Koeman csapata és a könnyed továbbjutás

Az első BL-szezonban, sőt már az utolsó BEK-kiírásban is két négyesbe osztották az állva maradt legjobb nyolc csapatot, de a csoportgyőztesek a körmérkőzés után akkor még egyből a fináléba jutottak. 1994-ben viszont előbb az elődöntő következett, mivel a második helyezettek is folytathatták. Igaz, jókora hendikeppel: az egyetlen találkozót mindkét ágon idegenben, a negyeddöntős szakaszban jobban teljesítő vetélytársuknál kellett megvívniuk. Így tehát a tisztán mediterrán programban az előző évi döntőt (a Marseille ellen) elbukó Milan az 1992-ben KEK-finalista Monacót, míg az ugyanabban az esztendőben BEK-győztes Barcelona a '87-ben diadalmaskodó Portót fogadta – és az is kétségtelenül mellettük szólt, hogy egymás ellenfelét mindketten simán, kapott gól nélkül megverték otthon a csoportküzdelmek során. 1994-ben viszont előbb az elődöntő következett, mivel a második helyezettek is folytathatták. Igaz, jókora hendikeppel: az egyetlen találkozót mindkét ágon idegenben, a negyeddöntős szakaszban jobban teljesítő vetélytársuknál kellett megvívniuk. Így tehát a tisztán mediterrán programban az előző évi döntőt (a Marseille ellen) elbukó Milan az 1992-ben KEK-finalista Monacót, míg az ugyanabban az esztendőben BEK-győztes Barcelona a '87-ben diadalmaskodó Portót fogadta – és az is kétségtelenül mellettük szólt, hogy egymás ellenfelét mindketten simán, kapott gól nélkül megverték otthon a csoportküzdelmek során.

Az ibériai bajnokcsapatok csatájában a legerősebb összeállításában kiálló Barca Romáriót rápihentette a meccsre, és a rotálás áldozata ezúttal Michael Laudrup lett, hiszen a legfeljebb négy légiós közül mindössze hármat lehetett egyszerre bevetni. A brazil – aki ekkor még nem volt világbajnok, de mi tudjuk, hogy hamarosan ő lett a vb hőse – már hetek óta nem lőtt gólt. Ám Johan Cruyff nem akarta kihagyni, ahogy csatártársát, Sztoicskovot, illetve a védelem nehéztüzérét, Ronald Koemant sem. A portugálok részéről Bobby Robson arra számított, hogy a katalánok végigtámadják majd az összecsapást, ők pedig ezt kihasználva törhetnek át a megnyíló réseken.

A mezőnyben az első pillanatoktól kezdve jobban játszott a házigazda, noha az ebben a formációban Laudrup helyett osztogató Guardiola rengeteg labdát elszórt... A 10. percben Romário tette ki a labdát balra, a felfutó Sergi centerezett és középen Sztoicskov tíz méterről a hálóba passzolt. Látszott, a Portónak rengeteget kellett volna javulnia, hogy méltó ellenfél legyen, míg a Barca tervszerűen, intelligensebben futballozva erőltette rá az akaratát a luzitánokra. A 36. perc eseményeit nem szükséges külön leírni, elég ideképzelni egy az egyben az első gól szövegét – és máris kettő volt a különbség.

Fordulás után sem változott semmi, a portugálok megpróbálták megúszni a még súlyosabb verést. Idegességüket „tüskézéssel" vezették le, aminek következményeként Joao Pinto kiállítása miatt az utolsó fél órára emberhátrányba is kerültek. A slusszpoént a 76. perc hozta, amikor az addig nem sok szerephez jutó Koeman végigvezette az ellenfél térfelén a labdát, majd 30 méterről lőtt – a labdát pedig a világ egyik legjobb kapusának számító Vítor Baía bevédte (3–0). Ezzel már a második Barcelona-találatban volt benne – ehhez képest két év múlva leszerződtették őt a gránátvörös-kékek.

A másik ágon az ekkoriban már „hollandtalan" Milan kényszerű vezéráldozattal készült az elődöntőre, amiért Fabio Capello dühös is volt, leginkább Puhl Sándorra. A magyar játékvezető ugyanis az utolsó csoporttalálkozón sárgát adott Maldininak, akinek ez az eltiltást érő második lapja volt. A szokásos (és mára legendássá nemesedett) lombard védősor így Tasotti, Baresi, Costacurta, Panucci összetételben állt fel, míg a külföldiek limitje Papint szorította ki az együttesből (a lábadozó Van Basten ez idő tájt hosszú ideje inaktív volt, és végül nem is tudott visszatérni).

