Újra régi fényében csillog a La Masia? Minden jel erre mutat

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.10.12. 11:03
Lamine Yamal a La Masia ékköve (Fotó: Getty Images)
Az utóbbi években 24 La Masia-növendék mutatkozott be a Barcelona felnőttcsapatában, az összértékük pedig már meghaladja az 500 millió eurót.

 

A kétezertízes években a világ legjobb akadémiájaként emlegették a La Masiát, az utóbbi években viszont mintha csökkent volna a varázs. Akkoriban a világfutballt uraló Barcelona és a spanyol válogatott több alapembere is onnan került ki, köztük a nemrég visszavonult Andrés Iniesta, Xavi, Lionel Messi, Carles Puyol, Cesc Fábregas, vagy Sergio Busquets.

Sandro Rosell és Josep Maria Bartomeu elnöksége alatt kevésbé épített a klub a La Masiára, legalábbis nem sok olyan futballista került ki onnan, aki nemzetközi szinten is meghatározó játékossá vált volna. Az utóbbi néhány évben viszont ismét kezd visszaállni a korábbi tendencia. Ebben persze szerepet játszik az is, hogy a gazdasági problémák miatt a klub egyébként is kénytelen a fiatalokra építeni, ám a jelek szerint jól működik ez a modell. Többen közülük már most az Európa-bajnok spanyol válogatott alapemberei, és szemlátomást hosszú évekig meghatározó futballisták lehetnek a nemzetközi porondon.

A Marca cikke felhívja rá a figyelmet, hogy Joan Laporta 2021 óta tartó, második elnöksége alatt már 24 La Masia-növendék mutatkozott be a nagy csapatban, igaz, van köztük olyan is, aki kisebb-nagyobb kitérővel jutott el oda. A lap egy kezdőcsapatot is összerakott, és az Inaki Pena – Héctor Fort, Pau Cubarsí, Eric García, Alejandro Balde – Fermín Lopez, Gavi, Dani Olmo –Lamine Yamal, Marc Guiu, Ilias Akhomach tizenegy valóban nem tűnik rossznak. Közülük is kiemelkedik Lamine Yamal, aki 17 évesen Eb-győzelemre vezette a válogatottat, sokan a jövő legnagyobb ígéretének tartják, és a Transfermarkt már most 150 millió euróra becsüli az értékét. Ennek kapcsán pedig azt is érdemes megjegyezni, hogy az említett 24 akadémista összértéke már meghaladja az 500 millió eurót. Csak viszonyításképp: A La Liga 20 csapata közül tizenhétnek a piaci értéke nem éri el ezt az összeget – a három kivétel nyilvánvalóan a Real Madrid, a Barcelona és az Atlético Madrid.

 

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Lewandowski duplázott, a Barcelona sima győzelemmel búcsúzott az idénytől

Spanyol labdarúgás
2025.05.25. 22:59

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Raphinha szerződést hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.22. 20:19

A Barcelona meghosszabbította a sikeredző Hansi Flick szerződését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.21. 19:55

Laporta Haaland leigazolásáról: Az életben semmi sem lehetetlen

Spanyol labdarúgás
2025.05.20. 16:44

Ismertté vált a spanyol Szuperkupa mezőnye és az elődöntő párosítása

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 21:57

La Liga: kolumbiai csodagyerekre pályázik a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 16:51
Ezek is érdekelhetik