Kép: Piqué először posztolt a 12 évvel fiatalabb barátnőjével

Vágólapra másolva!
2023.01.26. 11:13
Az FC Barcelona korábbi spanyol válogatott védője, Gerard Piqué és új barátnője, Clara Chia Martí az első közös fotóját posztolta Instagramra.

Shakira és Piqué 11 évig alkotott egy párt, két gyermekük született. Bár kapcsolatuk stabilnak tűnt a rajongók számára, az FC Barcelona korábbi védőjének hűtlensége miatt a sztárpár júniusban szakított.

A szakításkor a felek megállapodtak abban, hogy egy évig egyikük sem mutatkozik nyilvánosan új párjával, de ezt az alkut a labdarúgó már augusztus végén felrúgta, mert egy spanyolországi koncerten új barátnőjével, Clara Chia Martíval jelent meg, akit meg is csókolt.

Nem meglepő módon a kolumbiai énekesnő kiakadt, a legújabb dalában pedig durván beszólt egykori kedvesének – igaz, a korábbi spanyol válogatott bekk erre igencsak frappánsan reagált.

Shakira a Piquét kifigurázó számában azt énekli, volt férje elcserélt egy Ferrarit egy Renault Twingóra, illetve egy Rolexet egy Casióra. Erre a nemrég visszavonult védő bejelentette, hogy az általa irányított King's League szerződést kötött mindkét céggel, majd vasárnap már egy Twingóval érkezett meg a bajnokság meccsére.

Piqué boldognak tűnik a tizenkét évvel fiatalabb barátnőjével, már a hivatalos Instagram-oldalára is posztolt képet vele. A fotó tizenegy óra alatt több mint két és fél millió lájknál tart.

Piqué és új kedvese (Fotó: Instagram/3gerardpique)
Piqué és új kedvese (Fotó: Instagram/3gerardpique)

 

Legfrissebb hírek

Gerard Piqué forradalmi ötlettel szüntetné meg a 0–0-s döntetleneket

Spanyol labdarúgás
2025.02.27. 11:51

A Nemzeti Sport Instagramján üzent magyarul Kleinheisler új csapata – KÉP

Légiósok
2025.02.04. 20:41

Rashford minden gyereknek karácsonyi ajándékot vett a volt általános iskolájában

Angol labdarúgás
2024.12.18. 09:30

„Érkezik a második hercegnőm” – kéziválogatottunk klasszisa ismét apuka lesz

Kézilabda
2024.11.02. 13:28

„Legyen csodás napod!” – a Liverpool felköszöntötte Szoboszlai Dominikot

Angol labdarúgás
2024.10.25. 09:37

Gerard Piqué szerint is túl sok mérkőzést játszanak a futballisták

Minden más foci
2024.10.16. 15:56

Szoboszlai: Tegnap ismét tettünk egy lépést a jó irányba

Magyar válogatott
2024.10.12. 14:49

„Nagyon megérdemelted” – Schäfer gratulált Gerának a debütálásához

Magyar válogatott
2024.10.12. 10:44
Ezek is érdekelhetik