Alonso vb-címét is ünnepelték Barcelonában

A 2005-ben Michael Schumacher öt évig tartó ferraris egyeduralmát megdöntő Fernando Alonso a következő szezont is jól kezdte, az első három viadalon kétszer is nyert, míg a kettő között második lett, de akkor is csak saját csapattársa, Giancarlo Fisichella mögött. Ezután azonban a Ferrarinak kedvező Imola következett a naptárban, ahol Schumi ugyanúgy az élen végzett, mint saját hazai versenyén, a Nürburgringen.

Barcelonára maradt a kérdés, hogy folytatódik-e a felzárkózás, avagy igazuk lesz a Renault (és a McLaren) mérnökeinek, miszerint a Circuit de Catalunya a Michelin-gumiknak kedvez (a Bridgestone-t használó „vörösökkel" szemben), tehát ismét fordul a kocka.

Az előző évek ibériai áttörése nyomán Formula–1-es lázban égő spanyol szurkolók sikerre éhesen várták a futamot, amelyen kedvencüknek épp itt volt az ideje nyerni végre, hiszen előtte ez még egyszer sem sikerült. Bezzeg a németnek! Ő már hatszor is diadalmaskodott Katalóniában, ráadásul a szakadó esőben kivívott 1996-os győzelme az első volt számára a Ferrari színeiben, ezért igen nagy becsben tartotta.

A helyzet azonban az volt, hogy a 2006-os időmérőn Alonso bizonyult a leggyorsabbnak, és Fisichella indulhatott mellőle-mögüle a második rajtkockából, tehát gyakorlatilag már szombaton eldőlt a futam sorsa. Ugyanis a barcelonai ring meglehetősen szűk, alig lehet rajta előzni, mi több, a számtalan tesztelés következtében a csapatok úgy ismerik a szükséges beállításokat, mint a tenyerüket, és a pilóták is szinte „csukott szemmel" végigmennek a pályán.

Vagyis nagy meglepetésekre vagy „fejre állásokra" nem lehetett számítani. Ehhez jött, hogy Fisico első rajtsorba kerülése egy már bevált forgatókönyvet jelzett előre: előző évben Kínában az olasz hátvédként segített Alsonsónak feltartani az üldözőket (akkor még a McLarenek ellen), és érthetően ismét erre a blokkolós stratégiára készültek.

Sosem látott tömeg, 130 ezer spanyol fanatikus előtt következett el maga a futam – most Alonsón volt a sor, hogy mint nagy vetélytársa, ő is itthon örvendeztesse meg a híveit. (Egy évvel korábban ez nem igazán sikerült neki, visszafogott teljesítménnyel a magabiztos Kimi Räikkönen mögé szorult – ezúttal azonban csapata és saját megbízhatósága is mellette szólt, hiszen a szezon első öt GP-jén egyszer sem végzett hátrébb a második helynél, és mindenhol érdemben versenyben volt.)

Tulajdonképpen minden egészen simán alakult. Fisichella a start után Schumi előtt tudott maradni, majd mivel körönként majdnem egy másodpercet kapott spanyol kollégájától, saját magával együtt leszakította a németet is, akinek még így sem volt esélye igazán megközelíteni őt. Az első boxlátogatásig tehát az olasz megtette a kötelességét. Mivel aztán hamarabb állt ki a hétszeres világbajnoknál, az a depóban végre meg tudta előzni őt.

Az éllovasnak viszont közben már akkorára nőtt az előnye, hogy csak kiegyensúlyozottan végig kellett mennie, amivel nem szokott gondja lenni. Most sem volt, simán nyert is – a nagydíj ténylegesen már az időmérőn eldőlt, azt már csak bevégezte a jól végrehajtott taktika. (Mert egyébként menet közben alig volt sebességkülönbség a Renault-k és a Ferrarik között, ám a helyezések addigra már le voltak osztva.)

A nézősereg valójában ezen a hétvégén ünnepelhette meg a nemzeti idol, Fernando Alonso előző évi vb-elsőségét is – most mindenki együtt volt a katarzishoz. A lelátó a győztes francia istálló, egyúttal a bajnok szülőföldje, Asztúria színében pompázott. A pilóta majd' kibújt a bőréből: még át sem haladt a célvonalon, amikor elkezdett kifelé integetni, a kockás zászló után pedig autójából derékig kiemelkedve folytatta a tomboló szurkolók üdvözlését. Kiszállását követően afféle táncot lejtett a kocsija mellett, a pódiumon pedig nem más köszöntötte érzelmes és büszke honfiúi módon, mint egy másik uralkodó – személyesen János Károly király.

