Real: ez alapján úgy tűnik, eldőlt Sergio Ramos jövője – kép

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2021.02.02. 16:51
Hetek óta pletykálják a spanyol és francia sportsajtóban, hogy Sergio Ramos, a Real Madrid klasszis védője tizenhat év után búcsút int a blancóknak. A pletyka pedig lassan valósággá válhat…

A legfrissebb hírek szerint továbbra is a Real Madrid fizetési ajánlatával van gondja Ramosnak.a Real Madrid fizetési ajánlatával van gondja Ramosnak.

A madridiak ugyanis a koronavírus miatti nehézségekre hivatkozva állítólag azt kérik tőle, csökkentse a bérét, ő azonban emelést szeretne, nem is kicsit.

Tizenhat év után búcsút inthet Madridnak Sergio Ramos (Fotó: AFP)
Tizenhat év után búcsút inthet Madridnak Sergio Ramos (Fotó: AFP)

A Paris Saint-Germain pedig boldogan megadná azt, amire a 34 éves spanyol vágyik, sőt, többet is, jelenleg ugyanis három évre összesen 45 millió eurót kínál neki a párizsi együttes.

És aki kételkedett abban, hogy a madridi ikon valóban távozhat, annak egy „lájkkal” üzent most Ramos, aki egy olyan posztot kedvelt Instagramon, amelyben arról írnak, már a madridi vezetőség is felkészült arra, hogy egyik legjobbjuk távozik a nyáron.


Hogy ez valóban jelent-e valamit, vagy csak egy furcsa véletlen, azt mindenki maga dönti el.

Az viszont biztos, hogy a madridi csapatkapitány szerződése a nyáron lejár – vagyis ingyen szerződhetne Párizsba –, és hír sincs arról, hogy akár közelednének az álláspontok Ramos és a királyiak vezetősége közt.

Legfrissebb hírek

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
11 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
20 órája

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

Marquinhos: Veszélyes, ha magadra húzod a PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.08.14. 07:34

Luis Enrique: Nem tudom, hogy igazságos-e a végeredmény, de a futball már csak ilyen játék

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 23:55

A hajrában kétgólos hátrányból felállt, majd tizenegyespárbaj után megnyerte az európai Szuperkupát a PSG

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 23:10

A BL-döntőben kezdő PSG három helyen frissült – kezdőcsapatok az Európai Szuperkupa-meccsre

Minden más foci
2025.08.13. 20:08

„Teljes tiszteletlenség!” – Donnarumma ügynöke jogi lépéseket fontolgat

Francia labdarúgás
2025.08.13. 09:47
Ezek is érdekelhetik