Barcelona: Luuk de Jong idő előtt visszatérhet Sevillába

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.11.12. 14:45
null
A gondolataiba merült Luuk de Jong az FC Barcelona kispadján (Fotó: AFP)
Bár az idény végéig szól a kölcsönszerződése, úgy fest, már a télen visszatérhet Sevillába az FC Barcelonában futballozó Luuk de Jong. A holland csatár augusztus végén került a katalánokhoz, eddig pedig nem vált alapemberré: hat bajnokin csupán 219 percet töltött játékban.

 

Spanyol lapértesülések szerint a játékos nem elégedett a helyzettel, főleg, hogy az őt Barcelonába invitáló Ronald Koemant időközben menesztették, s a holland edzőt váltó Xavi ismét csak a rövidpasszos, gyors játékot helyezné előtérbe, amelyhez kevésbé a testi adottságok, mint inkább a jó technikai tulajdonságok fontosak.

A De Jongot kölcsönadó Sevilla állítólag már vizsgálja a lehetőséget, hogy tudná akár télen visszaszerezni a játékosát az FC Barcelonától, úgy, hogy ezzel anyagilag se járjon rosszul.

A 31 éves hollandnak csupán egy gólja van eddig a Barcában, szeptember végén a Levante kapuját vette be. Koeman menesztése óta két bajnokit és egy Bajnokok Ligája-találkozót padozott végig.

Legfrissebb hírek

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
10 órája

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
12 órája

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
20 órája

A Rayo Vallecano nyerte az első meccset a spanyol bajnokságban

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 21:06

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

Ismét a Real Madrid lett a világ legértékesebb és legerősebb futballmárkája

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 06:48
Ezek is érdekelhetik