Barcelona: fordulat, Setién mégsem engedné el a középpályást az Interhez

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.26. 13:44
null
Az épp Busquets nyakába ugró Arthur mégsem eladó (Fotó: AFP)
A spanyol futballbajnok FC Barcelonánál mégsem akarnak megválni Arthurtól, jóllehet a brazil válogatott középpályás az utóbbi időben még szerepelt a nyáron eladandó játékosok listáján.

 

A Sport című spanyol napilap információja szerint a katalán klubnál azért változott a 23 éves légiós megítélése, mert a szakmai irányítók, élükön Quique Setién vezetőedzővel, a megtartása mellett szavaztak, ráadásul a konkurencia részéről is felerősödött a vételi szándék. Vinné többek között az Internazionale, és több angol élvonalbeli klub is.

A katalán lap megjegyezte: van az a pénz, amiért hajlandó lesz a Barca-vezetés megválni Arthurtól, például ha 60 millió eurónál többet garantáló ajánlat érkezik érte.

Arthurt – aki 2018 óta húsz alkalommal kapott lehetőséget hazája válogatottjában – két évvel ezelőtt igazolta át a katalán klub a brazil Gremiótól, mintegy 40 millió euróért. Szerződése 2024 nyaráig szól. Jelenlegi piaci értékét a transfermarkt.de 56 millióra becsüli.

Legfrissebb hírek

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
13 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
13 órája

Az Atlético Madrid tartja jó formáját; kétgólos Villarreal-siker

Spanyol labdarúgás
2025.11.08. 22:57

Három vereség után nyert újra a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.11.08. 18:17

Férfi kosár Euroliga: a Real Madrid megint megnyerte az el Clásicót

Kosárlabda
2025.11.07. 23:26

Hiába törte meg a jeget a korábbi Real Madrid-center Elchében, Oyarzabal büntetője pontot ért a Real Sociedadnak

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 23:03

Több mint húszezer szurkoló nézte meg a Barcelona edzését az új Camp Nouban – fotók, videó

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 13:28

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18
Ezek is érdekelhetik