Hétévesen az apját mímelte, 27 évesen a világ (egyik) legjobbja: Jan Oblak

537 kapura tartó lövés és fejes. 431 védés. 80.2 százalékos védési hatékonyság. Utóbbi mutató egyetlen idényben is megsüvegelendő lenne. Jan Oblak azonban nem egy, hanem csaknem hat évvel ezelőtt érkezett meg az Atlético Madridhoz. A szenzációs számokat azóta hozza – no és a számokhoz tartozó bravúrokat. 245 tétmérkőzése közül 133 összecsapáson nem vették be a kapuját, egyébként is csak 166 gólt kapott – mindez meccsenként 0.54 kapott gólt jelent.

Az 1993 januárjában született szlovén kapus tavaly október óta a madridi csapat történetének legjobbja a kapott gólok nélküli mérkőzéseket tekintve. A korábbi rekorder az Atletivel 1986 és 1995 között két Király-kupát nyerő Abel (Abel Resino Gómez) volt. Neki egy Zamora-díj jött össze, Oblaknak már négy. Ez az a trófea, amit az idény végén a legjobb meccs/kapott gól átlaggal rendelkező kezdőkapus nyer el a spanyol élvonalban. 2016 óta nem volt olyan klub és kapus, aki fölébe kerekedjen ezen mutatóban.

Az Atlético a 2019–2020-as évadra alaposan átalakult, a bajnokságban sem olyan stabil, mint korábban. Jelenleg a 6. helyen áll – 21 kapott góljával még így is a második legjobb a ligában. Egyedül a városi rivális Real Madrid előzi meg (19). Oblak teljesítménye a csatárok gyengébb eredményei miatt a bajnokságban kevésbé szembeötlő, ám a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőben ismét bizonyította, közel járhatnak az igazsághoz azok, akik azt mondják, ő a világ legjobbja a posztján.

A párharc második meccsén a Liverpoolnak 120 perc alatt 36 gólszerzési kísérlete volt, ezek közül (a Poolhoz mérten) ritka rossz hatékonysággal csak 13 találta el a kaput (alighanem Oblak hírnevének is köszönhető, hogy többnyire a nehezebben védhető, ám nagyobb rizikójú lövésekkel próbálkoztak Szalahék). A második félidőben, amikor az Atleti már nem kaphatott gólt, a kaput eltaláló hét kísérletből hetet – köztük nem egy, az ötös környékéről érkező labdát – tudott hárítani.

A lefújást követően Jürgen Klopp, a búcsúzó Liverpool trénere nemcsak a madridiak csapategységét dicsérte – feltéve azt a kérdést, hogy„ha ilyen játékosai vannak egy csapatnak, miért ennyire defenzíven futballozik az?” –, hanem külön litániát intézett Oblakhoz is. A szlovént nem kellett már a nyolcaddöntő előtt sem bemutatni az Anfielden, állítólag 2018-ban óriási dilemmát okozott a Liverpoolnak, hogy Alissont, vagy a 100 millió eurós kivásárlási árat kifizetve Oblakot szerződtesse. Mind tudjuk, a brazil mellett döntött – s erre sem lehet azt mondani, hogy rossz üzlet lett volna.

Az ifjú Jan sorsa már születésekor eldőlt. Édesapja a szülővárosában, Skofja Lokában, az egyik helyi együttesben futballozott – természetesen kapusként. Mint Oblak a tavalyi, az angol FourFourTwo-nak adott interjúban elmondta, az ő bajnokijain fertőződött meg a labdarúgás szeretetével. Már három-négy évesen beállt a kapu mögé, és ott mímelte apja mozdulatait. Későbbi egyesülete, az Olimpija Ljubljana egyik megfigyelője is így vette észre évekkel később.

„Tél volt, és a csapat épp Ljubljanában járt teremfutballozni. Nyolc-kilenc éves lehettem, és a félidőben kiálltunk a pályára a nővéremmel játszani. Három évvel idősebb nálam, és jól ment neki: ő lőtt, én védtem. Ide-oda vetődtem, jól védtem. Ott volt valaki az Olimpija Ljubljanától, és meghívott a klubhoz. Ez volt a legnagyobb szlovén klub, úgyhogy nagyon megörültem.”

Hogy remek géneket örököltek, mi sem mutatja jobban, hogy Oblak nővére, Teja azóta szintén válogatott lett, igaz, kosárlabdában. Két évvel ezelőtt még Magyarországon is játszott, a Szekszárddal Magyar Kupát nyert – emlékezhetünk rá a Nemzeti Sport beszámolójából is.

