La Liga: 42 éves korábbi klubikon ül le az Espanyol kispadjára – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.04. 07:50
null
Luis García szerint Barcelonában az volt a legjobb, hogy az Espanyolban játszhatott – a 42 éves egykori csatár edzőként tér vissza korábbi sikerei színhelyére (Fotó: rcdespanyol.com)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Espanyol a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Luis García lesz a hétfőn menesztett Diego Martínez utódja a kék-fehér csapat kispadján.

Az Espanyol közleményéből kiderül, hogy a 42 éves szakember 2024 nyaráig írt alá a barcelonai alakulattal. Luis García Fernández személyében (nem összetévesztendő kortársával, a Liverpoolt is megjáró Luis García Sanzzal) egy igazi klubikon ül le a kiesés elől menekülő együttes kispadjára.

A csatárként és szélsőként is bevethető egykori labdarúgó 2005 és 2011 között erősítette az Espanyolt (220 bajnoki meccsen 47 gól volt a mérlege) és tevékeny részt vállalt a klub történetének legnagyobb sikereiből: első idényében Király-kupát nyert a kék-fehérekkel (a Real Zaragoza elleni döntőben duplázott), majd az ezt követő évadban az UEFA-kupában is a döntőig menetelt, igaz, ezúttal nem állt mellé szerencse – a Sevilla elleni döntőben többek között ő is hibázott a tizenegyespárbajban, így azt a trófeát a Sevilla nyerte meg.

 

 

 

2019-es visszavonulása után edzősködésbe fogott: először a katalán CF Damm U19-es csapatát trenírozta, majd a Real Madrid harmadik számú csapataként funkcionáló RSC Internacionalt irányította, innen szerződtette őt régi-új egyesülete.

Az Espanyol Diego Martínez menesztésekor még a kiesőzónán kívül volt, de a Valencia hétfő esti döntetlenje azt jelenti, hogy Luis García a 18., már kiesést jelentő pozícióban veszi át a katalán csapat irányítását.

 

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 27 23 2 2 53– 9 +44 71
2. Real Madrid 27 18 5 4 57–21 +36 59
3. Atlético Madrid 27 16 6 5 43–19 +24 54
4. Real Sociedad 27 14 6 7 35–26 +9 48
5. Real Betis 27 13 6 8 34–27 +7 45
6. Villarreal 27 13 5 9 34–24 +10 44
7. Athletic Bilbao 27 10 7 10 36–28 +8 37
8. Rayo Vallecano 27 9 10 8 32–31 +1 37
9. Celta Vigo 27 9 8 10 34–37 –3 35
10. Osasuna 27 9 8 10 22–27 –5 35
11. Girona 27 9 7 11 42–42 0 34
12. Mallorca 27 9 6 12 22–27 –5 33
13. Sevilla 27 8 7 12 31–42 –11 31
14. Getafe 27 7 9 11 27–34 –7 30
15. Cádiz 27 6 10 11 21–40 –19 28
16. Valladolid 27 8 4 15 20–44 –24 28
17. Valencia 27 7 6 14 29–32 –3 27
18. Espanyol 27 6 9 12 33–44 –11 27
19. Almería 27 7 6 14 32–47 –15 27
20. Elche 27 2 7 18 19–55 –36 13

 


 

Legfrissebb hírek

Elmarad a Villarreal–Espanyol összecsapás

Spanyol labdarúgás
11 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
16 órája

„Ez az a stílus, amit játszani akarunk” – Hansi Flick a Real Sociedad elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:40

Hatgólos döntetlen és klubrekord Budimirtól az Osasuna–Valencián

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 20:35

La Liga: korai kiállítás után barcelonai iskolajáték

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 18:24

92. perces, ollózós góllal nyert a kiesés elől menekülő csapat a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 16:21

Ancelotti: Ha így játszunk az Atlético ellen, nem fogunk nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 10:47

Hiába Courtois pazar védése, kikapott a Real Madrid Sevillában

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 22:58
Ezek is érdekelhetik