Benedek Tibor a legszuperebb pólós

Klubszinten 1980-tól, a válogatottnál 1983 után hullámvölgybe került a magyar vízilabda, nagyjából azzal egy időben (és összefüggésben), ahogy kiöregedett a montreali hősök generációja. Ebben a nagy borúban egyedüli fényként pislákolt a Vasas két nemzetközi trófeája (BEK, KEK) a nyolcvanas évek közepéről. Az újabb évtized küszöbén, majd elején aztán feltűnt néhány pólós, aki később részese lett a Kemény-féle sikerkorszak beindításának, míg az akkori társakkal az 1990-es esztendők kezdetén újra felívelő szakaszba juttatta vízilabdánkat. Ilyen volt Kósz Zoltán, Vincze Balázs, majd Tóth Frank, Varga I Zsolt és legfőképpen Benedek Tibor, a barcelonai olimpia (1992) gólkirálya, a későbbi háromszoros ötkarikás aranyérmes.

Csapataink közül ekkor leginkább az Újpest tűnt ki, amely Kovács István irányításával 1993-ban bajnok és kupagyőztes lett, valamint megnyerte a LEN-kupa első kiírását. A következő szezonban ismétlésre tört, de már magasabb szinten: miközben itthon megvédte az elsőségét az ob I-ben, a legrangosabb sorozatban, a BEK-ben is menetelt. 1994 tavaszán egymás után múlta felül a már akkor is nagyágyúnak számító ellenfeleit, amelyek ráadásul a következő három év BEK-győztesei, és ekképp utódai lettek a liláknak. Akik előbb leiskolázták a horvát Mladost Zagrebet (1996 majdani legjobbját), aztán az olasz Posillipo Napoli (1997) ellen szinte senki nem adott nekik esélyt. Két meccs után döntetlen volt az állás, mire a mieink hosszabbításban kerekedtek felül. Végül a fináléban odahaza néggyel verték meg a spanyol Catalunyát (1995).

A barcelonai visszavágón mintegy kétszáz újpesti szurkoló tombolt (2300 helyi drukkeren kívül) a lelátón, amikor a Mátéfalvy Csaba – Rázga Zoltán, Gál András, Dala Tamás, Benedek Tibor, Vincze Balázs, Bene András felállású UTE megkezdte a meccset (ugyanez volt az alapcsapat a későbbi két Szuperkupa-mérkőzésen is, míg csereként Zantleitner Tamás, Szabó Zoltán, Fazekas Zoltán, Vogel Zsolt és Nitsovits Tamás szállt még vízbe, a kapus Kovács Zoltán pedig készenlétben állt). Odaát a montenegrói Gocsanin Szöul (1988) ötkarikás bajnoka volt, míg Pedrerol, Payá, Pedro García, Abarca és legfőképpen a „csodakapus" Rollán (aki négy éve tragikusan fiatalon hunyt el) utóbb Atlantában szerzett aranyérmet.

A medencében rögtön hatalmas küzdelem bontakozott ki, ám amikor három negyed után 9–7-re is megugrottunk, már hatra nőtt a különbség a javunkra! A vendégszurkolók eksztázisban, az utolsó hét perc tisztán örömpóló volt. Persze, hogy a katalánok fordítottak – ám Dala gondolt az évkönyvekre is, hiszen hogyan mutatna egy ilyen szép széria végén egy mégoly jelentéktelen vereség? Így aztán 12 másodperccel a vége előtt hihetetlenül éles szögből bevette Rollán kapuját, és ezzel 11–11 lett a vége.

Magyar csapaté tehát a BEK, és saját szavai szerint Kovács István egyetlen percig sem aggódott a kispadon. Nyilván az sem véletlen, hogy a következő diadalunkat is az ő együttese szerezte a topszériában! (2004-ben a Domino-BHSE végzett az élen az Euroligában – más csapatunk azóta sem...)

Következett a ráadás, a harc a KEK-győztessel. Az olasz Pescara két trónon is ült egyszerre, hiszen egymás után másodszor ért célba a második számú kontinentális sorozatban, valamint a Szuperkupában is címvédő volt (1988-tól egyébként a fénykorát élte, hiszen akkor BEK-et nyert, majd történetünk után két évvel LEN-kupát, a szponzorváltások miatt gyakorlatilag mindig más néven – ekkor éppen Migliolinak hívták).

A Nemzeti Sport érdeklődésére kiderült, hogy Kovács István az akkor Comóban edzősködő Kemény Dénes segítségével térképezte fel az olaszokat, akiknél két veterán horvát olimpiai bajnok, a védő létére sokszor betaláló Simenc, illetve bekktársa, a pályája vége felé járó Lusic volt a húzóember, az őshonos itáliaiak közül pedig az egyaránt válogatott Calcaterra fivérek és D'Altrui emelendő ki. (Baffetti kapusról pedig az a hír járta, hogy ő a leggyengébb láncszem, ehhez képest meggyűlt vele a bajunk...)

