Vinícius máris megelőzte Cristiano Ronaldót

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.05.06. 09:01
Vinícius (jobbra) már háromszoros spanyol bajnoknak vallhatja magát (Fotó: AFP)
A brazil szélső már háromszoros spanyol bajnoknak vallhatja magát, és a Barcelona védőjének, Ronald Araújónak is odaszúrt egyet.

 

Máris túlszárnyalta Cristiano Ronaldót Vinícius Júnior, legalábbis a spanyol bajnoki címek számában. A brazil szélső szombaton harmadszor nyerte meg a La Ligát a Real Madriddal, míg a portugál klasszis összesen kétszer, 2012-ben és 2017-ben lett aranyérmes a királyiakkal. Persze a rend kedvéért érdemes hozzátenni, hogy az akkori csapatnak éveken át egy csúcson lévő Barcelonával kellett csatáznia, míg az utóbbi években a katalánok csak árnyékai a korábbi sikercsapatnak.

Ettől még persze tény, hogy a 23 éves brazil szélső 2018 óta, azaz hat év alatt háromszor lett bajnok, míg Cristiano Ronaldo 2009 és 2018 között, vagyis kilenc év alatt mindössze kétszer. A BL-győzelmek terén viszont még a portugál csatár vezet, aki a Manchester Uniteddel egyszer, a madridiakkal négyszer nyerte meg a sorozatot, az öt Aranylabdájáról már nem is beszélve. Utóbbiban aligha éri őt utol Vinícius, és BL-győzelme is csak egy van – igaz, ha a csapat megnyeri a Bayern München elleni elődöntőt, akkor nagyon közel kerül a második diadalához. 

Végül a statisztika szerelmesei kedvéért azt sem árt rögzíteni, hogy Cristiano Ronaldo 438 mérkőzésen 450 gólt szerzett a Real Madridban, mellesleg utóbbival klubrekorder. A brazil játékos ezzel szemben 260 találkozó után 80 gólnál jár. 

Vinícius egyébként a közösségi oldalán posztolt egy képet a két bajnoki trófea másolatával, és a Barcelona védőjének, Ronald Araújónak is odaszúrt egyet. A katalánok 2023 februárjában a Szuperkupa döntőjében 3–1-re győztek a Real Madrid ellen, és az uruguayi játékos akkor azt mondta, hogy azzal a győzelemmel új fejezet kezdődik a spanyol futballban. 

Az új fejezet” – írta ironikusan az említett kép mellé Vinícius, aki a következő idényben is parázs csatákat vívhat majd Araújóval. 


 

 

Legfrissebb hírek

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Barcelona: nagyon fogy Yamal új meze

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 13:45

Lamine Yamal hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 20:18

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05

Búcsúünnepséget szervez legendájának a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 12:30

Bellinghamet szerdán megműtik, októberig nem számíthat rá a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.15. 18:44
Ezek is érdekelhetik