Hollandia: hazatért a Valenciától távozó Cillessen

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.08.08. 11:09
null
Cillessen visszatért Nijmegenbe (Fotó: NEC Nijmegen)
A 63-szoros holland válogatott kapus, Jasper Cillessen három év után távozott a spanyol Valenciától, s a holland labdarúgó-bajnokságban szereplő NEC Nijmegennél folytatja – jelentette be a klub honlapja.


Cillessen a nijmegeni klub utánpótlásában nevelkedett, s itt is mutatkozott be a holland élvonalban. A klub most egymillió euróért vásárolta meg a Valenciától a 33 éves kapust, aki három évre írt alá az előző idényben 11. helyen végzett együtteshez.

„Boldog vagyok, hogy itthon lehetek. Az elmúlt tíz évben csodálatos kalandokban volt részem, számomra hab a tortán, hogy visszatérek Nijmegenbe” – árulta el Cillessen a klub honlapján.

Cillessen 2011-ben igazolt az Ajaxhoz, majd öt évvel később 13 millió euróért vásárolta meg a Barcelona, melyben csupán 32 tétmérkőzésen kapott szerepet három esztendő alatt. Ezt követően 2019-ben igazolt 35 millió euróért Valenciába. A Turia-partiak pedig ugyanakkor átadták a brazil Netót 26 millió euróért a katalánoknak. Ezen a nyáron is egyszerre váltottak klubot, a Barcát elhagyó brazil kapuvédő vasárnap írt alá az angol Bournemouthhoz.

Cillessen a Valenciában 57 tétmeccsen védett, az előző idényben a 21 éves grúz kapus, Giorgi Mamardasvili kiszorította a kezdőcsapatból.

Legfrissebb hírek

Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

Spanyol labdarúgás
6 órája

Mikel Oyarzabal duplázott, a Real Sociedad két vállra fektette a Sevillát

Spanyol labdarúgás
17 órája

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
21 órája

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:28

Kellett a váltás – Rashford élvezi az életet Barcelonában, s alig várja az El Clásicót

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:05

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

Továbbra is hatalmas tartozások terhelik az FC Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2025.10.22. 11:55

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 22:43
Ezek is érdekelhetik