Mégis igazol belső védőt a Real Madrid? Eb-győztes bekk érkezhet – sajtóhír

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.08.09. 13:06
Aymeric Laporte (Fotó: Imago Images)
Noha Carlo Ancelotti korábban arról beszélt, hogy a Real Madrid nem igazol több játékost a nyári átigazolási időszakban, a szaúdi sajtó szerint reális esély van arra, hogy a jelenleg az Al-Nasszrban légióskodó Aymeric Laporte a spanyol fővárosba tegye át a székhelyét – vette észre az As.

A madridi lap már júliusban arról írt, hogy a 30 éves belső védőt a királyi gárda olasz mestere is szívesen látná csapatában, s erre maga Laporte is hajlana – már csak azért is, mert (dacára évi 24 millió eurós fizetésének) nem teljesen elégedett a szaúd-arábiai kalanddal. 

Miután a Real Madrid lemaradt Leny Yoro átigazolásáról, Aymeric Laporte jó ideiglenes megoldásnak tűnik a védelem tengelyében, de a királyi gárda egyértelművé tette, hogy nem akar transzferdíjat fizetni egy 30 éves védőért. Laporte így az ügynökén keresztül közölte az Al-Nasszr vezérkarával, hogy hajlandó lemondani a hátralevő két éves fizetéséről, ha felbontják szerződését és elengedik a spanyol fővárosba, de a szaúdiak elutasították az ajánlatot. 

A szaúdi szaksajtó legutóbbi információi szerint a klubnál sportigazgatóként dolgozó Fernando Hierro, a vezetőedző Luis Castro, valamint a klubelnök Ibrahim Al-Muhajdib sürgősségi értekezletet tartott a játékos helyzete miatt, de az As forrásai nem erősítik meg ezt a hírt.

Egy biztos: Laporte (aki azért nem akar minden áron távozni a jól fizető rijádi együttestől) csak akkor igazolhat Madridba, ha képes meggyőzni klubját a szerződése felbontásáról – ellenkező esetben a friss Eb-győztes védő a Cristiano Ronaldót is foglalkoztató gárdánál folytatja pályafutását.

 

 

Legfrissebb hírek

Videó: Cristiano Ronaldo is betalált Szappanosnak

Minden más foci
2025.01.26. 20:14

Cristiano Ronaldo 2026-ig, 200 millió euróért hosszabbít az Al-Naszrnál

Minden más foci
2025.01.14. 12:00

„Izgalmasan hangzik...” – Aymeric Laporte a Real Madrid érdeklődéséről

Spanyol labdarúgás
2024.11.14. 14:32

Árvíz öntötte el Valenciát, többen is meghaltak – veszélyben a Real Madrid elleni bajnoki is

Spanyol labdarúgás
2024.10.30. 13:27

Mbappé és Endrick is betalált, a Real Madrid legyűrte a Stuttgartot

Bajnokok Ligája
2024.09.17. 20:43

A Real Madrid is kinézte magának Musialát, a Bayern azonban nem engedné – sajtóhír

Német labdarúgás
2024.09.12. 11:08

Cristiano Ronaldo klubját kikosarazta, a Gentben köthet ki Vancsa Zalán – sajtóhír

Légiósok
2024.09.03. 08:37

Felkészülés: Brahim Díaz vezérletével gyűrte le a Real Madrid a Chelsea-t, tizenegyesekkel maradt alul a Barca

Minden más foci
2024.08.07. 08:05
Ezek is érdekelhetik