Puskás, jól lőtt, olimpián is – anyukaként

Nagy Tímea, Vörös Zsuzsanna, Kovács Katalin és a vele párban, illetve egyedül is győzedelmeskedő Janics Natasa mellett Igaly Diána volt az ötödik (időrenden a második) magyar női versenyző, aki Athénban a csúcsra ért. Sokan talán csak ekkor ismerték meg a nevét és arcát, pedig az örökifjú hölgynek ez már messze nem az első olimpiája vagy nagyobb sikere volt.

Mivel ismert tény, hogy legutóbbi, pekingi részvétele idején a nagyfia már egyetemre járt, talán nem neheztel érte, ha most a görögországinál még távolibb múltjában csemegézünk, hiszen már 1983-ban kincsre bukkanhatunk pályafutásának kutatása során.

A bukaresti Tunari lőtéren rendezték a sportlövő Európa-bajnokságot, melynek záró napja előtt a gyorstüzelőpisztoly-csapat és a futóvadlövő Doleschall András révén két arannyal álltunk. Voltak még (v)érmes reményeink, hiszen a felnőtt női standard puskások 3x20 lövéses összetett számára a korábbi Eb-győztes Fórián Éva az egyik favoritként készülhetett, ám végül be kellett érnünk egy nyolcadik hellyel csapatban... Mégsem szontyolódtak el a magyarok a befejező órákban, és erről egy fiatal koronglövő gondoskodott.

Igaly Diána – miközben édesanyja, Igaly Józsefné a felnőttek mezőnyében 133 koronggal kilencedik lett – a saját korosztályában 139-cel az élen végzett skeetben. Az MHSZ KLK 18 éves versenyzőjének eredményére utóbb biztosan akadt, aki fintorgott, amikor meghallotta, hogy a juniorok küzdelmében mindössze négyen indultak – ám az nem a győztest minősíti, hogy a bronzérmes (akinek nevét nem is tartalmazták a jelentések, de nem is érdemelte volna meg...) a 150 korongból mindössze 84-et talált el, és ezzel is dobogóra állhatott...

Ami viszont a mi lányunkat illeti, ő még a nagyok között is második lett volna a teljesítményével! Valahol persze benne volt a pakliban, hogy sokra viheti. Édesapja, egyben edzője az egyetlen magyar skeetlövő volt, aki ebben a számban elérte a maximális szintet, a 200 korongot, így értelemszerűen az országos rekordot is ő tartotta. Diána édesanyjáról pedig már szóltunk.

A kislány nem töltötte még be a tízet, amikor puskát vett a kezébe, és 13 évesen már igazolt versenyzőként vadászta le a korongokat – hűen az akkor még nálunk ritkának számító keresztnevéhez, hiszen Diána a régi rómaiaknál a vadászat istennője volt.

Az első nagy eredményéről az imént emlékeztünk meg, de olimpiára csak 1992-ben, Barcelonában jutott el. Ott – immár a BPLE színeiben – 42. lett, majd Atlantában nem indulhatott. 2000-ben Sydneyben azonban igen, és drámai izgalmak, azaz szétlövés után megkaparintotta a bronzérmet.

A következő ciklusban sem maradt siker nélkül, hiszen 2002-ben Lahtiban újra világbajnok lett (ahogy már 1998-ban, Barcelonában is), és az esélyesek egyikeként érkezett a görögországi játékokra. Ahol gyakorlatilag nem volt ellenfele: négykorongnyi előnnyel diadalmaskodott!

Ezután sem hagyta abba, de sajnos a pekingi olimpia előtt azzal volt tele a sajtó, hogy a budaörsi önkormányzatnál még csendháborítási eljárás is indult ellene, majd gyakorlatilag ellehetetlenült, hogy az ottani, részben a szülei keze munkájával kialakított és évtizedek óta (általa pedig mindig is) használt lőtéren gyakoroljon.

A törökbálinti bajnoknő kénytelen volt Balatonfűzfőre, Sarlóspusztára vagy éppen a Margitszigetre ingázni, hogy felkészülhessen az újabb nagy erőpróbára. Bár nem akarta erre fogni a gyengébb szereplését, ez a hercehurca is könnyen szerepet játszhatott abban, hogy Pekingben három koronggal lemaradt a döntőről, és csak 13. lett.

