Barca: Koeman első meccsén két büntető is kellett a sikerhez

Murányi DomonkosMurányi Domonkos
Vágólapra másolva!
2020.09.12. 21:12
null
Philippe Coutinho góllal tért vissza a Barcába (fotó: AFP)
Ronald Koeman vezetőedző első felkészülési mérkőzésén az FC Barcelona 3–1-re legyőzte a harmadosztályú Gimnastic de Tarragonát.


Először lépett pályára Ronald Koeman irányítása alatt és a Bayern München elleni 2–8 óta az FC Barcelona, amely a B-együttes és a női csapat otthonául szolgáló Johan Cruyff Stadionban a harmadosztályú Gimnasticot fogadta.

A hazaiak meccskeretébe Arturo Vidal és Luis Suárez sem került be, előbbi futballista esetében Fabrizio Romano olasz transzferguru információi szerint teljes az egyezség az Interrel, ingyen igazol majd Milánóba, ahol kétéves szerződést ír alá. Ansu Fati sem játszott, de ő a pénteki edzésen elszenvedett csípősérülése miatt hiányzott.

Koeman a holland válogatottnál már bevált 4–2–3–1-es hadrendben játszatta együttesét, csatárként Antoine Griezmann-nal (majd a második félidőben Martin Braithwaite-tel), de játékosainak még szoknia kell az új információt. A nyáron érkezett fiatalok közül bemutatkozott Pedri és a Bragától megvásárolt Francisco Trincao, lehetőséget kapott a B-csapat több tagja, valamint újra Barca-mezben futballozott Philippe Coutinho.

Messiék egyébként a mérkőzés összképét tekintve nem futballoztak jól; ha így tettek volna, akkor valószínűleg nem csak két tizenegyesgóllal és egy kissé szerencsés találattal nyerték volna meg a mérkőzést 3–1-re.

Érdekesség egyébként, hogy a Barca első büntetőjénél még Messi is a pályán volt, de az ítélet-végrehajtás lehetőségét átengedte Griezmann-nak. Vagy Koeman a franciát jelölte ki első számú tizenegyesrúgónak, de erre kisebb az esély…

Az FC Barcelona jövő szerdán (szeptember 16-án) a másodosztályú Gironával játssza a második (és jelen állás szerint az utolsó) felkészülési meccset, ugyancsak a Johan Cruyff Stadionban.

A BARCELONA GÓLJAI

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FC Barcelona–Gimnastic de Tarragona 3–1 (2–1)
Barcelona. 1. félidő:
Neto – S. Roberto, Piqué, Lenglet, Jordi Alba – Busquets, Alená – Pedri, Messi, O. Dembélé – Griezmann. 2. félidő: Inaki Pena – N. Semedo, R. Araújo, J. Cuenca, Junior – Riqui Puig, F. de Jong – Trincao, Coutinho, Konrad – Braithwaite
Gólszerző: O. Dembélé (6.), Griezmann (18. – 11-esből), Coutinho (51. – 11-esből), ill. Bonilla (31.)

Legfrissebb hírek

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:27

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:43

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Már nem százszázalékosak Andorra ellen az észtek

Minden más foci
2025.09.09. 20:23

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36
Ezek is érdekelhetik