Barcelona: Messi fizetése nem fenntartható az elnökjelölt szerint

MTI/H. Á.MTI/H. Á.
Vágólapra másolva!
2020.12.15. 14:34
null
Messiről nevezné el a Camp Nout az elnökjelölt (Fotó: Török Attila)
Az FC Barcelona elnöki posztjára kandidáló Emili Rousaud szerint nem fenntartható Lionel Messinek, a klub hatszoros aranylabdás futballistájának a fizetése, ugyanakkor róla nevezné el a Camp Nou Stadiont.

Az egyesület korábbi alelnöke elmondta: megválasztása esetén természetesen mindenképpen szeretnének megállapodni a folytatásról a világ legjobban fizetett játékosával, de a koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági helyzetben csökkenteni kellene az argentin klasszis járandóságát, amely a L'Equipe értesülései szerint havonta 8.2 millió euró.

Messi szerződése jövő nyáron jár le nevelőegyesületével, így januárban már szabadon tárgyalhatna bármelyik klubbal.

Rousaud megjegyezte, véleménye szerint a fizetéscsökkentés nem lenne akadálya a további közös munkának, hiszen amikor Messi a nyáron jelezte, hogy távozni szeretne, egyszer sem említette a pénzt, szándékának sokkal inkább sportszakmai okai voltak, amelyeket lehet orvosolni.

Rousaud egyúttal bejelentette, a felújítást követően a klub és a világfutball történetének egyik legeredményesebb játékosáról nevezné el a Camp Nou Stadiont, ez pedig újabb szponzorokat eredményezhet.

A katalán egyesület elnöki posztjáról októberben mondott le Josep Maria Bartomeu, a tisztújításra január 24-én kerül sor. Rousaud mellett a klub korábbi elnöke, Joan Laporta is jelölt.

Legfrissebb hírek

Az utolsó pillanatban döntött a Rayo az Alavés ellen, nincs már nyeretlen csapat a La Ligában

Spanyol labdarúgás
36 perce

Gianluca Zambrotta nem emlékszik a világbajnok olasz csapat magyar válogatott elleni vereségére

Spanyol labdarúgás
4 órája

Zsinórban négy elveszített el Clásico után a Real Madrid megverte a Barcelonát!

Spanyol labdarúgás
5 órája

Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:08

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 19:19

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.10.24. 16:28

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
2025.10.23. 23:29

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51
Ezek is érdekelhetik