Fél óra alatt lesimázva: az Athletic Bilbao kiütötte az Espanyolt

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2024.10.19. 16:00
Simázott az Athletic Bilbao (Fotó: Getty Images)
Az Athletic Bilbao 4–1-re legyőzte az Espanyolt a La Liga 10. fordulójának szombati játéknapján.

Nem sokáig maradt gól nélküli a spanyolországi játéknap, hiszek a Bilbao Dani Vivian góljával már a 6. percben megszerezte a vezetést, a gólpasszt Nico Williams adta. A félidő felét követően aztán felpörögtek az események: Inaki Williams két percen belül duplázott, a gólpasszokat pedig Alex Berenguertől kapta. (3–0) 

A szünetre így szinte eldőlt a meccs, de azért így is maradt még esemény a folytatásra: Berenguer asszisztjai után gólt is szerzett az 55. percben, majd a 92. percben becsület találatot jegyzett az Espanyol. 4–1

A Betis már a 7. percben megszerezte a vezetést, amikor a Barcelonából kölcsön adottt 19 éves brazil, Vitor Roque talált be. Az egygólos előnyt ráadásul sokáig tudta tartani a vendég gárda, ám az 59. percben Lucas Torro kissé szerencsés találatával egyenlített az Osasuna. Benne volt a levegőben, hogy döntetlen lesz a vége, ám a 73. percben Chimy Avila is betalált, amivel visszaszerezte a sevillaiaknak és bebiztosította a győzelmet. 1–2

A Girona és a Real Sociedad összecsapásán ugyan sok lehetőséget láthattunk – leginkább a vendég oldalon –, ám gólt annál kevesebbet. Egészen az első félidő hajráig kellett várnunk, hogy megszülessen az első – és végül győzelmet érő – találat. amikor Mikel Oyarzabal fejelte tökéletesen a kapuba a labdát. Ezt követően azonban leültek a gárdák, nem nagyon láthattunk szépen felépített támadásokat, így az eredmény sem változott. 1–0

SPANYOL LA LIGA
10. FORDULÓ
Athletic Bilbao–Espanyol 4–1 (Vivian 6., I. Williams 28., 30., Berenguer 55., ill. Tejero 90+2.)
Osasuna–Real Betis 1–2 (Torro 59., ill. Roque 7., Chimy 73.)
Girona–Real Sociedad 0–1 (Oyarzabal 44.)
KÉSŐBB
Celta Vigo–Real Madrid 1–2 (Swedberg 51., ill. Mbappé 20., Vinícius 66.)

VASÁRNAP 
14.00: Mallorca–Rayo Vallecano (Tv: Spíler2)
16.15: Atlético Madrid–Leganés (Tv: Spíler2)
18.30: Villarreal–Getafe (Tv: Spíler2)
21.00: Barcelona–Sevilla (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
HÉTFŐN
21.00: Valencia–Las Palmas (Tv: Spíler2)
PÉNTEKEN
Alavés–Valladolid 2–3 (T. Martínez 6., K. García 90+7. ill. Sylla 17. –11-esből, Amallah 72. – 11-esből, Anuar 76.)

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

1. Barcelona

9

8

1

28–9

+19

24

2. Real Madrid

10

7

3

21–7

+14

24

3. Atlético Madrid

9

4

5

13–5

+8

17

4. Athletic Bilbao

10

5

2

3

17–11

+6

17

5. Villarreal

9

5

2

2

17–17

0

17

6. Betis

10

4

3

3

10–9

+1

15

7. Osasuna

10

4

3

3

14–16

–2

15

8. Mallorca

9

4

2

3

9–8

+1

14

9. Rayo Vallecano

9

3

4

2

11–9

+2

13

10. Celta Vigo

10

4

1

5

17–17

0

13

11. Real Sociedad

10

3

3

4

8–8

0

12

12. Sevilla

9

3

3

3

9–10

–1

12

13. Girona

10

3

3

4

11–13

–2

12

14. Alaves

10

3

1

6

13–18

–5

10

15. Espanyol

10

3

1

6

10–17

–7

10

16. Getafe

9

1

5

3

6–7

–1

8

17. Leganes

9

1

5

3

5–9

–4

8

18. Valladolid

10

2

2

6

8–21

–13

8

19. Valencia

9

1

3

5

5–13

–8

6

20. Las Palmas

9

3

6

9–17

–8

3

 

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
17 órája

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Női labdarúgó Eb: taktikus futballal verték meg a belgákat az olaszok

Minden más foci
2025.07.03. 20:00

Októberben és májusban el Clásico – megvan a La Liga menetrendje

Spanyol labdarúgás
2025.07.01. 22:54

A magyarokat búcsúztató hollandok nyertek a nőknél a 3x3-as kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2025.06.30. 08:56

Az Eb előtt vírusos agyhártyagyulladással került kórházba a kétszeres aranylabdás

Minden más foci
2025.06.28. 13:21

Huszonegy gólt nem kaphatunk, ez nagyok sok! – Vismeg Zsombor igencsak önkritikusan értékelt

Vízilabda
2025.06.28. 09:48

38 gólos meccsen vereség a spanyoloktól a Benu-kupán

Vízilabda
2025.06.27. 21:20
Ezek is érdekelhetik