Benzema Vinícius Júniornak adná az Aranylabdát

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.07.22. 13:49
Karim Benzema Vinícius Júniornak adná az Aranylabdát (Fotó: Getty Images)
Hosszabb interjút adott a Marcának a szaúdi Al-Ittihaddal a spanyolországi Benidornban edzőtáborozó Karim Benzema, aki saját múltja és jövője mellett egykori klubjáról, a Real Madridról és annak támadójáról, Vinícius Júniorról is beszélt.

Benzema még csapata edzése előtt üdvözölte a Marca újságíróját, majd utána már mikrofon és kamera előtt készítettek interjút.

„Munka szempontjából a lehető legjobban kezdtük a felkészülést, új játékosokkal, új edzővel és más perspektívával. Motiváltak vagyunk, hogy jól működjenek a dolgok és jó csapatot építünk, ami napról napra erősebb és én is jobban érzem magam” – mondta el új idénnyel kapcsolatos várakozásait az Al-Ittihad csatára, Karim Benzema, aki szerint a szaúdi labdarúgás évről évre fejlődik, köszönhetően annak, hogy több labdarúgó igazol oda, emelve a színvonalat.

Ez érdekes, erősebb és magasabb szintű bajnoksággá varázsolja a szaúdi ligát

– emelte ki Benzema, akinek és csapatának is az a legfőbb célja, hogy megnyerjék a pontvadászatot a 2024–2025-ös idényben.

A francia csatárt kérdezték a 15. Bajnokok Ligája-címét megszerző egykori klubjáról, a Real Madridról is.

„Látványos idény volt.

A Real Madrid mindig a világ legjobb csapata. A játékosok jönnek-mennek, de a Real Madrid mindig a csúcson lesz, a lehető legmagasabban, és ezt a jövőben is bizonyítja

– méltatta egykori csapatát Benzema, aki a BL-döntőre külön is kitért.

„Élveztem. Nagyon. Ez az én csapatom, s mindig a Real Madrid és a csapattársaim oldalán leszek. Ez logikus. A Real Madrid a Real Madrid, az valami különleges” – tette hozzá, majd távozásáról kérdezték.

„Néhányan jönnek, mások távoznak. Ez így van, s mindig is így lesz. Ez volt az a pillanat. Ha visszatekintek, örülök. Az elmúlt idényben erőt és jó futballt mutattak, ezért nyerték meg a Bajnokok Ligáját és a bajnokságot. A mai napig nem látok más csapatot, amely jobb lenne a Real Madridnál. A világ legjobb csapata. Mindig erős, és minden címért küzd” – emelte ki 2022 aranylabdása, aki az egyéni elismerésről is beszélt.

„Azért mondom, hogy Vinícius, mert megérdemli az idénye miatt, és nemcsak azért, amit idén csinált, hanem azért is, amit az előző évben tett, amikor szintén a többiek előtt volt a futballjával és azzal, ahogyan a labdával bánik. Komplett futballista. Egyedül el tudja dönteni a mérkőzéseket, amikor a Real Madridnak szüksége van rá, de társai segítségével még jobb” – húzta alá Benzema, akinek 9-es mezét nem viselte senki a mögöttünk hagyott idényben, majd honfitársa, a nemrég Madridba igazoló Kylian Mbappé kapta meg.

„Tudtam, hogy előbb-utóbb a Real Madridban fog játszani. Mindig is így gondoltam. Nagyszerű játékos” – mondta Mbappéról Benzema.

 

Legfrissebb hírek

Taylor Swift neve kerülhet az FC Barcelona mezére a Real Madrid elleni el Clásicón

Spanyol labdarúgás
5 órája

Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
21 órája

A FIFA bejelentette, a klubvilágbajnokság győztese többet kap, mintha százszázalékos teljesítménnyel nyerne BL-t

Minden más foci
Tegnap, 12:40

60 millióért igazolna Eb-győztest a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:39

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
2025.03.25. 12:50

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
2025.03.25. 11:11

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.03.25. 09:16
Ezek is érdekelhetik