Az újpesti mester háromgólos sikerrel már elégedett lett volna a Komjádi uszodában. Utólagos nyilatkozata szerint nagyon szenvedett a kispadon – mígnem a második negyed után Benedek góljai láttán már egy budai szanatóriumban érezte magát. „Fantasztikus ez a srác" – tette hozzá a 9–5-ös magyar sikert hozó, 3000 néző előtt megvívott találkozót követően.

Csatlakozott véleményéhez a Gazzetta dello Sport tudósítása is: „Benedek megbüntette a Pescarát – a fiatal csillag varázslatos négy gólt lőtt". A neves sportlap szerint amíg az Újpest jól használta ki az emberelőnyeit, addig ellenfele csak szenvedett a fóroknál. Ezen múlt, és azon, hogy Simenc már a 6. percben összeszedte a második személyi hibáját, így a későbbiekben visszafogta magát, félve a kipontozódástól. Továbbá a két olasz centert „megették" a magyarok – ha nem véd olyan kitűnően Baffetti, oda lett volna máris minden remény. Az újság úgy látta, hogy bár eltávolodott a Szuperkupa, még nem veszett el semmi, noha az esélyek erősen lecsökkentek.

Öt nappal később, április 30-án rendezték az Adria-parti városban a visszavágót, amelyre hajszál híján busszal kellett elzötyögnie Benedekéknek, de az utolsó pillanatban szponzor került és így repülőjegy is a Budapest–Róma járatra (négy keréken csak onnan kellett folytatni az utat a „Csizma szárának hátsó felére"). Az aznapi helyi lapok már csodának titulálták, ha netán mégis ott tudják tartani a kupát, Paolo Malara, a Pescara trénere viszont bizakodott: „Pesten tíz előnyből egyet lőttünk be. Kétszer nem játszhatunk ilyen rosszul. Nem is fogunk!"

Az első negyed döntetlent hozott, a másodikat követően viszont már 5–3 volt a házigazda javára, noha ebben a szakaszban Mátéfalvy még így is hatalmasakat védett. Az utolsó játékrészben pedig egyszer csak 7–7 lett – sok magyar hátradőlt ekkor. Korán tette! Egy perc 55 volt csak hátra, amikor az olaszok már 11–7-re vezetek, azaz kiegyenlítették a hátrányukat, miután Lusic háromszor is betalált. Még egy-egy gól esett mindkét oldalon, és mivel Benedek három tizeddel a vége előtt a kapufára húzott egy átadást, jöhetett a kétszer három perc hosszabbítás. Abban szorosan alakult a küzdelem, és a végén két másodperc maradt vissza, amikor Simenc egalizált.

Ezután az első találatig tartó „hirtelen halál" következett – ezt a gólt pedig Vincze Balázs dobta! 15–12 oda, de a győzelem a mienk!

Benedek ismét négy gólig jutott, ám érthető, hogy ezúttal Vincze került a középpontba. „Egy kicsit lecsúszott a lövés, de kit érdekel, a lényeg, hogy beakadt" – mondta a gólszerző, míg Kovács mester megint felfedte az olvasók előtt, mit is élt át:

„Meleg volt, pokolian meleg. A negyedik negyedben, hét hétnél azt hittem, csomagolhatjuk a kupát, mehetünk Isten hírével. De az a Lusic! A horvát srác nagyon kibabrált velünk. Senkinek sem kívánom azt a pár percet, amit végigszenvedtem a hosszabbítás során."

A pescarai lapok kissé elfogultan csakis a szerencsének tudták be az UTE-Primavera sikerét, ezért vegyük inkább alapul a Gazzetta dello Sport véleményét. A szaklap megjegyezte, hogy az első összecsapáson kellett volna jobban odafigyelni (főleg ugye Benedek Tibire...), és tárgyilagosan elismerte: a magyar csapat megérdemelten hódította el a Szuperkupát.

Szép volt, fiúk!

1944-ben e napon az NB I 25. fordulójában két későbbi nagy csillag is megvillantotta tehetségét. A kiesés ellen küzdő Elektromos hazai pályán játszott a diósgyőri DiMÁVAG-gal, és 5:2-re kikapott, pedig még vezetett is 2:1-re. A fővárosiak szebbik gólját az ekkor még csak 22 éves Hidegkuti lőtte szép megmozdulásból, viszont az egyéni bírálatban azt olvashattuk: „a csatársor legnagyobb hibája az volt, hogy Hidegkuti túl önzően játszott, sokat cipelte a labdát". Közben a Kispest nagy meglepetésre 2:1-re nyert a Megyeri úton, pedig az Újpest többek között Nagymarosival, Szuszával és Zsengellérrel állt ki. A győztes csapatban a (gólt is szerző) veterán Titkos oldalán szerepelt – hasznosan és ötletesen – a mindössze 17 éves Puskás, aki az egyéni értékelés szerint a csatársor legjobbja volt. A játéknap rangadóját egyébként Kolozsvárott vívták, ahol a második helyezett KAC egy túl szigorúan befújt büntetővel, de összességében megérdemelten múlta felül 2:1-re az éllovas Nagyváradot. Közben a másodosztály góllövőlistájának élcsoportjában olyan nevekre lelni, mint a 35 találattal vezető Deák Ferenc („Bamba", a SZAC játékosa két évvel később 66 góllal utolérhetetlen rekordot állított fel az élvonalban), illetve a 24 gólnál járó Nyers István (a szabadkai támadó az ötvenes évek elején az Inter egyik legnagyobb sztárja lett).  

