Barcelona: a korábbi elnök szerint a klub még az idényben triplázik

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.29. 17:42
null
Joan Gaspart úgy gondolja, hogy a katalán klub megnyeri a La Ligát, a BL-t és a Király-kupát is (Fotó: AFP)
Joan Gaspart 2000 júliusától 2003 februárjáig volt az FC Barcelona elnöke. Az El Confidencialnak adott interjújában elmondta, Ronald Koeman vezetőedző távozásával és Xavi lehetséges érkezésével derűlátó. Sőt, meg meri kockáztatni, hogy a katalán klub még ebben az idényben megnyeri a spanyol labdarúgó-bajnokságot (La Liga), a Bajnokok Ligáját és a Spanyol Király-kupát is.

 

Mint arról beszámoltunk, a Rayo Vallecano szerda este 1–0-ra legyőzte a Barcelonát, amely 11 fordulót követően – igaz, csak 10 lejátszott meccsel – a tabella 9. helyén áll. Nem sokkal a találkozó után a katalán klub a hivatalos oldalán jelentette be, hogy megköszönték a 2020 nyarán kinevezett Ronald Koeman munkáját.

A Barcelona 36. elnöke, Joan Gaspart megvédte menesztett barátját, szerinte Koemannak több időt kellett volna kapnia, ám nagyon optimista a Barca-legenda Xavi lehetséges érkezését illetően.

„Ha tetszik, ha nem, a futball így működik. Könnyebb kirúgni a vezetőedzőt, mint az összes játékost. Koeman nagyszerű labdarúgó volt. Nagyon sajnálom, hogy távoznia kell, mivel jó barátok vagyunk és tisztelem a munkásságát. Ha több időt kap, akkor jobban teljesített volna” – mondta a holland szakemberről Gaspart.

„Örülnék Xavi érkezésének. Biztos vagyok benne, hogy a gránátvörös-kékek megnyerik a bajnokságot – amelyben még sok fordulót rendeznek –, a BL-t, valamint a Király-kupát is. Utóbbi még el sem kezdődött. Lehet, hogy tévedek, de optimizmus nélkül az ember semmit sem ér. Tapasztaltam már lehetetlenebb dolgokat is a futballban.”

Az üzletember emlékeztetett, hogy a klubnál nagy sikereket elérő Pep Guardiola és Luis Enrique sem volt tapasztaltabb Xavinál, mielőtt átvették a kispadot.

„Guardiola a második csapatnál edzősködött. Miért ne működhetne Xavi kinevezése? Luis Enriquének sem volt több tapasztalata, az eredmények mégis jöttek. A legjobbakat kívánom neki, akinek az egyik legnagyobb álma a Barcelona vezetőedzőjévé válni.”

Legfrissebb hírek

Mbappé duplája után még Vinícius is betalált, simán nyert a Real Madrid az újonc ellen

Spanyol labdarúgás
1 órája

Buchanan triplázott, a Villarreal öt góllal küldte haza a Gironát

Spanyol labdarúgás
3 órája

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
15 órája

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.08.23. 21:41

Egy helyzetét kihasználta a Betis, és ez elég volt az Alavés legyőzéséhez

Spanyol labdarúgás
2025.08.22. 23:36

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.22. 21:30

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.21. 15:51

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
2025.08.20. 09:28
Ezek is érdekelhetik