„Ez a fejezet lezárult” – Cristiano Ronaldo egy klub-vb-s csapatban folytatja?

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.05.27. 06:48
null
Cristiano Ronaldo gólkirályként távozik az Al-Naszrtól (Fotó: Getty Images)
Hétfő késő este Cristiano Ronaldo nehezen félreérthető bejegyzésben egyértelművé tette: távozik a szaúdi Al-Naszrtól. Arról egyelőre csak találgatások születtek, hogy a világklasszis futballista hol folytatja – azt senki sem feltételezi, hogy bár 40 éves, mostani nyilatkozata a visszavonulását jelenti.

„Ez a fejezet lezárult. A történet? Még íródik. Hálás vagyok mindenkinek” – olvasható a rejtélyes, de azért a lényeg egy részét illetően könnyen megfejthető üzenetben.

A bejelentés nem éri váratlanul a futballvilágot, elvégre Cristiano Ronaldo szerződése nyáron lejár, másrészt a napokban nem akárki: Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke célozgatott arra, hogy a 40 éves világklasszis ott lehet a klubvilágbajnokságon. Márpedig eddigi klubja, az Al-Naszr nincs a résztvevők között. Infantino folyamatban lévő tárgyalásokról, érdeklődő klubokról is beszélt nevek említése nélkül, nincs más hátra tehát, mint kivárni, honnan jön majd a nagy bejelentés.

Vannak, akik arról ábrándoznak, hogy az Inter Miami lesz a célállomás, azaz CR és Lionel Messi – sokak régi álmát megvalósítva – egy klubban futballozik majd. Ugyanakkor a Marca nemrégiben arról írt, hogy Ronaldo Brazíliából kapott kiváló ajánlatot; nos, a klub-vb-n négy brazil klub (Botafogo, Flamengo, Fluminense, Palmeiras) is érdekelt. 

Mint ismert, a klub-vb-s csapatok erősíthetnek a június 14-én kezdődő torna előtt, a FIFA rendkívüli átigazolási ablakot (június 1–10.) nyit a torna előtt ama húsz ország számára, amelyek képviseletében lesz klub a megújuló, 32 csapatos tornán. 

A nevezési határidő június 10., de az induló klubok június 27. és július 3. között újabb játékosokat adhatnak keretükhöz; ez lehetővé teszi, hogy az általánosnak mondható szerződéslejárati időpont (június 30.) után is köthetők legyenek gyors ügyletek.

Különleges tornának nézünk elébe, a FIFA, valamint a rendező Egyesült Államok jelentős szakmai/üzleti sikert remél, és ennek – amint arra sok szakíró rámutatott – adminisztratív korlátok nem állhatnak útjába.

Hétfő este az Al-Naszr elvesztette utolsó bajnoki meccsét (az Al-Fateh verte meg 3–2-re), harmadik lett a tabellán, Cristiano Ronaldo viszont 25 góllal gólkirály lett. Egy évvel korábban csapata ezüstéremmel zárt, ő akkor is a liga legeredményesebb játékosa volt 35 góllal.

 

Legfrissebb hírek

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
2025.07.28. 18:26

A klub-vb felfedezettje – sztárportré Joao Pedróról

Képes Sport
2025.07.20. 11:05

Újabb amerikai show – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.07.16. 22:42

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05

Cirkusz a klub-vb – vagy az aranykor eljövetele?

Klub-vb
2025.07.16. 11:37

Az Al-Naszr új edzője: Ronaldo nélkül nem lennék itt…

Minden más foci
2025.07.15. 09:41

Ha a fej nem marad hideg… – Bobory Balázs jegyzete

Klub-vb
2025.07.14. 22:29

Videó: Donald Trumppal a színpadon emelte a Chelsea magasba a klub-vb trófeáját

Klub-vb
2025.07.14. 19:46
Ezek is érdekelhetik