Lothar megsürgette, az MLSZ halasztgatta

Az alábbiakban röviden felvázoljuk a 2005. szeptember 23-án másnap délig szabott (állítólagos) határidőt megelőző hetek fejleményeit, majd felidézzük, hogyan vélekedett magyarországi szereplésének értelméről és jövőjéről a legforróbb pillanatokban a hazánkhoz akkoriban több szálon (azaz családilag is) erősen kötődő sztár. Végül kitérünk rá, mi is lett a hosszabb távú kifutása az ügynek.

Szeptember 7.: Magyarország–Svédország 0–1. Válogatottunknak ezzel elszállt minden esélye arra, hogy kijusson a 2006-os németországi világbajnokságra. A közönség – a kudarc ellenére – tapssal búcsúzott el a játékosoktól, valamint Lothar Matthäus szövetségi kapitánytól.
Szeptember 8.: Ha akarják, maradok – nyilatkozta az NS-nek a német szakember, és hozzátette: nem bánná, ha az MLSZ elnöksége még az októberi selejtezőzárás előtt döntene arról, meghosszabbítja-e a december 31-én lejáró szerződését. Ezzel gondolkodóba ejtette a szövetség elnökségének tagjait, akik addig nem nagyon foglalkoztak e kérdéssel.
Szeptember 9.: Én Matthäust támogatom – mondta szintúgy lapunknak (a közhangulatra is figyelve) az MLSZ elnöke, Bozóky Imre, aki ezt azzal is megtoldotta, hogy a még hátralévő vb-selejtezők ellenére (október 8-án Bulgária, illetőleg október 12-én Horvátország ellen) szeretné, ha a tréner a majdani Eb-kvalifikációs sorozat végéig vezetné válogatottunkat.
Szeptember 13.: A kapitány kinyilvánította, hogy ő azt szeretné, ha már az utolsó selejtező előtt eldőlne a sorsa. Ezzel kissé felizzította a szürke futballközéletben a parazsat...
Szeptember 14.: Olaj került arra a bizonyos parázsra: nyolc MLSZ-elnökségi tag azt kérte, hadd tekinthessen bele a szövetség és a kapitány, valamint az MLSZ és a vele együttműködő marketingcég, a Pellady Péter nevével fémjelzett Derball Kft. közötti megállapodásokba, mielőtt döntene Matthäus szerződésének meghosszabbításáról.
Szeptember 16.: Kipakolok! – nyilatkozta dühösen a kapitány, és két nappal később elmondta, egy ütőképes válogatottat és a futball mellé felsorakozó szponzorokat köszönheti neki az ország. Ekkor már jöttek hírek, hogy több külföldi csapat is csábítja.
Szeptember 17.: A PAOK Szaloniki konkrét szerződéstervezettel állt elő, és ettől kezdve mindennap arról szóltak a hírek, hogy Lothar Matthäus – két évre 400 millió forintnyi euróért – a görög együttes edzője lesz (a Leverkusennel is hírbe hozták Klaus Augenthaler lehetséges utódaként, de az ottani munkavállalás esélyét számottevően csökkentette, hogy nem volt meg az ehhez szükséges licence).
Szeptember 20.: Az MLSZ elnökségének tagjai megnézték a szerződéseket, de titoktartási fogadalomra kötelezték őket. A kapitány, amikor megtudta, hogy a bolgárok elleni mérkőzés előtt az elnökség mégsem foglalkozik kontraktusa meghosszabbításával, rendkívül csalódott volt, hiszen elmondása szerint már több mint hat hónapja – a téma legkorábbi felvetése óta –várt arra, hogy a magyar futball vezetői határozzanak róla.
Szeptember 21.: Az MLSZ elnöke, Bozóky Imre – aki sportdiplomáciai kötelezettségének eleget téve Peruban, az U17-es vb-n tartózkodott – a Nemzeti Sportnak elmondta: Matthäus marad, neki a kapitány a szavát adta, hogy a sorsát illetően elfogadja az október 13-án összeülő MLSZ-elnökség döntését.

(Ekkorra már a magyar kapitányügy az egész kontinensen témát jelentett, miközben itthon óriási indulatokat kavart. A szurkolók például a szakember melletti szimpátiatüntetésre készültek.)