A San Siro közönsége fütyüléssel „üdvözölte" Klinsmannt és Scifót, a vendégek két, egykor a városi vetélytárs Interben játszó futballistáját. Egyébként a Monaco színeiben (melynek trénere, Arsene Wenger harminc százalék esélyt adott csapatának) Thuram eltiltás miatt nem léphetett pályára – Petit és Djorkaeff azonban igen, ha már a leendő világbajnok francia válogatott játékosait „szemlézzük".

A 14. percben Boban szögletéből Desailly fejelt gólt, és ezután is a hazai csapat támadott többet, a sokadvirágzását élő Massaro és a kisebb sérüléssel bajlódó Szavicsevics rendkívül aktív volt. A 40. percben azonban Costacurta begyűjtötte a második sárgáját is, amivel eldőlt, hogy az athéni BL-döntőben mindkét középső védőjét nélkülöznie kellett majd a Milannak, mivel Baresinek is túl sok „kártyája" gyűlt össze. Más egyéb nem változott: szünet után közvetlenül Albertini egy legurított szabadrúgásból 25 méterről védhetetlenül bombázott Ettori kapujába, végül a 66. percben Panucci előreívelését Massaro varrta be a jobb felső sarokba (3–0).

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a két csoportmásodik a vártnál is simábban adta meg magát a sorsának, hátrányba kerülve nem voltak képesek újítani, egyenlítési próbálkozásaik veszélytelenek maradtak. Minden érdekelt szakvezető egyetértett abban, hogy teljesen megérdemelt hazai sikerek születtek.

Érdekes BL-szezon csúcspontját vezette ez fel – korábban például a török bajnok (Galatasaray) kiejtette az angolt (Manchester United), a francia aranyérmes (vagyis a kizárt Marseille) helyén induló harmadik helyezett (Monaco) pedig az elődöntőig verekedte magát –, azonban a döntő párosításáról ki lehetett jelenteni, hogy álomfinálé következik. És bár a két klub kerete alapján azt hihetnénk, hogy a katalánokból (pl. Ferrer, Nadal, Amor, Sergi, Guardiola), baszkokból (Zubizarreta, Bakero, Begiristain, Goicoechea) és a már említett négy sztárlégiósból összetevődő Barcelona volt a favorit, az általa búcsúztatott Porto tapasztalt trénere, Robson azt mondta: papíron a Milan jobb csapat.

És lőn, a piros-feketék Athénban felforgatott védelemmel is 4–0-ra kiütötték a katalánokat.

1944-ben e napon a Nemzeti Sport terjedelmes beszámolót közölt a téli szünet után újraébredő svéd labdarúgó-bajnokságról. Miközben Európa legnagyobb részén tombolt az öldöklés, északon – szinte egyedüliként – zavartalanul folyhatott a futballélet, lévén az ország semleges a világháborúban. Arrafelé ekkor inkább az okozott gondot, hogy a szokatlanul hideg időjárás miatt (az egyik meccshelyszínen éjszaka mínusz 20 fokot mértek...) nem egykönnyen lehetett ismét mérkőzéseket rendezni. Végül aztán lejátszották a tavaszi első fordulót, amelyben érdekes nevekre bukkanhattunk. A magyar Nagy József csapata, az ekkor a dobogó harmadik fokán található Göteborg 5:2-re kiütötte a Sandvikent, amely a félidei döntetlen állás után összeomlott. A győztes gárdából kiemelkedett Gunnar Gren, a svéd futballtörténelem egyik legnagyobb alakja. Ugyanekkor az éllovas (és későbbi bajnok) Malmö 3:0-ra verte meg a Degerforsot, amelynek első számú mesterlövésze, a góllövőlista élcsoportjában található Gunnar Nordahl ezúttal nem tudott betalálni. Később ő és Gren is az 1948-as olimpián aranyérmes svéd válogatott színeiben, valamint a Milan híres Gre-No-Li hármasának tagjaként jutott pályája csúcsára (Gren ezenkívül az 1958-as hazai rendezésű vb-n is döntőt játszhatott).

