Ritka nap: egyszerre boldog ETO és FTC

BAKOS GÉZABAKOS GÉZA
Vágólapra másolva!
2010.05.13. 12:04
null
Görbicz Anita már a 2000-es évek közepén is az ETO meghatározó játékosának számított (Fotó: Török Attila)
Címkék
2006 májusában az odavágók alapján nagyszerű esély nyílt, hogy ismét egyszerre nyerjen európai kupát két női kézilabdacsapatunk – ilyenre előtte tizenegy évvel korábban akadt példa, amikor a Dunaferr a KEK-ben, a DVSC pedig az EHF-kupában hódított. A két sorozat most is ugyanaz volt, de előbbiben a bajnok Győri ETO harcolt ki ígéretes döntetlent Podgoricán, míg utóbbiban a Ferencváros verte meg nagy csatában egy góllal a Koprivnicát.

Néhány nappal a 2006-os finálék első felvonása előtt játszották az NB I rájátszásának utolsó előtti körét, és mindkét kupacsapatunk győzelmet aratott – a Győr fölényesen a Debrecent, a Ferencváros pedig szűken a Radulovics és Nagy Ivett nélkül felálló Dunaferrt verte meg –, azaz egy héttel később egymás ellen játszhattak az aranyéremért. A címvédő, és amúgy is éllovas ETO-nak már az egy pont is elég volt hazai pályán. Előbb azonban mindkettejüknek a nemzetközi porondon kellett helytállni.

Az ígéretes döntetlen

A Győr sokkal frusztráltabban készülhetett a saját csatájára, hiszen a megelőző hét évben négy finálét is elbukott az EHF-kupában, s az utóbbi kettő még egészen friss élmény volt (2004-ben a Viborg, egy évre rá a fehérvári Cornexi gáncsolta el őket az utolsó akadálynál). Görbiczék az elátkozott sorozatból ezúttal „átigazoltak" a KEK-be, hátha ott több szerencséjük lesz.

A befejező párharcban a Buducsnoszt Podgorica várt rájuk a fanatikus szurkolók révén pokoli hangulatot árasztó Moracsa-csarnokban, miután az elődöntőben mindkét fél norvég együttest búcsúztatott (az ellenfél simábban, ők a Gjerpent kettős győzelemmel intézték el, míg a Graboplast ETO Larvikban hangyányi különbséggel alulmaradt).

A montenegróiak 19 év után szerettek volna újra rangos serleghez jutni, és csak fokozta a hazafias hevületüket, hogy épp a közelgő napokban került sor a Szerbiától való elszakadást kimondó (végül eredményes) népszavazásra. A magyarokról viszont kellemetlen emlékeik lehettek, hiszen sok pénzért megerősített csapatuk négy esztendővel korábban toronymagas favoritként fogadta a BL-elődöntőben az FTC-t (a budapesti iksz után), és otthon kapott ki... Az a 2002-es kudarc hosszú időre visszavetette a klubot: kiszállt a főszponzor, és évekbe került, mire megint ütőképes társaság jött össze. A most tárgyalt szezonban is a BL-ből indultak, de aztán a riválisok kitették a szűrüket a vigaszág jellegű EHF-kupába.

Pont ugyanez történt a Rába-partiakkal is, akik az MK-siker és a remélt bajnoki elsőség mellett triplázásra törtek. Gogirlát és Herr Orsolyát nem vethették be sérülés miatt, így az utóbbit pótlandó erre a párharcra szerződtették (csere)kapusnak a 36 éves Farkas Andreát, aki akkor már egy éve visszavonult és edzőként dolgozott (ezúttal nem ő kezdett, hanem az az idő tájt sokat bírált Petróczi, akire ez alkalommal nem lehetett és nem is volt panasz ).

A meccsen aztán mindig a Podgorica vezetett, de meglépni nem tudott – egészen az első félidő hajrájáig, amely olyan volt, mint egy rémálom: a szünetre öt góllal elhúzott a vendéglátó. Később Róth Kálmán sűrűn variálta alakulata összetételét, de a 42. percre már 17–11 volt a hazaiak előnye.

A Győr védekezése azonban nagyot javult a kritikus pillanatokban, s mindenki hozzátett valamit a játékhoz, így sok labdát szereztek a magyar lányok, a lerohanásokból pedig rendre eredményesek voltak. Az ETO egy ízben picit már vezetett is, majd az utolsó percben megint. Az egyébként kitűnően bíráskodó dán bírók ekkor „megszánták" a montenegróiakat (legjobb dobóik: Dmitrijeva 7, Orlandics 5), akik a kapott „ajándék" hetesből egyenlítettek. A 25–25-ös végeredmény a csodálatosan küzdő ETO-nak (Bradeanu 7, Djokics 5, Mörtel 4, Görbicz és Vérten 3-3) volt kedvezőbb, így itthon már egy minimális különbségű sikerrel is révbe érhetett.