Szeptember 23-án kisebb pánik tört ki az MLSZ-elnökségben, ugyanis Németországból ultimátumszerű üzenet érkezett, amely arról szólt: ha másnap délig nem írják alá Matthäus szerződéshosszabbítását, a kapitány Görögországban dolgozik tovább. A hírt Berzi Sándor adta tovább Kisteleki Istvánnak (a ligaelnök pedig az elnökségi tagoknak). Minderről az MLSZ-főtitkár – aki az utóbbiak tájékoztatása szerint beszélt a témáról a német szakvezetővel – annyit mondott a sajtónak: „Sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarom..."

Ugyanezen a napon Bozóky Imre a távoli Dél-Amerikából ekképp reagált az NS érdeklődésre: „Az igazság az, hogy Lothar Matthäus írásban is megkapta, amiről korábban szóban egyeztettünk: az MLSZ elnöksége október 13-án tárgyal a szerződés meghosszabbításáról. Az, hogy holnap délig szabott határidőt a válaszra, különben megy a görögökhöz, fals információ."

Máshol direkt azt lehetett olvasni: Bozóky az elnökség jóváhagyásával olyan levelet is küldött a német sztárnak (a címzett utóbb „meglehetősen személyes hangúnak, majdhogynem privátnak" jellemezte az írást), amelyben garantálta, hogy 13-án meghosszabbítják a szerződését.
A Münchenben tartózkodó kapitány az NS-nek a következő villáminterjút adta:

– Nem beszélt senkivel a vezetők közül? Bozóky Imrével sem?
– Engem nem kerestek, én nem kerestem őket. Időre van szükségem. Át kell gondolnom a jövőmet, hogy mitévő legyek, ehhez pedig nyugalomra van szükségem.

– Ezek szerint...
– Ne találgasson, kérem! Át kell értékelnem néhány dolgot. Egyvalami viszont mindig erőt ad: a magyar szurkolók megszerették a csapatomat, és nagyra becsülték azt a munkát, amelyet a válogatottnál végeztünk. Ez jó érzéssel tölt el, a szurkolók rajongása éltet. Az a sok szeretet, amit az utóbbi időben kapott a válogatott tőlük, roppant jólesett a lelkemnek. Ezt csak megköszönni tudom.

– Szóval, ha a szívére hallgatna, maradna Magyarországon?
– Ha a szívemre, akkor igen.

– És ha az eszére?
– Ne, ne, ne... Nem szeretnék elmélyedni ebben a témában.

– Még egy fontos kérdés: kapott úgymond garancialevelet Bozóky Imrétől?
– Erre mondják: szigorúan bizalmas! Ez kizárólag a magyar szövetségre és rám tartozik.

– Summázva a történet lényegét: időt kér, hogy átgondolja, hogyan tovább?
– Igen, hiszen nem kis döntés előtt állok. Szívesen dolgoznék Magyarországon – s ezt nem győzöm hangsúlyozni –, de most az életemről, a munkámról van szó. A lehető legjobb döntést kell hoznom, amely a családom szempontjából is a leginkább megfelelő... De tudja mit, kimondom: szeretek Magyarországon élni és dolgozni.

Másnap lejárt a szóban forgó határidő, ezért a kapitány nem térhetett ki az újabb faggatózás elől.

– Ma délben letelt a határidő. Történt valami változás azóta, vagy elköszönhetünk öntől?
– Na, gyorsan álljunk meg egy szóra. Nem tudom, kinek állt érdekében a ma délig tartó ultimátumot kitalálni, és egyszerűen felfoghatatlan számomra az is, hogy mire jó ez az újabb ügy már megint. Reggel ezzel a hírrel ébresztettek Magyarországon élő barátaim...

– Azóta nem is beszélt senkivel a vezetők közül?
– De. Berzi Sándorral telefonon néhány percet. Több témát is érintettünk, többek között azt, hogy Magyarországon sok mindenben sokkal profibban kellene hozzáállni a dolgokhoz. Aztán Bozóky Imre is felhívott, akivel megegyeztünk abban, hogy muszáj hinnünk egymásban, hiszen mindkettőnknek az a célja, hogy a jövőben is én irányítsam a válogatottat.

– Ezek szerint nem utazik el Szalonikibe?
– Nem, nem utazom el. Jelenleg Németországban vagyok, és vasárnap a Szalonikibe tartó repülőgép helyett a budapesti járatra ülök majd fel.

– Megtudhatjuk ennek az okát?
– Továbbra is Magyarországon szeretnék dolgozni. Ha csak a pénzt venném figyelembe, akkor elhihetik, hogy már régen elmentem volna. Most a PAOK-nál is jóval többet kínáltak, de számomra ez pillanatnyilag teljesen lényegtelen. Megszerettem a válogatottamat, szeretnék továbbra is együtt dolgozni a fiatal együttessel. Visszatérek a csapatomhoz!

Szeptember 25-én Lothar Matthäus tényleg visszajött hazánkba, és lapunknak a görögországi szál alakulásáról is beszámolt. „A PAOK-tól végleg elköszönt, vagy tartja még a kapcsolatot a csapat vezetőivel?" – szólt a kérdés. „Megköszöntem a szalonikiak érdeklődését, mondván, megtisztelő számomra, hogy gondoltak rám... Nem mondom, hogy nem beszéltünk volna a közös jövőről, de én egyelőre a magyar válogatott szövetségi kapitánya vagyok, és az is szeretnék maradni."

Közben Szalonikiben állt a bál az edző miatt. A görögök roppant dühösen reagáltak német jelöltjük bejelentésére, szerintük a viselkedése nem volt méltó egy profi trénerhez. Az egyesület vezetősége egyúttal azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza annak az írásbeli megállapodásnak a részleteit, amelyet a szakemberrel már megkötöttek.

A PAOK közleménye szerint Matthäus azzal az indokkal lépett vissza az aláírástól, hogy nem vett részt az együttes felkészülésében és a szezon előtt érkezett új játékosok szerződtetésében. Ez nevetséges! – kommentálta ezen kifogásokat a klub elnöksége.

Idehaza ezalatt csillapodtak a kedélyek, s a szorgos hétköznapok jegyében el kellett kezdeni a felkészülést a bolgárok ellen. A megkötendő új kontraktusról annyit lehetett sejteni a szállongó információk alapján, hogy a kapitány kénytelen lesz idomulni az MLSZ elnöksége által megfogalmazott, észérvekkel alátámasztott új szerződéshez, amelyben immár pontosan nyomon követhetővé válik a pénzmozgás, a fizetés, a szponzori támogatások sorsa, sőt még az is, hogy egy évben hány napot dolgozik Matthäus (ugyanis sokan kevesellték az általa a nemzeti együttesünk mellett eltöltött időt). „Ha új szerződést kötünk, állok elébe. Az eltelt másfél évben bebizonyítottam, hogy profi vagyok" – mondta erről az érintett.

Aztán minden máshogy alakult. Előbb kikaptunk 2–0-ra Bulgáriában, majd búcsúzóul itthon 0–0-ra végeztünk a horvátokkal (pedig ha nyerünk, a harmadik helyen zártunk volna a csoportban a bolgárok előtt). Másnap összeült az MLSZ elnöksége, de egyre inkább kiéleződött Kisteleki István ligaelnök és köre, illetve a Bozóky-féle szárny ellentéte. A küzdelem bizonyos adminisztratív velejárói miatt Matthäus sorsa fel sem vetődött október 13-án, és az ügy csak húzódott-halasztódott.

Egészen addig, míg Kisteleki került a szövetség élére, Lotharnak pedig december 31-ével szépen lejárt a szerződése... Ő elment Brazíliába, és azóta is ide-oda vándorol, míg nálunk beköszöntött a Bozsik/Détári-, majd a Várhidi-, aztán a Koeman-korszak, és miközben azóta sem kvalifikáltuk magunkat egyetlen nagy eseményre sem, jelenleg éppen – immár Csányi Sándor szövetségi elnöksége, valamint teljesen új vezetés mellett – Egervári Sándortól várjuk. Hogy mit? A változást, a kijutást, a fejlődést, a megváltást... Ki-ki habitusa és ízlése szerint.

