Sikerült minimalizálni a veszteséget – visszatért Brazíliába a Barca „tigrise”

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.28. 19:05
Fotó: Getty Images
A spanyol élvonalban (La Liga) érdekelt FC Barcelona a hivatalos honlapján közölte, hogy eladta a brazil Vitor Roque játékjogát a Palmeirasnak.

Egybehangzó sajtóinformációk szerint a brazil klub 25.5 millió eurót fizetett a 20 éves csatárért, így a Barca (amely 2024 elején 30 millióért szerződtette az Athletico Paranaensétől) „csak” 4.5 millió eurót bukott az üzleten. Mindez azt jelenti, hogy Roque sevillai kölcsönszerződését (melynek keretén belül a támadó a Real Betist erősítette) is felbontották.

A háromoldalú megegyezés keretében az FC Barcelona 20 százalékos részesedést kap Vitor Roque következő transzferdíjából, míg a Betis az Abde Ezzalzuli esetleges eladásából származó összeg 15 százalékára lesz jogosult, az eddigi alacsonyabb részesedés helyett.

A „Tigrinhónak” (kis tigrisnek – a szerk.) becézett Vitor Roque az FC Barcelona mezében 16 tétmeccsen kettő, míg a Betisben 33 tétmérkőzésen hét gólt szerzett.

 

 

Legfrissebb hírek

Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

Spanyol labdarúgás
5 órája

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
20 órája

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
22 órája

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
2025.10.23. 23:29

Sokk Deventerben, a Go Ahead Eagles hátrányból fordítva legyőzte az Aston Villát

Európa-liga
2025.10.23. 20:58

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 20:39
Ezek is érdekelhetik