Real: Valverdében megvan minden, hogy túlszárnyalja Gerrardot – Ancelotti

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.10.02. 09:27
null
Carlo Ancelotti szerint a sűrű menetrend miatt nehéz időszak előtt állnak (Fotó: AFP)
A spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokság (La Liga) hetedik fordulójának vasárnapi játéknapján a Real Madrid az Osasunát fogadja. A mérkőzés előtt a csapat vezetőedzője, Carlo Ancelotti tartott sajtótájékoztatót, ahol beszélt Federico Valverdéről, a szűk menetrendről és a világbajnokságról is.

 

„Fede nagyon hasonlít Gerrardra. Nagyon jó neki, hogy egy ilyen sikeres játékoshoz hasonlítják. Minden megvan benne ahhoz, hogy arra a szintre jusson, sőt, túl is szárnyalhatja” – nyilatkozta az Osasuna elleni összecsapás előtt Carlo Ancelotti.

A Real Madrid igazi maratonit kezd meg a vasárnapi találkozóval, a blancók kilencszer lépnek pályára októberben, a hónap közepén pedig lesz egy olyan sorozatuk, amikor kilenc napon belül négyszer játszanak, ráadásul ekkor mérkőznek meg a Barcelonával, a Sevillával és az RB Leipziggel is.

„A sűrű menetrend most a legnagyobb gondunk, sok mérkőzés áll előttünk. A szervezeteknek együtt kell dolgozniuk, hogy megoldják ezt, hiszen egyszerűen túl sok meccset kell játszanunk” – mondta az olasz tréner.

„Ez egy kulcsfontosságú időszak, a célunk, hogy megnyerjünk minden találkozót. A bajnokságban szeretnénk jól teljesíteni, emellett a BL-ben pedig be kell biztosítani a helyünk a legjobb 16 között még a világbajnokság előtt. A csapat most jól néz ki, mindenki motivált és elkötelezettséget mutat.”

Ebben az idényben alaposan felforgatja a bajnokságok megszokott menetrendjét a november végén kezdődő katari vb. A torna döntőjét december 18-án rendezik, a spanyol bajnokság pedig a tervek szerint az év utolsó napján, december 31-én indul újra.

„Nem tudjuk, mi lesz majd. Azon gondolkozunk, hogy mit csináljunk majd azokkal a futballistákkal, akik elutaznak a világbajnokságra. Január közepéig talán csak azokat szerepeltetjük majd, akik itthon maradnak. Szét kell osztani a keretet azokra, akik maradnak és azokra, akik elutaznak. Nem játszhat mindenki, aki részt vesz a világbajnokságon. Pihenniük kell, miután hazatérnek, kapnak majd egy tíznapos szünetet” – vázolta a Real Madrid terveit Ancelotti. Ezek szerint könnyen előfordulhat, hogy a csapatnak akár három bajnoki meccsen is nélkülöznie kell majd fontos játékosait.

SPANYOL LA LIGA
7. FORDULÓ

21.00:Real Madrid–Osasuna (Tv:Spíler2)– élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Skóciába tart Ancelotti fia, rokonai is élnek ott – sajtóhír

Minden más foci
2025.05.28. 15:46

Csábító változások – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 23:53

Sem Neymar, sem Rodrygo – íme, Ancelotti első brazil kerete!

Minden más foci
2025.05.27. 10:26

Ancelotti megnevezte utódját, akiben szerinte minden megvan, ami a Real vezetéséhez szükséges

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 17:54

„Hihetetlen utazás volt, tele érzelmekkel” – a Real Madrid is bejelentette Ancelotti távozását

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 11:41

Kaká: Készen állok rá, hogy segítsek Brazíliának

Minden más foci
2025.05.20. 13:13

Ferran Torres a kórházból, Szczesny dohányzással, Yamal énekléssel ünnepelte a Barcelona bajnoki címét – videók

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 23:00

A biztos BL-induló Athletic Bilbao még az Atlético Madridot is befoghatja

Spanyol labdarúgás
2025.05.15. 23:31
Ezek is érdekelhetik