 

 

1945-ben e napon játszották a magyar labdarúgó-bajnokság 1945–1946-os idényének első körét, legalábbis a forduló legtöbb találkozóját. Három eredményt emelnénk ki. A címvédő (egyben leendő bajnok) Újpest a fiatal Puskással kiálló – s apja, idősebb Puskás Ferenc dirigálta – Kispestet fogadta, és kiütötte vendégét. A lilák góljai közül kettőt is Szusza szerzett (egyaránt az első félidőben, ami nem csoda, mivel a második 45 percet már törött orral küzdötte végig...), egyet-egyet Suhai és a tiltott határátlépési kísérletért hat évvel később koncepciós per után az AVO által kivégzett Szűcs Sándor, az utolsót pedig Zsengellér, aki az 1938-as vb-ezüstérmes válogatottunk veterán „mohikánja" volt. Rajtuk kívül is szerepelt klasszis a csapatban: balszélsőként a hamarosan külföldre távozó Nyers nyargalászott fel-alá, aki később a milánói Inter egyik legnagyobb gólvágója lett. A Ferencváros közben szintén 6000 néző előtt, ugyancsak 5:1-re nyert házigazdaként (az UMTE ellen). A Sipos, Kubala, Mike, Sárosi dr., Gyetvai támadósorból kizárólag Sipos nem talált be, Mike viszont kétszer is. A zöld-fehéreknél olyan nagyságok is pályán voltak még, mint a jobbhátvéd Rudas, illetve a fedezetsor két szélén ügyködő Sárosi III Béla (Gyurka öccse), illetve a későbbi neves edző, Lakat Károly. A harmadik „ígért" találkozón a (korábbi-későbbi) sikeres Újpest-, illetve Benfica-szakvezető, Guttmann Béla által trenírozott Vasas – amelynek szép napjai és nagycsapattá válása a háborút követő rendszerváltozással jöhetett el, és a rájátszásos idény végén hamarosan már ezüstéremnek örülhetett – 8:3-ra győzött az ErSo MADISZ nevű együttes Ady Endre úti pályáján. A center Szilágyi egymaga hatszor volt eredményes, és az angyalföldiek stadionjának manapság már nevet adó klublegenda, Illovszky Rudolf is eldicsekedhetett három gólpasszal... 

1965-ben e napon lehetett olvasni az NS-ben, hogy teniszkiválóságunk, Gulyás István a jugoszláv nemzetközi bajnokságon egyesben a negyed-, míg párosban az elődöntőig jutott. Egyéniben nem kisebb névtől kapott ki (simán, 6:0, 6:2-re), mint az ausztrál Hewitt. Természetesen nem a 2000-es évek elejének nagymenőjétől, Lleytontól, hanem Bobtól, aki később, házassága révén Johannesburgban telepedett le, dél-afrikai állampolgár lett, és új hazája színeiben majd 1974-ben hozzásegítette csapatát az ország történetének egyetlen DK-diadalához. Elsősorban amúgy nem szingliben alkotott nagyot (a világranglista 34. helye volt a legjobb, amit elért): mind férfi, mind vegyes párosban megnyerte legalább egyszer az összes GS-tornát (9, illetve 6 elsőséget gyűjtve összesen)! Na de vissza Gulyáshoz, aki a következő évben érte el élete sikerét, a Roland Garros-döntőt: a belgrádi páros viadalon Ion Tiriackal az oldalán két meccs megnyerése után a négy között a későbbi győztes Hewitt, Sangster ausztrál, brit duótól kapott ki. Román partnere sem akárki: egy évvel korábban még hokisként képviselte hazáját a téli olimpián, majd 1970-ben már teniszezőként győzött Ilie Nastaséval Párizsban, valamint háromszor is szerepelhetett DK-fináléban. Később Boris Becker menedzsereként még inkább világhírű lett, aztán rettentő gazdag is: ő alapította meg Romániában az első magánbankot, és ő került fel az országból először a milliárdosok listájára a Forbes magazin összeállításában. Sikeres üzletemberként hosszú ideig volt a Román Olimpiai Bizottság elnöke is.

