Király-kupa: „Nagyon rossz vagy” – Marcelo megsértette a bírót, hosszabb eltiltás várhat rá

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.01.21. 13:38
null
<strong>Marcelo</strong> nem akart hinni a szemének (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a Real Madrid a hosszabbítás után, emberhátrányban 2–1-re legyőzte idegenben az Elchét, így bejutott a legjobb nyolc közé. A 102. percben egy hazai kontra végén Marcelo buktatta(?) a gólhelyzetben kilépő Tete Morentét, amiért piros lapot kapott. Az As szerint a brazil szélső, mielőtt lement volna a pályáról, megsértette a játékvezetőt, ezért hosszabb eltiltásra számíthat.

 

„Nagyon rossz vagy” – mondta a játékvezetőhöz, Jorge Figueroa Vázquezhez odalépve Marcelo a piros lap felmutatása után, ami be is került a mérkőzés jegyzőkönyvébe.

A korábbi profi spanyol bíró, Eduardo Iturralde González szerint a brazil játékos egymeccses eltiltásra számíthat a kiállítása miatt (amennyiben a Real Madrid nem fellebbez, hiszen a lassításból úgy tűnik, nem ért hozzá Tete Morentéhez), és további egyre a játékvezetőhöz intézett szavai miatt – állítja az As.


Marcelónak egyébként jó meccse volt, az első félidő végén például bemutatott egy hidegvérű cselt, s több remek megmozdulást is láthattunk tőle.


Nem Marcelo volt az egyetlen, aki nehezményezte, hogy idő előtt le kell mennie a pályáról. A 122. percben Pere Milla is a kiállítás sorsára jutott, aki ezeket a szavakat intézte a bíróhoz, aki arra kérte őt, hogy fejezze be reklamálást és a kiabálást: „Kiabálok veled, mert így érzek.”

A MÉRKŐZÉS ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSA ITT!

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Elche–Real Madrid 1–2
(0–0, 0–0, 1–0) – hosszabbítás után
Elche, Manuel Martínez Valero Stadion. Vezette: Jorge Figueroa Vázquez
Elche: A. Werner – H. Palacios, Chetauya (Verdú, 87.), Diego González, Mojica – Josan (Tete Morente, 66.), Raúl Guti, Gumbau, Fidel – Lucas Pérez (Pere Milla, 79.), Carrillo (Friaza, 95.). Megbízott vezetőedző: José Manuel Rodríguez
Real Madrid: Lunyin – L. Vázquez, Nacho, Alaba, Marcelo – F. Valverde (Modric, 72.), Camavinga (Casemiro, 71.), T. Kroos (Ceballos, 91.) – Rodrygo (E. Hazard, 91.), Jovics (Isco, 79.), Vinícius Júnior (F. Mendy, 118.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: Verdú (103.), ill. Isco (108.), E. Hazard (115.)
Kiállítva: Pere Milla (120+2.), ill. Marcelo (102.)


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik