La Liga: a Sociedad nyert, még a Real Madridot is megelőzheti

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.05.23. 21:29
null
Kubo volt a nyerőember (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 36. fordulójában a Real Sociedad 1–0-ra legyőzte az Almeríát, míg a Celta Vigo 1–1-es döntetlent játszott a Gironával.

 

Nehéz helyzetbe került az Almería a 36. percben, kiállították ugyanis a kolumbiai csatárt, Luis Suárezt. Az emberelőnyt az első félidő ráadásában használta ki a Real Sociedad: a Real Madrid korábbi játékosa, Kubo Takefusza volt eredményes. Az összecsapáson nem született újabb gól, a Sociedad otthon tartotta a három pontot.

David Silváék így szinte biztosan ott lesznek a Bajnokok Ligája csoportkörében, ugyanis nyolc ponttal vannak előrébb az egy meccsel kevesebbet játszó Villarrealnál két körrel a vége előtt.

Még az is elképzelhető, hogy a Sociedad megelőzi a királyi gárdát, Carlo Ancelotti együttese eddig három egységgel gyűjtött többet kék-fehéreknél – igaz, akárcsak a Villarreal, a fővárosiak is eggyel kevesebbszer léptek pályára.

A másik 19 órás összecsapáson a Celta Vigo és a Girona nem bírt egymással: Carles Perez góljára Christian Stuani válaszolt tizenegyesből, 1–1 lett a vége.

SPANYOL LA LIGA
36. FORDULÓ
Celta Vigo–Girona 1–1
(C. Pérez 42., ill. Stuani 59. – 11-esből)
Real Sociedad–Almería 1–0 (Kubo 45+4.)
Kiállítva: L. Suárez (Almería)

Legfrissebb hírek

Januárban még a távozás szélén állt, most hosszabbít a Barca-hátvéd – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 11:48

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Barcelona: nagyon fogy Yamal új meze

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 13:45

Lamine Yamal hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 20:18
Ezek is érdekelhetik