Videó: az orvosok nem akarták elhinni, hogy túlélte, most őt ünnepelték az el Clásicó előtt

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.04.07. 11:15
null
Álex Roca életének két leggyönyörűbb pillanata (Fotó: Getty Images, alexroca91)
Álex Roca lett az első parasportoló, aki 76 százalékos egészségkárosodásával lefutott egy maratonit. A sporttörténelmi pillanat márciusban volt Barcelonában, a több mint 42 kilométert 5 óra 50 perc és 51 másodperc alatt teljesítette. A labdarúgó spanyol Király-kupa elődöntőjének barcelonai visszavágóján aztán ő végezhette el az ünnepélyes kezdőrúgást, őt ünnepelte a Camp Nou – hívta fel a figyelmet a runnersworld.com.

A 32 éves barcelonai születésű férfi hathónapos korában herpesz vírus okozta agyvelőgyulladást kapott, ami agybénulással járt. A teste bal oldalán jelentős mértékben csökkent a mozgásképesség, és csak jelbeszéddel képes kommunikálni.

„Az orvosok azt mondták, hallucinálnak, hogy élni látnak – árulta el Álex Roca.Életem során rengeteg akadályba ütköztem, de az erőfeszítéseimmel amennyit csak lehetett, leküzdöttem. Ma ott tartok, hogy tanulok, van munkám, van autóm, amit vezetek, van feleségem és teljes életet élek.”


A sport meghatározó szerepet tölt be az életében, olyan közegnek tartja, amiben folyamatosan fejleszteni tudja magát. Roca több éve készült a barcelonai maratonira, korábban hat félmaratonit is teljesített már. Az év elején Barcelonában például 2 óra 38 perc 28 másodperces időeredményével egyéni csúcsot futott.

Március 19-én aztán szintén szülővárosában 5 óra 50 perc és 51 másodperc alatt teljesítette a több mint 42 kilométeres távot, amivel ő lett az első parasportoló, aki 76 százalékos egészségkárosodásával lefutotta a maratonit.


Egyik Instagram-posztjában azt írta, hogy nagyon büszke arra, amilyen emberré vált, és természetesen a csapatára is, akik lehetővé tették számára ezt a csodálatos pillanatot. Elárulta, hogy kiskorában megpróbált az emberek elől elbújni, de annak az időszaknak már vége, és most azért vett fel világító sárga felsőt, hogy az egész világnak megmutathassa magát, és meghallgassák az üzenetét.


„Szeretném, hogy minden nehéz helyzetben lévő ember lássa a példámat, erőt merítsen belőle és ne adja fel a harcot” – mondta a civilben könyvelőként dolgozó férfi.

Álex Roca az emberek példaképévé vált, a labdarúgó spanyol Király-kupa elődöntőjének barcelonai visszavágóján pedig ő végezhette el az ünnepélyes kezdőrúgást.


„Ez több, mint egy álom, ez leírhatatlan – írta az Instagram-bejegyzésében. – Annyira boldoggá tettek, szavakkal nem tudom kifejezni, hogy mennyire hálás vagyok azért, ami tegnap történt.”

„A Barcelona rengeteg örömöt szerzett már nekem, de ez most az egyik legnagyobb pillanata az életemnek” – fogalmazott. Hozzátette, hogy számára a Barca mindig is több volt egy klubnál.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BARCELONA–REAL MADRID 0–4 (0–1)
Barcelona,
Spotify Camp Nou. V: Munuera.
BARCELONA: Ter Stegen – Koundé, R. Araújo, M. Alonso (E. García, 66.), A. Balde – Kessié (Fati, 60.), Busquets, S. Roberto – Raphinha (F. Torres, 66.), Lewandowski, Gavi. Vezetőedző: Xavi.
REAL MADRID: Courtois – Carvajal, Militao, Alaba, Camavinga – Modric (Tchouaméni, 87.), Kroos – Rodrygo (Asensio, 74.), Valverde, Vinícius Júnior (Ceballos, 86.) – Benzema (Nacho, 89.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti.
Gólszerző: Vinícius Júnior (45+1.), Benzema (50., 58., 81. – a másodikat tizenegyesből)
Az odavágó eredménye: 1–0
Továbbjutott: a Real Madrid 4–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

Hegedűs Gábor: Tehetséget a sors ad, mi értéket nevelünk

Utánpótlássport
Tegnap, 16:33

Kerkez a fejjel történt szereléséről: Ez vagyok én, mindig száz százalékot adok...

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:40

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

Neymar szétrúgta a szögletzászlót örömében, majd elvették az utolsó perces gólját – videó

Minden más foci
2025.07.24. 11:42

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Megdőlt a nézőrekord a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.07.24. 09:33

Labdarúgás: új fiatalszabállyal indul az NB I

Utánpótlássport
2025.07.24. 09:00

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57
Ezek is érdekelhetik