1954-ben e napon számolt be a Népsort a bázeli Svájc–NSZK felkészülési labdarúgó-mérkőzésről. A jelentések szerint a házigazdák igen veszélyesen támadtak az első félidőben, ehhez képest a nyugatnémetek tettek szert 4:0-s előnyre. Ennek oka a svájci védelem összeszokatlanságából fakadó hibák sorozata volt. Szünet után a vendéglátók összekapták magukat, és fel is zárkóztak, mivel kiderült, hogy „erőnlét terén lényegesen jobban álltak". Hm... A hamarosan sorra kerülő világbajnokságon nem tűnt ki Sepp Herberger alakulatának ilyen jellegű gyengesége... Mindenesetre a jelentős hátrányt már nem tudták behozni a svájciak: a vége 5:3 a németeknek, akiknek góljain Schäfer (2), Fritz Walter (2) és Morlock osztozott. A mérkőzést a helyszínen megtekintő magyar szakemberek elsősorban a középpályás Ecker játékát emelték ki, és felhívták a figyelmet: az NSZK-val igenis számolni kell a vb-n, hiába hallatszottak korábban ellenkező értelmű hangok. Mint tudjuk, sajnos nagyon is igazuk lett...

1974-ben e napon a nürburgringi pályán esedékes gyorsaságimotoros-világbajnoki futam szereplői sztrájkba léptek, miután arról bizonyosodtak meg, hogy a ring (a hírhedt Nordschleife) a legelemibb biztonsági követelményeknek sem felel meg az esős körülmények között. A versenyzők ötezer szalmabála elhelyezését követelték. A nyilatkozatot aláírók között olyan klasszisok is voltak, mint az olasz Giacomo Agostini, a spanyol Ángel Nieto, a brit Phil Read vagy a német Dieter Braun (mind többszörös világbajnokok). Végül másnap a különböző kategóriák futamait hiányos mezőnyökkel, a favoritok nélkül rendezték meg, így minden géposztályban máskor nem sok vizet zavaró német indulók nyertek.

1984-ben e napon jelent meg a Népsportban Michel Hidalgo nyilatkozata, amelyben a francia válogatott szövetségi kapitánya aggódva beszélt arról csapatának NSZK elleni győzelme után, hogy „az angolok, osztrákok és nyugatnémetek legyőzése után minket kiáltottak ki az Eb-döntő első számú esélyesének, és ez nagy veszélyeket sejtet. Remélem, játékosaim nagy önbizalmat nyernek ezekből a jóslatokból, de nem hiszik el, hogy most már mi vagyunk a legjobbak." (Tegyük hozzá, hogy a gallok majd az utolsó felkészülési meccsükön, a skótoktól sem kaptak gólt, sőt ezt a bravúros sorozatot még a kontinenstornán megvívott első két csoportmérkőzésükön, Dánia és Belgium ellen is folytatni tudták.) Hidalgo mester óvatossága végül fölöslegesnek bizonyult – vagy pont ellenkezőleg: ügyes pszichológiai fogással levette futballistái válláról a terhet –, mivel Platiniék százszázalékos mérleggel aranyérmet szereztek a hazai rendezésű Európa-bajnokságon.

2004-ben e napon Ross Brawn, a Ferrari-csapat technikai igazgatója úgy nyilatkozott, hogy Jenson Button formája meggyőzte a marenellói vezetőséget: az angol pilótát érdemes lenne szerződtetniük, ha egyszer Michael Schumacher visszavonul. „Hihetetlen, hogy Jenson elvette Michaeltől a pole pozíciót! Nagyon tetszik, amit csinál, és elárulhatom, számításba vesszük majd, ha Schumacher utódját keressük" – utalt vissza a San Marinó-i Nagydíjra, ahol a BAR-Honda versenyezője megszerezte a rajtelsőséget (az istálló és saját pályája során is az elsőt), majd a futamon másodikként végzett a német világbajnok mögött (ez is rekord volt mind személyes, mind konstruktőri vonatkozásban). A Ferrarihoz aztán azóta sem került Button, de a 2004-es év végén vb-3. lett, ami egészen addig a legjobbjának számított, mígnem tavaly – éppen Ross Brawn debütáló alakulatával – fel nem ülhetett az F1 trónjára!