Koronavírus: Törökországban októbertől visszatérhetnek a nézők

Vágólapra másolva!
2020.08.25. 20:35
null
A Basaksehir még nézők nélkül ünnepelte történelme első bajnoki címét (Fotó: AFP)
Októbertől zárt kapuk helyett korlátozott nézőszámmal rendezik meg a labdarúgó-mérkőzéseket Törökországban.


A szövetség (TFF) keddi közleménye szerint a stadionok kapacitásának legfeljebb harminc százalékát lehet majd kihasználni. A beléptetéskor megmérik a nézők testhőmérsékletét, a lelátón kötelesek lesznek szájmaszkot viselni és alkalmazni a távolságtartási szabályokat.

A döntés annak ellenére született, hogy az országban augusztus eleje óta ismét növekszik a koronavírusos esetek száma.

Az előző idényt Törökországban is félbeszakították márciusban, majd júniusban nézők nélkül folytatták. A bajnoki címet – fennállása során először – az isztambuli Basaksehir szerezte meg. Az új szezon várhatóan szeptember 11-én kezdődik.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
12 órája

A törököket a görögök követték a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
2025.09.09. 22:30

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
2025.09.09. 10:26

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
2025.09.08. 10:12

Otthon omlott össze Törökország a spanyolok ellen, hatot kaptak Konyában

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:40
Ezek is érdekelhetik