La Liga: szobrot emelt Aragonésnek az Atlético Madrid

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.10.30. 14:13
null
Luis Aragonésnak szobrot emeltek, de már az Atlético Madrid új stadionjában (Fotó: AFP)
Az Atlético Madrid stadionjában emlékművet állítottak Luis Aragonésnek, a spanyol labdarúgás egyik legsikeresebb klubedzőjének, a válogatottal Európa-bajnoki címet nyerő néhai szövetségi kapitánynak.
A két méter magas, egész alakos bronzszobrot, amelynek létrejöttét szurkolói adományok segítették, a Wanda Metropolitano főbejáratánál helyezték el, és a pénteki avatóünnepségen a családtagok mellett a „matracosok” és a nemzeti együttes számos korábbi és mai játékosának jelenlétében leplezték le – adta hírül a klub honlapja.

Aragonés 2014-ben, 75 évesen halt meg leukémiában. Az Atléticónak 11 évig volt játékosa, háromszor nyert spanyol bajnokságot, kétszer Király-kupát, míg vezetőedzőként megszakításokkal 1974 és 2003 között négy időszakban is dolgozott a fővárosiaknál. Szakvezetőként 1977-ben végzett az élen csapatával a bajnokságban, háromszor lett kupagyőztes és egyszer Szuperkupa-nyertes. A spanyol válogatott szövetségi kapitányaként 2008-ban ünnepelhetett Európa-bajnoki címet.
Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
10 órája

Továbbra is hatalmas tartozások terhelik az FC Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2025.10.22. 11:55

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 22:43

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 18:53

Alaba megsérült, Carvajal és Alexander-Arnold közel a visszatéréshez a Real Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 17:54

„Érdekes, hogy pont most történt” – Laporta Flick kiállításáról

Spanyol labdarúgás
2025.10.20. 12:48

„Ezért gyűlöl téged mindenki” – ismét Vinícius volt a figyelem középpontjában a Real Madrid bajnokiján

Spanyol labdarúgás
2025.10.20. 09:09

Mbappé döntött, a Real Madrid három pontot szerzett a Getafe otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 22:58
Ezek is érdekelhetik