A hősies győzelem

A valamivel alacsonyabb presztízsű EHF-kupában egy meglepetés-együttes került szembe egy „magyarfalóval". Az átalakuló, megfiatalított Ferencváros – amely még mestere, Németh András szigorú mércéje szerint is kitűnően szerepelt az előző hónapokban – nemcsak az élvonalbeli trónért volt a legutolsó pillanatig versenyben, de remek eredmények sorozatával, minden várakozást felülmúlva bejutott egy nemzetközi döntőbe is (egy esztendővel előtte a legjobb négy között torpant meg).

Már az elődöntőben, az ukrán Zaporizzsja ellen sem volt esélyes, de továbbjutott, és most még annál is keményebb csatára számíthatott, mint az elején említett, Dunaferr elleni bajnokin, amelyet követően Tóth Tímeát és Uhrakovát is infúzióval kellett rendbe hozniuk az orvosoknak (ám ők legalább bevethetőek voltak, ellentétben a megműtött Németh Helgával és Szamoránsky Anikóval).

Az előző esztendőben KEK-döntőig jutó Podravka Koprivnica a kontinens egyik élcsapatának számított (hazájában pedig értelemszerűen bajnok lett), amely gyakorlatilag megegyezett a komplett horvát válogatottal, és az összeszokottságát csak növelte, hogy edzője, Josip Sojat a nemzeti együttesnek is a kapitánya volt. A negyeddöntőben a Cornexi-Alcoát, a négy között pedig a Debrecent búcsúztatta kettős győzelemmel, most tehát mesterhármasra készült.

A Kőbányai úton rendezett mérkőzés hangulatára nem lehetett panasz: dübörögtek a dobok, visítottak a trombiták, és irgalmatlan hangzavar fogadta a ferencvárosi lányokat. Németh András csak annyit mondott: a Fradi fantasztikus meneteléssel jutott el idáig, ezért minden, ami ezután következik, már csupán ráadás.

A zöld-fehérek apró termetű játékosai fürgén cseleztek, sokat futottak, s okosan igyekeztek kikerülni a kilátástalan birkózást és ütközéseket a kíméletlenül romboló kaproncaiak majdnem kétméteres belső védőivel. Nagyjából sikerült kikapcsolni a vendégek irányítóját, Naukovicsot, akire a legtöbb figurájuk épült, ám az első félidő végén az örmény csapattárs vezető szerepét átvevő Pasicnik (a mezőny legjobbja) találataival 19–16-ra elhúztak a látogatók.

Ha már nem nagyon mentek a felállt védőfal feletti átlövések, akadt más módszer, amely hatásosnak bizonyult. Szünet után a mieink részéről mesés dolgokat produkált és egymás után lőtte a gólokat Mraviková (sokszor a Haris bravúros hárításait követő leindításokból), aki ragyogóan kamatoztatta gyorsaságát – nem véletlen, hogy a Koprivnica támadásban is a játék lassítására törekedett, miközben a biztos helyzeteit kihasználta. A fordulatos meccs végén a horvátok (legjobb dobók: Pasicnik 11, Hodak 6, Naukovics 5) újra vezettek egy góllal, ám Kirsner vezérletével huszárosan finiselt a Fradi (Mraviková 8, Tóth T. és Kamper 7-7, Uhraková 4), s végül bravúros győzelmet aratva 37–36-ra nyert.

„A mérkőzés előtt eldöntöttem, bármilyen eredményt is érjen el a csapat, nem fogok rá rosszat mondani. Erre nincs is szükség, mert kihozták magából a maximumot. Csodálatosan küzdöttek a végjátékban, aminek köszönhetően legyőzték a világ egyik legerősebb klubját" – értékelt boldogan Németh András.

„Mindkét együttes roppant gyengén védekezett. Összességében mi kontrolláltuk az összecsapást, de az FTC nagyszerűen küzdött. Végül nekünk kedvező eredmény született" – adott hangot derűlátásának Josip Sojat.

A felemás befejezés

Valóban, aki az odavágók eredményeiből próbált következtetni a folytatásra, azt gondolhatta, hogy a Győr idehaza már révbe ér, míg a Fradinak kevés lehet Kaproncán az egygólos előny. Miután azonban lejátszották a magyar bajnokság rájátszásának utolsó körét – a Győr nagy izgalmak közepette 26–25-re nyert a saját csarnokában, és ezzel, ahogy az várható volt, megvédte a címét –, éppen fordítva alakult a végjáték.

A Győr nem tudta érvényesíteni a hazai pálya előnyét, és 26–23-ra veszítve elbukta a döntőt, immár az ötödiket néhány év alatt. Hát még ha hozzátesszük, hogy utóbb folytatódott Görbiczék balszerencsés szériája: tavaly a BL-fináléban egyetlen góllal bizonyult náluk jobbnak összesítésben a dán Viborg...