A jó hír az, hogy később elmondta: szándékai szerint a londoni részvétel kiharcolásának is nekirugaszkodik. Az azonban biztos, hogy Varga Károly 1980-as moszkvai elsősége után ő nyert ismét ötkarikás aranyérmet Magyarországnak lövészetben, ráadásul annak igen látványos szakágában, és ezzel újra nyomatékosította a köztudatban ennek a nagy hagyományú, de egyre inkább háttérbe szoruló sportágnak a létezését.

1953-ben e napon a Légierők labdarúgó-együttese – a három nappal korábban Prágában elért döntetlen után – Olmützben (Olomouc) is összemérte erejét csehszlovák „ikercsapatával", a „Haza Szárnyaival". A visszavágót nem kevesebb mint 17 ezer ember nézte meg, és a jelentés szerint a jobb helyzetkihasználás döntött a házigazdák javára, akik gól nélküli első félidő után végül 2:0-ra nyertek. Ha valaki azt gondolná, hogy e meccsnek a nagy érdeklődés ellenére sem volt komoly sportértéke, annak eláruljuk, hogy a vendéglátók részéről többek között Schrojf kapus, tőlünk pedig a védő Sipszki (alias Sipos Ferenc) tűnt ki a játékával... (Az ekkor még nem egészen 21 éves Sipos később az MTK, majd a Honvéd futballistájaként összesen 77-szer volt válogatott – 1957–1963 között zsinórban 57-szer, ami magyar rekord! – és két vb-t is megjárt, míg az egy esztendővel idősebb szlovák Viliam Schrojf három világbajnokságon szerepelt, és kitűnő védéseivel nagyban hozzájárult Csehszlovákia 1958-as ezüstérméhez.)

1963-ben e napon a stockholmi súlyemelő-világbajnokság pehelysúlyú küzdelmeiben Földi Imre 365 kilós új összetett országos csúccsal nagy csatában harmadik lett, és mivel csak a japán Mijake Josinobu (375), illetve az amerikai Isaac Berger (367.5) előzte meg, hivatalosan is ő nyerte el az Európa-bajnoki címet, mégpedig 17.5 kilós előnyel az olasz Sebastiano Mannironi előtt (a két versenyt ugyanis egyben rendezték meg). Földinek nagy ellenfele volt a vb-éremért Kim Nam, ám a dél- koreai emelő a három közül az utolsó fogásnemben, lökésben háromszor is sikertelen gyakorlatot tett, vagyis „elszállt". A viadal egyik szomorú pillanata volt, amikor a vetélkedés elején a román színekben induló Fitzi Balázs nyomásban kockáztatott és túl magas súlyon kezdett. Hiába volt ő az ifjúsági világrekorder, háromszor is kudarcot vallott 110 kilón (ezt a fogásnemet végül Földi nyerte 120-szal), és sírva ment ki a teremből. Földi pedig a következő évi tokiói olimpián – egy súlycsoporttal lejjebb – ezüstérmes lett, aztán Mexikóvárosban is, végül 1972-ben Münchenben – immár 34 évesen – megszerezte a hőn áhított és nagyon is megérdemelt ötkarikás aranyat.

1973-ben e napról érdekességek Európa futballpályáiról: a párizsi Parc des Princes Stadionban bemutatkozott a francia válogatott szövetségi kapitányaként Kovács István, a Cruyff-féle Ajaxot naggyá tévő erdélyi származású tréner (aki aztán 1975-ig ült Les Bleus kispadján). Az új szakvezető igencsak megfiatalította a keretet, amely mindössze 24 éves átlagéletkora ellenére, hét újonccal is végig fölényben volt és biztos győzelmet aratott a lassú és körülményes görögök ellen (3–1). Más kérdés, hogy a három gólszerző közül (Jouve, Berdoll, Chiesa) egyikük sem lett nagy klasszis – ellentétben például az 1978-as vb-n majd ellenünk is játszó „gall" csapat egyik-másik tagjával, vagy éppen a néhány év múlva felbukkanó Michel Platinivel. Eközben az angol élvonalban a tavasszal még ezüstérmes Arsenal újabb kínos vereséget szenvedett (otthon kapott ki 2–0-ra a Leicestertől), míg a Burnley a 2–0-s wolverhamptoni sikerével öt forduló után a második helyen állt a tabellán az éllovas Leeds mögött. (Az utóbbi csapat az idény végén is az élen volt – a Pool előtt –, a Burnley viszont a hatodik pozícióban kötött ki, ami persze szintén szép teljesítmény egy újonctól.) A harmadik ekkor a Liverpool volt, amely 1–0-ra felülmúlta a Chelsea-t. A legjobb mérkőzést azonban kétségkívül a Ruhr-vidéken láthatták: Schalke–Bayern München 5–5...

1993-ben e napon a kínai Vang Csün-hszia nem kevesebb mint 42 másodpercet faragott le a 10000 méteres síkfutás akkor már hét éve fennálló régi világcsúcsából. A korábbi rekordot a norvég Ingrid Kristiansen tartotta 30:13.74 perccel, míg ezúttal a szám stuttgarti világbajnoka a pekingi Munkás Stadionban 29:31.80 perc alatt teljesítette a távot hazája bajnokságán. Ezzel ő lett az első nő, aki áttörte a félórás álomhatárt a tíz kilométeres távon. Néhány nappal ezután egyébként 1500 méteren második lett szintén csúcsot elérő honfitársnője mögött, majd 3000 méteren úgy nyert, hogy az előfutamban és a döntőben is világrekordot döntött. Három évvel később pedig Atlantában 10000-en ezüst-, 5000-en aranyérmet szerzett az olimpián, aztán hamarosan visszavonult. Vang egyike volt a kilencvenes években sikert sikerre halmozó kínai hosszútávfutónőknek, akik Ma Csün-zsen mester irányítása alatt állítólag a teknősbékavér-ivástól tettek szert fantasztikus futóképességükre. Sokan azonban eleve hagyományos doppingolást gyanítottak a háttérben, és nekik lett igazuk, amikor 2000-ben az ötkarikás játékok előtt Ma hat tanítványánál is tiltott teljesítményfokozó szereket mutattak ki, s emiatt kizárták őket hazájuk ötkarikás csapatából.

2003-ben e napon kiszivárgott a hír, hogy a Chelsea-t a nyár elején felvásárló orosz milliárdos, Roman Abramovics nemcsak a keret megerősítésén dolgozott nagyvonalú módszerekkel (több mint százmillió fontjába került Claude Makelele, Hernán Crespo, Adrian Mutu, Juan Sebastián Verón és mások megszerzése), hanem magasabb szinten is. Eszerint a menedzsment élére a konkurens Manchester United gazdasági első emberét, Peter Kenyont nézte ki, aki rövid töprengés után igent mondott a felkérésre. Pedig először sokan nem hittek az információnak, mondván, Kenyon az MU legbelső titkainak a tudója. 1997-ben került a „vörös ördögökhöz", a helyettes igazgatói posztra, három évvel később viszont már ő irányította a világ talán legnagyobb és legsikeresebb futballvállalkozását. Első nagy dobásaként 30 millió fontos szerződést kötött a Vodafone-nal, majd 2001-től az átigazolási piacon is megkezdte áldásos tevékenységét: megvette Ruud van Nistelrooyt és Verónt, valamint meghosszabbította Sir Alex Ferguson szerződését. Egy évre rá Rio Ferdinandot vitte a klubhoz, folyó évben pedig nyélbe ütötte David Beckham eladását a Real Madridnak. Másnap aztán hivatalosan is bejelentették a „gazdasági zseni klubváltását". Miközben a United részvénytársasági elnöke „könnyes szavakkal" búcsúztatta Kenyont – egyúttal közölte, hogy az addigi vezérigazgató-helyettes, David Gill lép egyet előre a ranglétrán –, a klub részvényeinek árfolyama egyből 5.6 százalékkal esett a tőzsdén. Azóta pedig? A Chelsea igazi nagyágyú lett – de a manchesteriek is azok maradtak.