„Ilyet csak akkor éreztem F1-es karrierem során, amikor tavaly Brazíliában világbajnok lettem. Példátlan élményben volt részem, a kéken virító lelátókat semmi sem tudja felülmúlni. Hatvanhat kör kevés ahhoz, hogy kiélvezze az ember. Fantasztikus érzés" – lelkendezett Alonso.

„Fisichellával a verseny elején nem tudtam mit kezdeni, a pálya bizonyos pontjain gyorsabb volt nálam, így esélyem sem nyílt az előzésre" – ismerte el utóbb a legyőzött Michael Schumacher, akinek ezzel ismét 15 pontra nőt a hátránya a vb-összesítésben.

Nemcsak ő bánkódott persze kicsit, hanem az eksztázisban ünneplő spanyolokon kívül sokan mások is, mivel ami a házigazdáknak fieszta volt, az másoknak inkább szieszta – az unalmas körözés alatt ugyanis aránylag könnyen el lehetett bóbiskolni, annyira nem történt semmi izgalmas. Az egyetlen kis összecsapás az élen a második pozícióért megvívó olasz és német között zajlott le, de az is csak annyiból állt, hogy az utóbbi a boxból kijövet egy hajszállal megverte Fisicót. Tudjuk azonban, hogy az első helyhez nem került lőtávolba.

Hátrébb sem akadt túl sok élmény. A mélypontjához közelítő McLarentől Räikkönen a 9., Juan Pablo Montoya csak a  12. helyről rajtolhatott, és a finn, miután remek manőverről egyből négyet előzött az indulásnál, beleszürkült az ötödik pozícióba, ahonnan nem volt sansza még előrébb jutni. Társának eseménydúsabb délutánja volt, de erről szívesen lemondtak volna az ezüstnyilak hívei, mivel a kolumbiai a teletankolt kocsiját csak nehezen tartotta a pályán, végül megpördült és kiesett.

Kimi mögött a két Honda ért célba (Jenson Button, Rubens Barrichello sorrendben), a velük küzdeni hivatott Toyoták pedig maguknak baltázták el: Ralf Schumi jelentősen visszaesett a startnál, aztán előzni próbálta Jarno Trullit, akivel végül addig tusakodtak, míg a német az első légterelőjét veszítve visszaesett (végül elektronikai hiba miatt ki is állt, és az olasz sem szerzett pontot).

A barcelonai siker hatalmas lökést adott Alonsónak, aki a következő három futamot is zsinórban megnyerte. Igaz, utána az idősebbik Schumacher mesterhármasa jött, majd utóbbi még kétszer nyert, a spanyol meg csak egyszer (közben még a második számú Ferrariban ülő Felipe Massának jutott két, a dobogó tetején éppen Magyarországon debütáló Buttonnak pedig egy győzelem) – így a legvégéig nyitva maradt a világbajnoki címek sorsa.

Japánban azonban Schumi kiesett, míg riválisa első lett, ezért Brazíliában már csak az segített volna a hétszeres világbajnokon, ha ő győz, Alonso pedig pont nélkül marad. Ez nem következett be, sőt a visszavonulását már korábban bejelentő ferraris legenda két hellyel hátrább zárt Interlagosban (4. lett), ezért szoros csatában (öt ponttal), de a konstruktőri címet is elbukta a Scuderia.

És mit hoz az élet? Alonso azóta vár az újabb vb-címére, amellyel most a maranellóiak milliónyi hívét örvendezetné meg, és az idén visszatérő Schumacher ugyancsak erre hajt (jóval kisebb eséllyel) – de már véletlenül sem vörösben...

1956-ban e napon exkluzív interjút adott a Népsort tudósítójának Jean Garnault, a Tour de France körverseny főrendezője, aki a lengyel szervezők meghívására látogatott el az amatőr kerékpársport legnagyobb eseményére, a három szocialista országban (Lengyelország, NDK, Csehszlovákia) megtartott hagyományos Békeversenyre. A francia sportvezető részben tapasztalatszerzésre érkezett, de maga is adott hasznos(ítható) tanácsokat a helyi szakembereknek. Az egyik ilyen az volt, hogy a sajtó gyors kiszolgálása elsőrendű szempont, ezért az egyes szakaszok eredményének közlésével nem szabad órákat várni. El is mondta, a Touron milyen munkamódszerrel rögzítik a befutók nevét és idejét, majd azokból hogyan születik villámsebesen hivatalos sorrend. A másik, hogy a különböző kísérő járműveket (szerelőautókat, illetve versenybírósági és „médiakocsikat") miképp érdemes úgy menetoszlopba terelni, hogy egymásnak ne legyenek útban, de főleg a nézők számára tegyék átláthatóbbá a karavánt és a kerékpárosok küzdelmét.

