgy, én pedig abban a pillanatban eléjük ugrottam. A helyzet szülte az egészet. Természetesen szánom-bánom az ügyet, be kell látnom, hogy ez már cseppet sem volt jóízű móka. Megérdemlem a büntetést, és azt is, hogy Nyilasi Tibor elzavart az edzőtáborból.

– Négyszemközt mit mondott a vezetőedző?
– Azért is bánt az eset, mert Nyilasi Tibor lépten-nyomon azt hangsúlyozza, hogy nekünk a Ferencváros hagyományaihoz méltóan, tisztességesen kell viselkednünk a magánéletben és a pályán is. Azt követeli, ami a profi mentalitás alapkritériuma. Alaposan kiosztott

– Meg kell mondjam őszintén, a lapok sem kímélték, s ez a bírálat is helyénvaló volt.
– Valóban. A történtekre nehéz mentséget találni, és nem is keresek. Rózsacsokrokkal próbáltam a megfélemlített kézilabdás hölgyeknél bocsánatért esedezni, ilyképpen igyekszem bűnbocsánatot nyerni, bár tudom, hogy nagyon haragszanak rám.

– Most sokan azt gondolhatják, hogy ez a Wukovics dörzsölt gyerek, mert a Fradi fegyelmi bizottsági ülése előtt néhány csokor virággal akarja magát szimpatikusnak beállítani. Nálam nehéz lenne a rehabilitálást ilyen könnyen kivívni, még akkor is, ha vagonnyi rózsát dobálna a megriasztott nők lába elé, mert túlzottan erős, durva dolog volt az álarcos „fellépés".
– Napok óta kerestem őket, egyáltalán nem az volt a szándékom, hogy a tettem felett ítélkezőket jobb belátásra bírjam. Vállalnom kellett a felelősségre vonást. Pusztán azt akartam bizonyítani, hogy ugyan meggondolatlan voltam, de nem vagyok elvetemült. Szép lassan a házunkban lakók is elhúzódnak tőlem a liftben, az utcán pedig olyan szemmel néznek rám az emberek, mintha a gyönyöröket valóban a Népliget fái között kereső, sziszegő szatír lennék.

– Fordítsuk meg a dolgot! Ha bárki ezt tette volna, akkor talán Wukovics László is megkérdőjelezné a józan ítélőképességét.
– Ezt elfogadom, de szeretném még egyszer elmondani: ez egy nagy heccnek indult. Amikor az ember hetekig a játékostársaival van összezárva az edzőtáborban, a legképtelenebb ötletekkel próbálja feloldani az unalmas estéket. Lehet, hogy gyerekesnek tartanak, de én is örülök, amikor valamelyik szobatársamat meg tudom lepni egy-egy sületlenséggel. De nem csak én vagyok mókamester, mások is megteszik ezt. Hozzáteszem, a tréfák néha valóban idétlenek. Ám ma én vagyok a kiagyalója, holnap pedig engem csalnak lépre. Hallottuk, hogy a régebbi korosztályok, az egykori labdarúgók sem voltak angyalok, ők sem mentek a szomszédba egy-egy mókáért.

– Nincs is ezzel semmi baj. A sportemberek ne legyenek olyanok, mint az aludttej, hiszen a vagányság valahol hozzátartozik a futballhoz. Ritka az olyan labdarúgó, aki az edzőtábor alatt végig Lermontovot olvas, vagy Tóth Árpád-verseket elemez. Beleférnek a jóízű ökörködések, ám tudni kell, hol van a határ.
– Mit mondhatok erre? Természetesen igaza van. De most gondolja el, ettől a pillanattól kezdve Wukovics a pályafutása végéig magán hordja a bélyeget: népligeti szatír.

– Nem, mert ha jól játszik és gólokat rúg, higgye el, ez a legjobb módszer ahhoz, hogy a feledés homályába merüljön a rémisztgetés.
– Jó, akkor megpróbálom gólokkal levakarni rólam ezt a saját magam felverte sarat.

A tények: az őszi góltermését (3) megháromszorozta a tavasszal (9), majd a következő szezonban – melynek végén csapatával megvédte az MK- és a Szuperkupa-elsőségét, illetve sorozatban harmadszor (!) is kiérdemelte az FTC legjobbjának járó Toldi-vándordíjat – már egyenesen 14 találatig jutott a válogatottba is újabb kétszer meghívott Wukovics László. Ő volt akkor a Ferencváros fő fegyvere – aki ígéretéhez híven a pályán is újra bőséges muníciót szolgáltatott a róla szóló beszélgetésekhez.