Barca: „Örömmel visszatérnék, a pénz nem jelentene gondot”

Vágólapra másolva!
2021.06.24. 23:09
null
Paulinho szívesen játszana ismét a Barcában (Fotó: AFP)
Szívesen visszatérne az FC Barcelona labdarúgócsapatához Paulinho, akinek lejárt a szerződése eddigi klubjánál, a kínai Kuangcsou Evergrandénál.

 

A 32 éves brazil középpályás a 2017–2018-as idényben már volt a katalán klub játékosa, megnyerte a spanyol bajnokságot és a Király-kupát a csapattal, és 49 tétmérkőzésen kilenc gólt szerzett gránátvörös-kék színekben. Egy év után aztán továbbállt, és sokkal kedvezőbb anyagi feltételek mellett visszatért korábbi csapatához, a Kuangcsou Evergrandéhez, amely féléves kölcsönjáték után több mint 40 millió eurót fizetett érte.

Paulinho szerződése idén nyáron lejárt Kínában, így jelenleg szabadon igazolható futballistaként keres magának új klubot.

Örömmel térnék vissza a Barcához – mondta az 56-szoros brazil válogatott labdarúgó a Mundo Deportivónak. – A pénz és a szerződés hossza sem jelentene problémát, pláne nem akkor, ha a Barcelona hív. Ezt be is bizonyítottam, amikor először távoztam Kínából. Az anyagi kérdések sosem élveztek nálam prioritást a pályafutásom során, ezúttal ráadásul átigazolási díjat sem kellene fizetni értem. Jól ismerem Barcelonát, felejthetetlen évet töltöttem el a klubnál és a városban.”

A spanyol sajtóban megjelent információk szerint Paulinho szerződtetése egyelőre nincs napirenden a Barcánál, de a katalán klub továbbra is középpályást keres a piacon, miután Georginio Wijnaldumot nem sikerült magához édesgetnie.

Legfrissebb hírek

A 93. percben született Araújo-góllal nyert a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 18:10

Férfi kézi BL: négy magyar góllal verte meg a Wisla Plock a PSG-t

Kézilabda
2025.10.15. 22:20

Frenkie de Jong hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.10.15. 14:15

Véget ért Marcus Rashford nyolc meccsig tartó sorozata

Foci vb 2026
2025.10.11. 11:41

Spanyol csatát nyert meg a Barca; már csak a Zalgiris hibátlan a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.10. 23:19

Flick szerint a Barcának nem volt ellenszere a Sevilla agresszív játékára

Spanyol labdarúgás
2025.10.06. 09:15

Alexis Sánchez is betalált, a Sevilla legyőzte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2025.10.05. 23:04

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.10.03. 21:43
Ezek is érdekelhetik