Real Madrid: a klub tagadja, hogy a La Liga elhagyását tervezi

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.14. 12:45
null
A Mundo Deportivo szerint Florentino Pérez klubelnök komolyan fontolgatja, hogy a spanyol helyett az angol élvonalban szerepeljen a Real Madrid (Fotó: AFP)
A Magyar Távirati Iroda arról ír, a Real Madrid tagadja, hogy a spanyol labdarúgó-bajnokság elhagyását tervezi.

 

„Ez abszurd és lehetetlen, az információ teljesen hamis, és csak az a célja, hogy ismét megzavarja klubunk mindennapjait” – áll a Real Madrid szombati közleményében.

A Mundo Deportivo című katalán lap értesülése szerint Florentino Pérez klubelnök komolyan fontolgatja, hogy a spanyol helyett az angol élvonalban szerepel a csapat, mert összeveszett a La Liga elnökével, Javier Tebasszal. A Real ugyanis határozottan ellenezte a liga és a CVC cégcsoport között létrejött új megállapodást, amelyet a spanyol klubok többsége megszavazott. Ennek értelmében a vállalat mintegy 2.1 milliárd eurót fektet be a televíziós közvetítésekből befolyó bevételek egy százalékáért cserébe.

Tebas ráadásul ellenzi a tervezett európai Szuperligát, amelynek a Real Madrid, az FC Barcelona és a Juventus továbbra is tagja, noha a többi 13 alapítótag már visszakozott.

A Mundo Deportivo értesülését szombaton Tebas ostobaságnak nevezte.

 

 

Legfrissebb hírek

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
5 perce

Barcelona: nagyon fogy Yamal új meze

Spanyol labdarúgás
2 órája

Lamine Yamal hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 20:18

Búcsúünnepséget szervez legendájának a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 12:30

Bellinghamet szerdán megműtik, októberig nem számíthat rá a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.15. 18:44

La Liga: bemutatta Carrerast a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.15. 14:23

Valverde volt a világ „legfoglalkoztatottabb” játékosa a múlt évadban

Spanyol labdarúgás
2025.07.14. 16:34

Aggasztó Lamine Yamal pályán kívüli viselkedése

Spanyol labdarúgás
2025.07.13. 11:52
Ezek is érdekelhetik