La Liga: nyert Barcelonában a Rayo, Isco debütált Sevillában

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.20. 00:00
null
Pathé Ciss gólja biztossá tette a Rayo Vallecano Espanyol elleni sikerét (Fotó: AFP)
A Rayo Vallecano Espanyol elleni idegenbeli sikerével kezdődött a spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) második fordulója. A Sevilla feszült végjátékban egyenlített hazai pályán a Valladolid ellen, így mindkét csapat megszerezte első pontjait az új idényben.

 

Nem indult jól a Rayo Vallecano második barcelonai túrája, mert a vendégek francia védője, Florian Lejeune a 14. és a 16. percben is „kiharcolt” magának egy-egy sárga lapot, így hamar mehetett zuhanyozni. Az Espanyol azonban nem töltött sok időt emberelőnyben, Sergi Gómezt ugyanis a videobíró segítségével durva szabálytalanság miatt a 30. percben egyből kiállította a játékvezető.

A Rayo még a szünet előtt Isi Palazón révén megszerezte a vezetést, melyet a fordulás után Pathé Ciss duplázott meg, így az FC Barcelona elleni gól nélküli döntetlen után egy héttel már három ponttal távozott a katalán városból.

A Sevilla és a Valladolid is mindenképp szeretett volna javítani, előbbi az Osasunától, utóbbi a Villarrealtól szenvedett vereséget az első fordulóban. Az andalúziai csapat, bár nagy mezőnyfölényben játszott, nem tudta megdolgoztatni igazán a Valladolid kapusát, Sergio Asenjót.

Julen Lopetegui a fordulás után frissített támadósorán, Jusszef en-Nesziri és Lucas Ocampos becserélése mellett a Real Madridtól megszerzett Isco is bemutatkozott a Sevillában. A hazaiak kevésbé veszélyes lehetőségei mellett a Valladolid jól sáfárkodott kevesebb helyzetével, és a 80. percben Anuar szép egyéni villanással megszerezte a vezetést a vendégeknek.

A Sevilla azonban öt perccel később nagy védelmi hibát kihasználva Karim Rekik révén egyenlített. A feszült hangulatú hajrában még egymásnak is estek a játékosok és a stábtagok, mire a játékvezető a Valladolid egyik stábtagját, illetve mindkét oldalról egy-egy játékost kiállított a pályán kívül. A felek sorozatban negyedszer játszottak döntetlent egymással, így a Sevilla és a Valladolid is első pontját szerezte az új idényben.

SPANYOL LA LIGA
2. FORDULÓ

Espanyol–Rayo Vallecano 0–2 (Palazón 40., P. Ciss 59.)
Sevilla–Valladolid 1–1 (Rekik 85., ill. Anuar 80.)

AZ ÁLLÁS
1. Rayo Vallecano 2 1 1 2–0 +2 4
2. Villarreal 1 1 3–0 +3 3
2. Betis 1 1 3–0 +3 3
2. Atlético Madrid 1 1 3–0 +3 3
5. Real Madrid 1 1 2–1 +1 3
5. Osasuna 1 1 2–1 +1 3
7. Valencia 1 1 1–0 +1 3
7. Real Sociedad 1 1 1–0 +1 3
9. Celta Vigo 1 1 2–2 0 1
10. Mallorca 1 1 0–0 0 1
10. Barcelona 1 1 0–0 0 1
10. Athletic Bilbao 1 1 0–0 0 1
13. Sevilla 2 1 1 2–3 –1 1
14. Espanyol 2 1 1 2–4 –2 1
15. Valladolid 2 1 1 1–4 –3 1
16. Almeria 1 1 1–2 –1 0
17. Girona 1 1 0–1 –1 0
17. Cádiz 1 1 0–1 –1 0
19. Getafe 1 1 0–3 –3 0
19. Elche 1 1 0–3 –3 0

 

Legfrissebb hírek

Egy angol Rayo-drukker szürreális estéje a zárt kapus szegedi meccsen

Európa-konferencialiga
2 órája

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
Tegnap, 13:11

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
2025.08.20. 09:28

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 23:03

A regisztrációs problémák ellenére a Getafe győzelemmel rajtolt, nyert az Athletic Bilbao is

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 21:28

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

LA LIGA 2025–2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2025.08.14. 13:20

Hetvenkét órával a La Liga rajtja előtt a Levanténak csak három regisztrált játékosa van

Spanyol labdarúgás
2025.08.13. 18:42
Ezek is érdekelhetik