Légiósok: az Atlético és a Real Sociedad keresztbe tesz a Benficának Kerkez-ügyben?

Vágólapra másolva!
2023.05.30. 13:31
null
Kerkez Milos (jobbra) akcióban a West Ham United ellen (Fotó: Getty Images)
A portugál sportlap, a Bola értesülései szerint spanyol és angol klubok Kerkez Milos iránt megnyilvánuló érdeklődése nehezíti a Benfica dolgát, amely tárgyalásban áll a magyar válogatott labdarúgó megszerzésének ügyében.

 

A Bola úgy tudja, hogy a lisszaboni csapat továbbra is sokallja Kerkez Milos vételárát – húszmillió euró alatt nem szívesen adná el őt jelenlegi klubja, a holland AZ Alkmaar –, de nem csak ez hátráltatja az ügymenetet.

A Bola megfogalmazása szerint „egyre nagyobb a zaj” a 19 éves balhátvéd körül, amit a portugálnál erősebb ligából érdeklődő klubok okoznak. A sportlap angol és spanyol csapatokra utal, kettőt meg is nevezve: az Atlético Madrid és a Real Sociedad ugyanúgy BL-beli játéklehetőséget kínál Kerkeznek, ahogyan a Benfica, csakhogy mellette topligás futballt is.

A Leverkusenbe igazoló Alejandro Grimaldo utódját mielőbb megtalálni és szerződtetni kívánó Benfica nem örül, hogy a tárgyalások lassan haladnak – írja a Bola, amely szerint az érdekeltek már Portugáliában és Olaszországban is egyeztettek, de hiába megnyerő Kerkez számára az, ahogyan a lisszaboni klub menedzseli a fiatal labdarúgókat, egyezség nem született. Június első felében várható az újabb megbeszélés az érdekeltek között.

Visszatérve a vételárra, a Bola információi szerint az AZ által tárgyalási alapként megjelölt húszmillió eurót a Benfica szeretné lealkudni 15 millió euró közelébe. Szóval ha a játékos végül rábólint a neki tett ajánlatra, a két klubnak még jócskán gyúrnia kell egymást…

Legfrissebb hírek

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
6 órája

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
10 órája

Öt idény után visszatér a Sepsi OSK-hoz a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
11 órája

Távozott az Atlético világbajnoka; Bódi Ádám is Tiszakécskén folytatja – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
15 órája

A Debrecen kölcsönvette a Ferencváros kapusát – hivatalos

Labdarúgó NB I
17 órája

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.08. 21:10

Magyar válogatott védővel erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 19:38

Francia védőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 17:20
Ezek is érdekelhetik