Hozta a kötelezőt, utolsó csapatként bejutott a Király-kupa nyolcaddöntőjébe a Valencia

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.01.07. 22:54
Hugo Duróék kétgólos sikert arattak (Fotó: Valencia CF/X)
A Valencia idegenben 2–0-ra legyőzte a másodosztályú Eldensét a spanyol Király-kupában, így utolsó csapatként kvalifikálta magát a nyolcaddöntőbe.

A harmadik forduló utolsó párosításában a Valencia a 22 csapatos másodosztályban jelenleg 19. helyezett Eldense vendége volt, és már a 9. percben előnybe került. Diego López középre adása után Sergi Canos kapura fordult, és 15 méterről a léc alá bombázott.

Ezt követően a hazaiak kifejezetten jól játszottak, többször is veszélyt jelentettek a „denevérek” kapujára, ám amikor már elhitték volna, hogy van keresnivalójuk, a Valencia ismét betalált. Canos visszaadta a gólpasszt csapattársának, a bal oldali beadásból López négy méterről lőtt a bal felső sarokba.

A második félidőben a Valencia tartotta az eredményt, csak annyit adott ki magából, amennyit feltétlenül kellett. A 74. percben így is közel járt az együttes a harmadik találathoz, ám André Almeida gólját les miatt érvénytelenítették – maradt hazai szempontból a 0–2.

A nyolcaddöntő sorsolását szerdán 13 órától tartják, a forduló mérkőzéseit január 14. és 16. között rendezik meg.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Eldense (II.)–Valencia 0–2
Hétfőn játszották
Deportiva Minera (IV.)–Real Madrid 0–5
Vasárnap játszották
Elche (II.)–Las Palmas 4–0
Ourense CF (III.)–Valladolid 3–2
Cartagena (II.)–Leganés 1–2
Ponferradina (III.)–Real Sociedad 0–2
Racing Santander (II.)–Celta Vigo 2–3
Szombaton játszották
Marbella (III.)–Atlético Madrid 0–1
UD Logrones (IV.)–Athletic Bilbao 0–0 – 11-esekkel 3–4
Huesca (II.)–Real Betis 0–1
Tenerife (II.)–Osasuna 1–2
Almería (II.)–Sevilla 4–1
Barbastro (IV.)–Barcelona 0–4
Pénteken játszották
Ferrol (II.)–Rayo Vallecano 1–3
Granada (II.)–Getafe 0–1 – hosszabbítás után
Pontevedra (IV.)–Mallorca 3–0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik