Barcelona: Arthurnak elege van, nem akar visszatérni Brazíliából

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.07.28. 09:22
null
Arthurnál betelt a pohár, nem szeretne többet a Barcában játszani (Fotó: AFP, archív)
A Sport információi szerint a következő idényt már a Juventus labdarúgócsapatában megkezdő Arthur nem hajlandó többet pályára lépni az FC Barcelonában, és jelenleg a szerződésbontás részleteiről tárgyal a katalán klubbal.

 

A Sport keddi címlapja
A Sport keddi címlapja

Arthur lázad” – írja keddi szalagcímében a barcelonai Sport napilap.

A katalán újság beszámolója szerint a 23 éves brazil középpályás nagyon haragszik Quique Setiénre, a Barcelona vezetőedzőjére, amiért egyáltalán nem számol vele, amióta hivatalossá vált, hogy az idény végén a Juventusba igazol. Arthur éppen ezért nem érzi szükségesnek, hogy visszatérjen rövid nyári szabadságáról Brazíliából Spanyolországba, és állítólag közölte jelenlegi együttesével, hogy a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszának hátralévő részében nem is szeretne már játszani. A Catalunya Radio úgy tudja, a futballista képviselői jelenleg a mielőbbi elválás feltételeiről tárgyalnak a katalán klubbal.

Mint ismert, a Barcelona és a Juventus június végén egyezett meg egymással arról, hogy a nyári átigazolási időszakban gyakorlatilag elcseréli egymással Arthur és Miralem Pjanic játékjogát – a Juve tízmillió euróval többet fizet a brazilért, mint a Barca a bosnyák játékosért –, de amíg Pjanic azóta is rendszeresen lehetőséghez jut az olasz bajnok torinói egyletben, addig Arthur a transzfer bejelentése óta egy percet sem játszott a katalánoknál.

A Sport megjegyzi, a brazil labdarúgó nemcsak Setiénre neheztel, hanem a klubvezetésre is, amiért akarata ellenére gyakorlatilag rákényszerítették arra, hogy távozzon az egyesülettől.

Legfrissebb hírek

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:24

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 20:39

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 18:53

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 11:28

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

A 93. percben született Araújo-góllal nyert a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 18:10

Férfi kézi BL: négy magyar góllal verte meg a Wisla Plock a PSG-t

Kézilabda
2025.10.15. 22:20

Frenkie de Jong hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.10.15. 14:15
Ezek is érdekelhetik