1975-ben e napon rekordszámú, tízezres közönség figyelte Szekszárdon a magyar és az osztrák öregfiúk-válogatott mérkőzését. Nem csoda a kiemelt érdeklődés, a mieink a következő összeállításban léptek fel – tele az ötvenes és hatvanas évek (világ)klasszisaival, köztük az Aranycsapat két tagjával: Szentmihályi (Ilku) – Buzánszky, Mátrai (Berendi), Novák (Keglovich) – Mészöly, Solymosi (Sipos) – Budai II (Farkas, Raduly), Göröcs (Rákosi), Albert (Szojka), Tichy (Komora), Fenyvesi dr. Göröcs nekünk szerzett vezetést, de aztán a vendégek sorozatban négy gólt lőttek (félidőnként kettőt-kettőt). A 72. és 75. perc között viszont fergeteges magyar támadások futottak a pályán, és Komora két, majd Fenyvesi egy góljával pillanatok alatt 4–4-re alakult az állás, egyúttal a végeredmény.

1985-ben e napon jelent meg a Népsportban az a hír, miszerint a selejtezőcsoportjában Magyarország mögött csak másodikként végző holland futballválogatott szövetségi kapitánya kihirdette a keretét a belgák elleni pótselejtezőre. Az oranje háza táján nagy volt az optimizmus az örök rivális elleni párharc előtt, mivel a tavasszal a Népstadionban aratott győzelem jót tett a németalföldiek önbizalmának. Leo Beenhakker egy kivétellel (Michel van de Korput, Köln) csakis otthon játszóknak szavazott bizalmat, a  következő megoszlásban: Ajax 7 játékos, Feyenoord és PSV 4-4. Akadt még régi nagy öreg is (mint a már 35 éves Willy van de Kerkhof, aki fivérével, Renével tagja volt 1978-ban a vb-ezüstérmes csapatnak), de a létszám nagy részét már a szűk három évvel később Európa-bajnoki címig jutó sikercsapat klasszisai tették ki. Wim Kieft azonban ekkor még hiányzott – a Pisa légiósa azt üzente, hogy nem tud menni. A különcködő csatár válasza természetesen nem tetszett a szakvezetőnek, ám ha megnézzük a párharc odavágójának krónikáját, láthatjuk, hogy mégis bevetette a játékost. Bár ne tette volna... Kieftet ugyanis Brüsszelben már a meccs elején kiállították törlesztésért, és a majdnem végig emberhátrányban futballozó hollandok egy 20. percben kapott gól miatt 1–0-ra veszítettek. A rotterdami visszavágó 2–1-es győzelme pedig az idegenben (nem) lőtt gól miatt az ellenfél továbbjutását jelentette. Belgium amúgy megszolgálta a szerencséjét, hiszen Mexikóban az elődöntőig jutott – riválisa pedig jó leckét kapott, amely nyilván hozzásegítette, hogy jó úton haladva utána fényes diadalt arasson 1988-ban.

1995-ben e napon dráma történt egy osztrák labdarúgó-bajnokin: a címvédő Salzburg Bécsben nyolc emberrel játszva tizenegy ellen úgy veszített 3–1-re a házigazda Rapidnál, vagyis az éllovasnál, hogy az utolsó öt percben kapta mindhárom gólt. Az első pirosat már a 12. percben begyűjtötték a látogatók, de a 33. percben mégis vezetést szereztek. Ezt őrizték aztán hősiesen a hajráig, miközben a 41. percben kettős, míg az 55.-ben hármas emberhátrányba kerültek a feladatát talán kissé furán értelmező játékvezető közreműködésével. Ráadásul kapusukat, Konradot a második félidőben folyamatosan dobálták (papírpoharakkal, öngyújtókkal) a zöld-fehér szurkolók, és a bíró az ígérete ellenére sem fújta le a meccset, miután az első figyelmeztetése nem használt, hanem még egyszer szólt a rendezőknek, ezzel meghagyva a Rapid esélyét. A fővárosiak aztán a 85. percben törték meg a Salzburg hősies ellenállását, majd még két gólt szereztek gyorsan. A lefújást követően Konradot a társai csak nagy nehezen tudták visszatartani, hogy ne inzultálja Finzinger játékvezetőt...