La Liga: A Real Madrid-fejezet után leállok – Ancelotti

Vágólapra másolva!
2022.05.03. 12:11
null
Carlo Ancelotti és Karim Benzema az idei spanyol bajnoki címet ünnepli (Fotó: AFP)
A Prime Video szerdán, a Real Madrid–Manchester City Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágójának napján adja le azt az interjút, amelyet Carlo Ancelottival készített, és amelynek előzetesében a madridi labdarúgócsapat vezetőedzője a visszavonulásról, az esetleges kapitánykodásról, valamint Karim Benzemáról is beszél.

 

„A Real Madrid-fejezet után valószínűleg leállok – fogalmazott Carlo Ancelotti, de aztán érzékeltette, hogy nem eszik olyan forrón a kását: – Persze ha a klub itt tart további tíz évig, akkor tíz évig edzem a csapatot. De szeretnék az unokáimmal is lenni, utazgatni a feleségemmel, annyi minden kimaradt eddig az életemből... Szeretnék eljutni olyan helyekre, ahová eddig nem sikerült, például Ausztráliába, Rio de Janeiróba...”


A leállással kapcsolatos tervet érdemes a klubszintre érteni, hiszen a folytatásban – kérdésre válaszolva – Ancelotti a szövetségi kapitányi poszt kínálta, számára még ismeretlen kihívásról is beszél:

„Igen, érdekes munka lenne, de egyelőre korai. Az idei világbajnokságon legalábbis mindenképp. De a következőn, a 2026-oson már nem, miért is ne próbálhatnám ki? – mondta Ancelotti, majd az interjút készítő Alessandro Alciato felvetésére, miszerint lenne-e például az idei vb-re kijutó, négy év múlva (társ)házigazda Kanada kapitánya, így válaszolt: – Miért is ne? Természetesen tetszik az ötlet, Kanada válogatottja nagyon jól futballozik.”

A kiváló olasz szakembert egyebek mellett Karim Benzemáról is kérdezték.

„Karimot nem kell edzeni, nem kell irányítani, őt egyszerűen használni kell. Mint vérbeli profi, hosszú évek óta egyenletesen magas szinten teljesít, a helyes úton tartja magát. Talán most van a csúcson. Nagyszerű futballista, kellő alázattal. Ebben az idényben olyan sok nehéz helyzetet oldott meg nekünk, hogy meg fogja nyerni az Aranylabdát.”

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ – SZERDA
21.00:
Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzést a City nyerte meg 4–3-ra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik