Barca: Nem ezt érdemelted, de már nem lep meg semmi – Messi Suárezről

Vágólapra másolva!
2020.09.25. 12:26
null
Luis Suárez és Lionel Messi útjai különváltak (Fotó: AFP)
Lionel Messi, az FC Barcelona argentin labdarúgója az Instagramon írt néhány sort Luis Suáreznek, aki az Atlético Madridba igazolt a katalán együttestől. A hatszoros aranylabdás klasszis ismét odaszúrt a klub vezetőinek.


„Már elkezdtem megbarátkozni az új helyzettel, de amint ma beléptem az öltözőbe, akkor ütött meg igazán. Nehéz lesz, hogy nem találkozunk majd nap mint nap a pályán és azon kívül. Hiányozni fogsz. Megannyi év, megannyi maté [dél-amerikai tea], megannyi ebéd és vacsora… Sohasem felejtem el ezeket a pillanatokat.

Furcsa lesz téged más mezben látni, sőt ellenfélként. Megérdemelted volna, hogy ahhoz méltón búcsúztassanak el, ami vagy: a klub történetének egyik legfontosabb játékosa, aki egyénileg és a csapattal is fontos sikereket ért el. Nem pedig így kirúgni, ahogy tették. Őszintén, ezen a ponton már nem lepődök meg semmin.

Sok szerencsét kívánok neked az új kihíváshoz. Nagyon-nagyon szeretlek. A legközelebbi találkozásig, barátom!”
– jelent meg Messi közösségi oldalán a bejegyzés, melyhez Neymar is hozzászólt: „Hihetetlen, ahogy a dolgokat intézik.”

A 33 esztendős uruguayi csatár hat idény után hagyta el a Barcát, amelynek színeiben 198-szor volt eredményes – ezzel ő a klub történetének harmadik leggólerősebb játékosa Messi és az 1940-es és 1950-es években futballozó César mögött. Suárez többek között négy bajnoki címet és egy Bajnokok Ligáját nyert Messiékkel.

Ya me venía haciendo la idea pero hoy entré al vestuario y me cayó la ficha de verdad. Que difícil va a ser no seguir compartiendo el día a día con vos, tanto en las canchas como afuera. Los vamos a extrañar muchísimo. Fueron muchos años, muchos mates, comidas, cenas... Muchas cosas que nunca se van a olvidar, todos los días juntos. Va a ser raro verte con otra camiseta y mucho más enfrentarte. Te merecías que te despidan como lo que sos: uno de los jugadores más importantes de la historia del club, consiguiendo cosas importantes tanto en lo grupal como individualmente. Y no que te echen como lo hicieron. Pero la verdad que a esta altura ya no me sorprende nada. Te deseo todo lo mejor en este nuevo desafío. Te quiero mucho, los quiero mucho. Hasta pronto, amigo.

Legfrissebb hírek

Remek hangulat, alulteljesítő támadósorok – nem született gól a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
5 órája

A hajrában fordított, és továbbra is megy a Bajnokok Ligája-helyekért a Betis

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Barcelona után a Real Madridot is megizzasztotta a Celta Vigo

Spanyol labdarúgás
9 órája

A Barcelona tartalékosan is megverte a Nikitscher nélküli Valladolidot

Spanyol labdarúgás
2025.05.03. 22:56

A Villarreal hatgólos meccset nyert meg, az Atético Madrid nem bírt az Alavésszel

Spanyol labdarúgás
2025.05.03. 18:25

Korai gól döntött a kis madridi derbin, a Rayo örülhetett győzelemnek

Spanyol labdarúgás
2025.05.02. 23:05

A Real Madrid két héttel meghosszabbítja Modric és Lucas Vázquez szerződését – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.05.01. 17:55

Komoly csapás érte a Barcát, megsérült a kupadöntő hőse – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.01. 15:09
Ezek is érdekelhetik