La Liga: egymilliárd euró a Barcelona Golden Boy-jelöltjének kivásárlási ára

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.20. 14:12
null
Alejandro Baldéért egymilliárd eurót kell fizetnie a kérőknek (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelona hivatalos honlapján számolt be róla, hogy 2028-ig meghosszabbította 19 éves védője, Alejandro Balde szerződését, akinek egymilliárd euró lesz a kivásárlási ára.

 

A Barcelona akadémiáján, a La Masián nevelkedő Balde 2022 nyarán került fel a felnőttekhez, s hamar a csapat alapemberévé vált, hiszen az előző idényben minden sorozatot figyelembe véve 44 mérkőzésen 3110 percet töltött a pályán, s egy bajnoki gólja mellett hat gólpasszt osztott ki.

A legjobb Európában futballozó 21 éven aluli játékosoknak járó Golden Boy-díj szavazásán jelenleg hatodik helyen álló Balde teljesítményével a spanyol válogatott kapitányainak, a már távozó Luis Enriquének és Luis de la Fuentének a figyelmét is felkeltette, a 19 éves védő tavaly novemberi, katari bemutatkozása óta már hatszoros válogatottnak mondhatja magát.

Balde új szerződése 2028-ig szól, kivásárlási ára egymilliárd euró.



 

Legfrissebb hírek

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Barcelona: nagyon fogy Yamal új meze

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 13:45
Ezek is érdekelhetik