Barcelona: Messi kézhez kapta új szerződését – sajtóhír

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.27. 16:28
null
Messi még nem döntött jövőjét illetően (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona elnöke, Joan Laporta elküldte a szerződéshosszabbításról szóló ajánlatát Lionel Messinek, így a hatszoros aranylabdás szupersztár döntésére várnak, amely egyelőre rejtély – közölte a katalán televízió, a TV3.

 

A TV3 információi szerint a Barcelona elküldte a szerződéshosszabbításról szóló ajánlatát Lionel Messinek, aki jelenleg válogatottbeli kötelességeinek tesz elegét: Argentína először Chilével, majd Kolumbiával méri össze erejét a világbajnokság dél-amerikai selejtezőinek keretein belül, később pedig a Copa América küzdelmei következnek.

A katalán televízió hozzáteszi, az eredeti tervek szerint a Barcelona vezetősége megvárta volna az anyagi lehetőségeinek felmérését, végül azonban elvetették az ötletet, és megküldték az új szerződést Messinek, aki még nem hozott döntést az ügyben.

Az köztudott, hogy Joan Laportaismételt megválasztása óta azon dolgozik, hogy megegyezzen az argentin sztárral, és a TV3 információi szerint ennek érdekében hosszú távú szerződést kötnének a felek: első körben Messi két évig továbbra is a Barcelona játékosa lenne, majd a katalán klub nagyköveteként, az egyik MLS-csapatban szerepelne, később – egyelőre nem tisztázott szerepkörben – újfent a Barcelona kötelékébe tartozna.

Legfrissebb hírek

Messi duplázott, az Inter Miami négy góllal verte Gazdagékat

Minden más foci
10 órája

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában

Légiósok
2025.05.30. 08:36

MLS: Gazdag csapata ikszelt, Messi és Suárez duplázott – videó

Minden más foci
2025.05.29. 07:38

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Raphinha szerződést hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.22. 20:19

A Barcelona meghosszabbította a sikeredző Hansi Flick szerződését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.21. 19:55

Laporta Haaland leigazolásáról: Az életben semmi sem lehetetlen

Spanyol labdarúgás
2025.05.20. 16:44
Ezek is érdekelhetik