Barca: a volt elnök lemondásra szólította fel Bartomeuékat

Vágólapra másolva!
2020.08.26. 11:33
null
Bartomeu tagadta, hogy beadta lemondását (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona elnökeként 2003 és 2010 között regnáló Joan Laporta azonnali lemondásra szólította fel Josep Maria Bartomeut, a klub jelenlegi első emberét, valamint a vezetőség további tagjait.


Lionel Messi kedden bejelentette távozási szándékát a Barcelonától. A hír hallatán több szurkoló tüntetésbe kezdett a Camp Nou környékén, s a klubvezetőség lemondását követelte.

Egyes sajtóhírek szerint a klubot 2014 óta irányító Bartomeu beadta lemondását, ám ezt később az elnök megcáfolta a Sport napilapnak.

Joan Laporta a hivatalos Twitter-oldalán azt írta, Bartomeunak és az elnökségnek azonnal távoznia kell. A volt Barca-elnök szerint ez az egyetlen esély, hogy a hatszoros aranylabdás világklasszis maradjon a nevelőegyesületében. Laporta szerint Bartomeuék szándékosan provokálták Messit, hogy eltereljék a figyelmet a gazdasági és sportszakmai káoszról, amit a Barcelonánál teremtettek.


Legfrissebb hírek

Mbappé döntött, a Real Madrid három pontot szerzett a Getafe otthonában

Spanyol labdarúgás
5 órája

La Liga: gyenge meccsen ikszelt az Elche és a Bilbao

Spanyol labdarúgás
12 órája

Flick a kiállításáról: Nem támadtam a játékvezetőt...

Spanyol labdarúgás
16 órája

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
20 órája

Csereembereknek köszönheti a győzelmet az Atlético

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 23:01

A 93. percben született Araújo-góllal nyert a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 18:10

Hiába a korai vezetés, a Mallorca tíz perc alatt lerendezte a Barca-verő Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 16:29

Sorozatban négy nyeretlen meccs után újra győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2025.10.17. 23:00
Ezek is érdekelhetik