Toni Kroos az Európa-bajnokság után visszavonul – hivatalos

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.05.21. 12:55
Toni Kroos az Európa-bajnokság után befejezi labdarúgó-pályafutását (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid hivatalos felületein számolt be róla, hogy a németországi Európa-bajnokság után befejezi pályafutását a csapat középpályása, a 34 éves Toni Kroos.

A jelenleg 108-szoros német válogatott középpályás korábban lemondta a nemzeti csapatban való szereplést, februárban azonban úgy döntött, hogy a németországi Európa-bajnokságra visszatér a nationalelfbe.

A 2014-ben világbajnok Kroos a Rostock utánpótlásából került a Bayern München U19-eseihez, majd felkerült az első csapathoz. A középpályás 2009-ben kölcsönbe a Bayer Leverkusenhez került, de fél év után vissza is tért a bajorokhoz, akiktől három német bajnoki címmel, három Német Kupa-győzelemmel, egy német Szuperkupával, egy Bajnokok Ligája-sikerrel, egy európai Szuperkupával és egy klubvilágbajnoki címmel távozott 2014-ben a Real Madridhoz.

Kroos a királyiakkal a klub-vb-t ötször, a BL-t, a spanyol bajnokságot, az európai és a spanyol Szuperkupát egyaránt négyszer, a Király-kupát egyszer nyerte meg, s minden sorozatot figyelembe véve 463 mérkőzésen 28 gólig és 98 gólpasszig jutott.

„Ahogy mindig is mondtam: a Real Madrid lesz az utolsó klubom.
2014. július 17.  – A nap, amikor bemutatott a Real Madrid, a nap, amely megváltoztatta az életem. Az életem futballistaként, de emberként is. Ez egy új fejezet kezdete volt a világ legnagyobb klubjánál. Tíz év után, az idény végén ez a fejezet véget ér. Sosem felejtem el ezt a rendkívül sikeres időszakot. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki nyitott szívvel fogadott és bízott bennem, de szeretném külön is megköszönni nektek, kedves Real-Madrid-szurkolók, hogy az első naptól az utolsóig szerettetek. Ez a döntés egyben azt is jelenti, hogy az aktív labdarúgó-pályafutásom véget ér idén nyáron az Európa-bajnoksággal” – írta búcsúüzenetében Toni Kroos.

„Boldog és büszke vagyok, hogy megtaláltam a megfelelő időpontot a döntésem meghozatalára és egyedül választhattam. Mindig is azt szerettem volna, hogy a karrierem csúcsán fejezzem be. Mostantól csak egy gondolat vezérel: a tizenötödik!” – utalt a Dortmund elleni Bajnokok Ligája-döntőre a német középpályás, ugyanis Kroosnak az lesz az utolsó mérkőzése a jelenleg 14-szeres BL-győztes Real Madridban.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik