Real Madrid: nem vonul vissza, szerződést hosszabbít Kroos – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2023.04.16. 13:54
null
Toni Kroos még egy évet biztosan marad Madridban (Fotó: Getty Images)
Spanyol sajtóhírek és Fabrizio Romano információi szerint eldőlt, hogy a 33 esztendős Toni Kroos egy évvel meghosszabbítja nyáron lejáró szerződését a Real Madridnál, így legalább 2024-ig a csapat tagja marad.  


Nem az volt a kérdés, hogy klubot vált-e. Kis túlzással az összes nagyobb lélegzetvételű interjújában hangsúlyozta Toni Kroos az utóbbi években, hogy más klubban már nem szeretne játszani. A kérdés az volt, hogy a válogatottól már a 2021-es Eb után elköszönő klasszis befejezi-e pályafutását klubszinten is.

A válasz, úgy tűnik, az, hogy nem. Sajtóhírek szerint Kroos hamarosan 2024-ig hosszabbít a Real Madriddal, ám jelenleg úgy néz ki, a következő már tényleg az utolsó idénye lesz.

Bár most sem idős Kroos, karrierje során szinte mindent megnyert: ötször lett Bajnokok Ligája-győztes, hatszor klubvilágbajnok, háromszor német és háromszor spanyol bajnok. Emellett világbajnok lett a német válogatottal 2014-ben.


 

Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Októberben és májusban el Clásico – megvan a La Liga menetrendje

Spanyol labdarúgás
2025.07.01. 22:54

Alaba ismét megsérült, idén már harmadszor

Klub-vb
2025.06.27. 20:54

FC Barcelona: küszöbön Frenkie de Jong hosszabbítása

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 16:17

Katalán dominancia, önmagát ismétlő madridi történelem, 40 évesen révbe érő Santi Cazorla – ez történt a spanyol klubfutball mögöttünk hagyott évadában

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 13:21

Sikerült megoldani a finanszírozást, két éven belül befejezik a Valencia új, de félkész stadionját – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.06.26. 21:31

La Liga: kirúgták a spanyol bírói testület két fejesét

Spanyol labdarúgás
2025.06.26. 13:54
Ezek is érdekelhetik