1954-ben e napon adott hírt a bázeli Svájc–NSZK mérkőzés kinti visszhangjáról a Népsport. Az 5:3-as német győzelemmel zárult meccsről három nappal ezelőtt már mi is beszámoltunk, most pedig lássuk, milyen tanulságokat vontak le leendő vb-ellenfeleinknél. „Bravó! Így játsszatok majd a világbajnokságon is! – szólt a Kicker elemző anyagának címe, majd a lap belement a támadók összehasonlításába: – Nem túlozunk, nem bókolunk, amikor azt mondjuk, hogy csatársorunk jobban játszott, mint a magyar válogatotté a bécsi mérkőzésen az első félidőben, tehát a jó időszakában. Összteljesítményben még felül is múlták a mieink a magyar ötös fogatot. Talán egyiküknek sincs akkora erejű lövése, mint Puskásnak, sem olyan ötletessége, mint Kocsisnak, de az bizonyos, hogy Ottmar Walter felülmúlta Hidegkutit, a két szélső pedig az övékéit." A Sport-Magazin pedig így látta: „ma még tán merészség arról beszélni, hogy van esélyünk a magyarok ellen, de az nem vitás a tavaszi eredmények után, hogy nem legyőzhetetlenek". (Válogatottunk ugyanis „csak" 1:0-ra nyert Ausztriában.) „Talán már Anglia is szolgáltat ezen a téren bizonyítékot májusi budapesti szereplésekor." (Nem szolgáltatott: a 6:3-as londoni meccs visszavágóján 7:1-re győztünk a Népstadionban...) A lényeg persze, hogy amikor a legjobban kellett, vagyis a berni vb-döntőben, végül is igazuk lett a német szakíróknak.  

1964-ben e napon lapunk egy szociológiai jellegű hírt közölt az Egyesült Államokból. Eszerint Floyd Patterson, a nehézsúlyú profi öklöző el akarta adni három évvel korábban vásárolt, 140 ezer dollárt érő villáját Yonkersben (New York egyik külvárosában), mivel két és hét év közötti négy gyerekével a környék gyermekei nem akartak játszani és barátkozni, míg a szomszédok úgy emlegették őket mint „piszkos négerek". Patterson egyébként kétszer is felkapaszkodott súlycsoportjának trónjára, de ekkorra, 29 esztendősen már túl volt címe elvesztésén, a Sonny Liston elleni két kudarcán. Később Alival is kétszer összecsapott (vesztére).

1984-ben e napon közölt összefoglalót a hétvége külföldi futballeseményeiről a Népsport, amely viszonylag kis terjedelemben számolt be az osztrák bajnokságról. Ebből kiderült, hogy miközben tovább folytatódott a kiélezett küzdelem az első helyért az ősi rivális két bécsi klub között – a Rapid Salzburgban nyert 1–0-ra, de rosszabb gólkülönbségével továbbra is elmaradt az Austriától –, az utóbbi színeiben szereplő Nyilasi Tibor két gólt szerzett a kismartoniakat (Eisenstadt) hazai pályán 5–1-re kiütő csapatában, és így nemcsak a bajnoki cím várományosa volt, hanem 23 találatával fölényesen vezette a mesterlövészek ranglistáját is. Végül mindkét elsősége megmaradt: az aranyérem szűken (a befejezéskor is csupán jobb gólkülönbséggel), míg a helyi Aranycipő bőven (26 találattal).

2004-ben e napon kelt szárnyra a hír, hogy Christian Horner, a Formula–3000-es nemzetközi sorozatban szereplő Arden-csapat igazgatója azt tervezte: istállót indít az F1-ben – ha megvalósulnak azok a szabálymódosítások, amelyeket az FIA 2008-ra akart keresztülvinni az autósport királykategóriájában. Horner alakulatának színeiben 2002-ben a cseh Tomás Enge (akit később marihuánahasználat miatt megfosztottak címétől), 2003-ban a svéd Björn Wirdheim, 2004-ben pedig majd az olasz Vitantonio Liuzzi nyert az F3000-ben, és eme utóbbi szezonban maga a csapat is fölényesen lett első. A szakembernek nem az eredeti elképzelései valósultak meg aztán, hanem a Red Bull nevezte ki csapatfőnöknek a következő évben, így e minőségében ő lett a legfiatalabb a mezőnyben. Azóta is ott dolgozik, mégpedig egyre sikeresebben: tavaly már második lett az istálló Webberrel és Vettellel, közülük az utóbbi az idén egyike a nagy favoritoknak az egyéni világbajnoki győzelemre is.