A Ferencváros sem nyert azóta nemzetközi kupát, sőt még az utolsó párharcig sem jutott el újra, ám abban az évben, 2006-ban Horvátországban az történt, amit még az első meccs után Tóth Tímea megjövendölt: „már többször bebizonyítottuk, hogy a nemzetközi porondon idegenben sem vagyunk rosszabbak, mint otthon". A Fradi fel tudta tenni a koronát szenzációs menetelésére, és 33–32-es kinti diadalával másodszor is megverte a Podravkát.

Ez nem csupán a Cornexi 2005-ben szerzett trófeájának magyar kézben tartása volt – ez mindmáig az utolsó női kézis európai kupagyőzelmünk!

 

1956-ban e napon jelent meg egy rövid hír arról a Népsportban, hogy visszavonul a boksztól Rocky Marciano, az olasz származású profi világbajnok. Mi egészítsük ki azzal ezt az (eredetileg, a tengerentúlon április 27-én bejelentett) információt, hogy a legendás bunyós az 1955 szeptemberi utolsó fellépésével bezárólag mind a 49 hivatásos meccsét megnyerte (43-at kiütéssel), és így ő volt az egyetlen, aki nehézsúlyú uralkodóként veretlenül hagyta abba a pályafutását!

1966-ban e napon jelent meg a hír, miszerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) azon a véleményen volt: nincs tovább helye különböző újabb futballtornák és -kupák kiírásának, mivel „ezen a téren már elérték a maximumot, és a játékosok igénybevétele is nagyfokú". Az UEFA egy statisztikát is közrebocsátott: az 1965–66-os idényben a BEK 63 mérkőzésének 2 221 103 nézője volt a helyszíneken, míg az érthetően kisebb érdeklődést vonzó KEK-ben csak 1 014 325-en jutottak 61 találkozóra. A legkevésbé népszerűnek a közfelfogás szerint is harmadik számú sorozat, a VVK bizonyult: 1 515 800 látogató, 102 meccsre szétosztva. Ez utóbbi rangsor ellenére (33 évvel) később mégis a Kupagyőztesek Európa-kupája szűnt meg, nem pedig a VVK utódja, az UEFA-kupa.

1976-ban e napon a magyar öttusaszövetség nemzetközi versenyén Kelemen Péter és a magyar B-csapat (Kelemen, Bakó, Horváth) győzött – az utóbbi hatalmas fölénnyel Csehszlovákia előtt. A záró napi futásban Kelemen csak 16. lett, ám egyenletes szereplése révén így is megelőzte 70 ponttal az ezüstérmesként végző Bakó Pált, míg a harmadik Jirí Adam lett északi szomszédainktól. A-csapatunkból láza és torokgyulladása miatt Maracskó Tibor kényszerűen kivált a befejező szám előtt, ezért ez az együttes létszámhiányosan az összetett végeredmény 12. helyére szorult.

1986-ban e napon magas állami kitüntetést kapott a Steaua Bucuresti Sevillában BEK-győztes labdarúgócsapata. Az együttesnek, elnöki rendelettel, a Román Szocialista Köztársaság Csillaga Érdemrend első fokozatát adományozták. Külön Sportérdemrendet kaptak a játékosok és a szakvezetők. A kitüntetéseket ünnepélyes keretek között Nicolae Ceausescu elnök-pártfőtitkár adta át, aki beszédében méltatta az együttes eredményét, s további sikereket kívánt. A futballisták nevében Stefan Iovan csapatkapitány mondott köszönetet. Mint ismeretes, a Steaua – Bölöni Lászlóval a soraiban – az esélyesebb Barcelonát 11-esekkel múlta felül, elsősorban a szétlövés során szédületesen védő Helmuth Ducadam kapus bravúrjainak köszönhetően

1996-ban e napon serdülőválogatottak felkészülési mérkőzésen Magyarország kiegyenlített, harcos meccsen 1–0-ra legyőzte Észak-Írországot a Gázművek-pálya 400 nézője előtt. A házigazda csapatban irányítóként szerepelt Hajnal Tamás, aki az egyetlen találatunknál remek labdával indította a gólszerző Mogyoródit. Az ő nagyszerű későbbi profi pályafutását ekkor még legfeljebb csak sejteni-jósolni lehetett, Roby Baggio viszont ekkor már több éve a legmagasabb szinten számított sztárnak. Az egyesült államokbeli vb fináléjának egyik tragikus hőse (aki kihagyta az utolsó kísérletet a brazilok elleni, aranyról döntő tizenegyespárbajban) ezen a napon szembesült azzal, hogy Arrigo Sacchi szövetségi kapitány – taktikai okokból – kihagyta az angliai Európa-bajnokságra utazó olasz keretből, amely egyébként 11 helyen alakult át a vb-ezüstérmes társasághoz képest.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik