Barcelona: Messi találkozott Koemannal – nem szolgált számára jó hírekkel

Vágólapra másolva!
2020.08.20. 21:18
null
Lionel Messi továbbra is nagyon frusztrált lehet a Barcelona (újabb) BL-kudarca miatt (Fotó: AFP)
Lionel Messi, az FC Barcelona hatszoros aranylabdás csillaga félbeszakította a szabadságát, hogy találkozzon csütörtökön Ronald Koemannal, a katalán klub új vezetőedzőjével – számoltak be róla a délelőtti órákban a spanyol lapok. Estére a RAC1 kiderítette, hogy mi hangzott el a megbeszélésen.

A katalán rádióadó úgy tudja, Messi elmondta Koemannak, hogy „nem látja tisztán a jövőjét a Barcelonánál”. Hozzátette, „jelenleg sokkal inkább látja magát a klubon kívül, mint azon belül, de tisztában van vele, hogy a szerződésében foglaltak miatt (gondolva itt elsősorban a 700 millió eurós kivásárlási árára – a szerk.) nincs könnyű helyzetben, ha távozni szeretne”.


Mint a Sport írja, a megbeszélésen természetesen Koeman sem ült szó nélkül a székében, megpróbálta meggyőzni munkájának eredményességéről az argentint, és biztosította róla Messit, őt tekinti az általa felépíteni kívánt Barca sarokkövének. A katalán lap megjegyzi, a holland tréner igyekezett úgy felvázolni az elképzeléseit, hogy Messi belássa, a legjobb még mindig az lenne számára, ha maradna a Barcelonánál.

Néhány nappal ezelőtt brazil sajtóhírek alapján arról számoltunk be, hogy Messi állítólag közölte távozási szándékát az FC Barcelona vezetőivel, ám ezt az információt nem sokkal később a Mundo Deportivo klubhoz közeli forrásokra hivatkozva cáfolta.

Úgy tűnik tehát, hogy Messi jövője minden eddiginél bizonytalanabb Barcelonában, de a fentebb leírtaknál többet egyelőre nem tudni róla…

Legfrissebb hírek

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
20 órája

A 93. percben született Araújo-góllal nyert a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 18:10

IFFHS: Messi a gólpassz-világrekorder, Puskás és Kocsis tartja dobogóközeli pozícióját

Minden más foci
2025.10.16. 12:51

Férfi kézi BL: négy magyar góllal verte meg a Wisla Plock a PSG-t

Kézilabda
2025.10.15. 22:20

Decemberben jön a Messi-kupa!

Minden más foci
2025.10.15. 21:29

Frenkie de Jong hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.10.15. 14:15

Messi két gólpasszt adott, Argentína parádézott Floridában – videó

Minden más foci
2025.10.15. 09:27

Miami vonzereje: napfény, óceán, futball – és Lionel Messi!

Minden más foci
2025.10.13. 13:48
Ezek is érdekelhetik