1966-ban e napon az esseni kötöttfogású birkózó Európa-bajnokságon kér ezüstérmet szereztek a magyarok. Könnyűsúlyban a mindössze másodszor válogatott Steer Antaltól ragyogó teljesítmény volt ez, a 23 éves sportoló csupán a rutinosabb NDK-beli Pohllal nem bírt a döntőben. Szó szerint és átvitt értelemben is nagy klasszisunk, Kozma „Pici" István nehézsúlyban úgy lett második, hogy régi riválisával, Anatolij Roscsinnal döntetlenre végzett (összesen két-két olimpián és vb-n nyert úgy, hogy a szovjet végzett közvetlenül mögötte), így az akkori lebonyolítás szerint a győzelmi arányok számítottak. Ha az orosz birkózó a végén csak pontozással múlja felül a szintén sokszoros dobogós Petr Kmentet (tusolni még sohasem tudta korábban, vagyis volt miben reménykedni), még a mi fiunk a bajnok, ám Roscsin egy hallatlanul izgalmas csata 10. percében két vállra fektette a csehszlovákot. (Középsúlyban pedig Kis lett az aranyérmes, ám neki csak a neve volt „magyar” – azaz kissé csalóka –, mert egy török versenyzőről volt szó...)

1976-ban e napon Denis Howell brit sportminiszter két nappal a kitűzött Angliába érkezés előtt betiltotta egy rhodéziai krikettcsapat több mint egy hónapra tervezett vendégszereplését – összhangban a kormányzat következetes politikájával a kérdésben. A tilalmat így is hosszas töprengés előzte meg, de végül a lépés belföldi hatásainak mérlegelése döntött. Mint ismeretes, a Nagy-Britanniától 1965-ben elszakadt gyarmat fehér telepesei (akik többnyire angol útlevéllel is rendelkeztek amúgy) apartheidrendszert tartottak fenn hazájukban, ami ellen az afrikai országok tiltakoztak – sőt a néhány hónappal ez után megrendezett montreali olimpiát 28-an bojkottálták közülük, mivel a játékokon részt vehetett Új-Zéland is, annak ellenére, hogy válogatott rögbicsapata túrázni ment a szintén fajüldöző Dél-Afrikai Köztársaságba. A fekete kontinens déli részén fekvő Rhodéziában 1979-ben ért véget az apartheid berendezkedés, és attól fogva Zimbabwe néven ismerjük.

1986-ban e napon elrepült Mexikóba a francia válogatott, csoportellenfelünk a labdarúgó-vb-n. A jelentések szerint mindenki egészséges volt a csapatból, a játékosok pedig jó hangulatban utaztak el. Mint utóbb kiderült, derűjük és magabiztosságuk nem volt légből kapott: miután Brazíliát is kiejtették, végül bronzérmesek lettek a tornán (persze tény, hogy Európa-bajnokként merészebb álmaik is lehettek). Ugyanekkor érkezett a hír, hogy a már a helyszínen tartózkodó Brazília – szakvezetőinek kérésére – 2x52 perces edzőmeccset vívott a helyi első ligás Tolucával, hogy a futballisták szokják a nagy tengerszint feletti magasságot. A találkozót egyébként Casagrande, Socrates és Elzo góljával a selecao nyerte meg 3–1-re, mégsem volt felhőtlen az öröm, mivel a karmester Zico sérülése csak lassan javult.

1996-ban e napon a lassan már „veteránnak" számító Temesvári Andrea éppen azzal a Ruxandra Dragomirral került szembe a berlini női teniszverseny első fordulójában, aki néhány nappal előtte még a magyar fővárosban villogott: ő győzött egyesben a 107 500 dollár összdíjazású budapesti WTA-tornán. Az első szettet általános meglepetésre Temesvári nyerte, mire a román hisztizni kezdett, dobálta az ütőjét, fel akarta adni a meccset. Sajnos nem tette... Idővel ugyanis fordult a kocka, Dragomir felállt a padlóról: fordítani tudott, és végül 4:6, 6:2, 6.3-ra felülkerekedett.