Spanyol Szuperkupa: ismerős párosítások az elődöntőben

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.17. 14:37
null
Ezúttal semleges pályán mérkőznek meg a csapatok (Fotó: AFP)
Sorsoltak a Spanyol Szuperkupában: a Real Madrid az Athletic Bilbaóval, míg az FC Barcelona a Real Sociedaddal mérkőzik meg.

 

A két elődöntőt Córdobában, illetve Málagában rendezik január 13-án és 14-én, míg a fináléra egy harmadik andalúziai városban, Sevillában kerül sor január 17-én.

A Szuperkupa négy résztvevője az előző bajnoki idény két legjobbja, a Real Madrid és a Barcelona, valamint a spanyol Király-kupa két döntőse, a Real Sociedad és az Athletic Bilbao – utóbbi két együttes a koronavírus-járvány miatt egyelőre nem tudta lejátszani a kupafinálét.

Az előző kiírásban Szaúd-Arábiában került sor a Spanyol Szuperkupára, melynek döntőjét kiélezett küzdelemben a Real Madrid nyerte. Amint lehetséges, a torna visszatér majd a közel-keleti országba, amely három évre szóló szerződést kötött a rendezésről a spanyolokkal.

A sors fintora, hogy kedden a Real Madrid éppen a Bilbao ellen nyert, míg a katalánok szerdán a bajnokságban második helyen álló Real Sociedadot győzték le.

 


 

Legfrissebb hírek

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
3 órája

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
5 órája

Meg is van az új aranylabdás? Yamal miatt 20 családtag és barát megy a gálára

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:07

Ferran Torres duplája után a Barcelona könnyedén győzött a Getafe ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.21. 22:57

La Liga: újra döntetlent játszott az Atlético

Spanyol labdarúgás
2025.09.21. 18:35

Mikautadze első bajnoki gólja is kellett a Villarreal sikeréhez; idegenben nyert a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.09.20. 23:00

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07

Folytatódik a Real Sociedad pocsék idényrajtja, simán nyert odahaza a Betis

Spanyol labdarúgás
2025.09.19. 23:10
Ezek is érdekelhetik