La Liga: negatív drogteszttel bizonyította ártatlanságát

Vágólapra másolva!
2020.07.15. 18:53
null
Mesa nem fogyasztott semmit (Fotó: Instagramm/alexm22_)
Nem mindennapi történet bontakozott ki a spanyol másodosztályból az élvonalba 14 év után feljutó Cádiznál: az andalúziaiak csatárát, Nano Mesát olyannyira elragadták az érzelmei, miután biztossá vált, hogy a csapat jövőre az élvonalban szerepel, hogy a meccs utáni interjúját követően megvádolták: ő bizony valamilyen kábítószer hatása alatt állt.

 

A Cádiz a Fuenlabradától elszenvedett 1–0-s vereség ellenére is biztosította feljutását, miután a harmadik helyen álló Almería hátránya hat pont két fordulóval a vége előtt – s az egymás elleni eredmények a Cádiznak kedveznek.

A találkozó végén a csereként pályára lépő Mesa is a csapat tv-csatornájának mikrofonja elé került, és meglehetősen furcsán viselkedett az interjú alatt. Éppen ezért gondolták a csapat drukkerei, hogy biztosan fogyasztott valamit.


A támadó a vádakra reagálva úgy döntött, ártatlanságát bizonyítandó elvégeztet egy drogtesztet, amelynek eredményét aztán Instagramján meg is osztotta egy rövid közlemény társaságában, amelyben leírja a történteket.

„Úgy döntöttem, a megfelelő teszt elvégeztetésével bizonyítom, hogy az ellenem felhozott vádak teljesen alaptalanok” – fogalmazott Mesa.

null

null



Legfrissebb hírek

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
56 perce

„Mbappé elveszi a kenyeredet” – könyörtelen beszólást kapott Vinícius Júnior

Spanyol labdarúgás
6 órája

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
21 órája

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 15:09

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 22:58

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 20:03

La Liga: idegenben nagyon megy a Sevillának, már harmadszor nyert

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 16:10

Nico Williams nélkül nem megy az Athletic Bilbaónak

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 23:01
Ezek is érdekelhetik