Oblak karrierje éppen csak elindult az Olimpijánál, majdnem véget is ért. A klub 2005-ben becsődölt. Hogy ne széledjen mindenki szét, az utánpótlást a frissen alapított NK Bezigrad vette át, amely hamarosan felvette a Olimpija Ljubljana nevet, a felnőttcsapat az ötödosztályból indult újra. 2009-ben jutott vissza az élvonalba, a másodosztályú cím még a veterán, 43 esztendős Robert Volkkal jött össze, aki már ekkor mentorálta Oblakot, majd az élvonalba jutáskor át is adta a helyét a 16 éves tehetségnek. A váltás nem volt teljesen váratlan, Oblak már ekkor két éve az első kerettel készült.

Érdekesség, hogy a csapat edzője ekkor egy másik Oblak, a korábbi klasszis középpályás Branko volt. A két sportember között ugyanakkor az egyetlen kötelék a névrokonság. „Talán a Maribor ellen játszotta a harmadik meccsét. Annyira nyugodt, annyira magabiztos volt, miközben remekül is teljesített. Tizenhat éves volt és azt mondtam magamban, atyaég, ez a srác a legjobb a pályán” – nosztalgiázott a Marca hasábjain az exbayernes labdarúgó.

Oblak csaknem végig védte a 2009–2010-es idényt, ekkor futott be érte a Benfica ajánlata, a portugál klub ma már bagónak tűnő 1.7 millió eurót fizetett a játékjogáért.

Fejlődése érdekében a következő három évben a Beira-Marnak, az Olhanensének, a Leiriának, majd a Rio Avénak adták kölcsön. Főleg utóbbi csapatban tűnt ki, a Rio Ave a 6. helyen végzett a bajnokságban, a szlovén kapus 28 mérkőzésen kapott lehetőséget. A következő évet a Benfica felnőttjeivel kezdte, a bajnokságban 16 meccsen védett, csupán öt gólt kapott és bajnok lett. Kulcsszerepe volt a Juventus búcsúztatásában az Európa-liga elődöntőjében, mert kapott gól nélkül hozta le a visszavágót.

„Mint említettem, gyermekkoromban apám volt az első példaképem, de figyeltem a világ legjobbjait is. Szerettem Casillast és Buffont, alig vártam, hogy játszhassak ellenük. Bár jó csapata volt a Juvénak, otthon kettő-egyre nyertünk, majd Torinóban gól nélküli döntetlent játszottunk. Csodálatos élmény volt” – idézi az FFT.

A döntőben is ő védett, ám akárcsak egy évvel korábban, a legendás Guttmann-átok ismét fogott, a portugál sztárcsapat 0–0 után tizenegyesekkel kikapott a Sevillától.

Ekkor került a képbe a Thibaut Courtois utódját kereső Atlético Madrid. Diego Simeone meglátta benne a jövőbeli 1-est – 2014 nyarán immáron 16 millió euróért cserébe váltott tulajt a játékjoga. Ennyit Spanyolországban addig még egyetlen kapusért sem fizettek.

Madridban a jóval rutinosabb, korábbi spanyol utánpótlás-válogatott Miguel Ángel Moyával szemben kellett felvennie a kesztyűt (és a ritmust). Az áttörés 2015. március 17-én jött el. Moyá a Bayer Leverkusen elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján megsérült, a 23. percben Oblak állt be a helyére. A mérkőzést 1–0-ra megnyert az Atlético, ez azonban a továbbjutáshoz önmagában nem lett volna elég, jött a hosszabbítás, majd tizenegyesek következtek. A 23 éves kapus egyből hárította Hakan Calhanoglu (amúgy igen gyér) lövését. A madridiak 3–2-re megnyerték a szétlövést, továbbjutottak, és bár a következő körben a Real Madriddal szemben kiestek, Oblak pozíciója ezután egy pillanatra sem kérdőjeleződött meg. Moyá hiába épült fel, a kapuba nem került vissza. Másfél évvel később Oblak sérülése miatt ugyan védett még néhány bajnokin, de 2018 februárjában távozott Madridból a spanyol.

Az Atléti újra és újra a spanyol bajnokság dobogóján végzett, rendre a legkevesebb gólt kapta, Oblak parádézott – a piaci ára az egekbe szökött.

„(A meccs) megváltoztatta az életemet. Sajnálom, hogy Moyá megsérült, de a kapusoknál ez sajnos ilyen, nincs jó pillanat arra, hogy más is lehetőséget kapjon. Kifogtam a tizenegyest, továbbjutottunk, és új irányt vett a pályafutásom.”

Egy évvel később már BL-döntőben védett. Az elődöntőben ismét ő volt a hős, az Allianz Arénában kivédte Thomas Müller tizenegyesét, így csapatával búcsúztatták az egyik favoritnak kikiáltott Bayern Münchent. A finálét viszont megint elbukták – akár 2014-ben, megint a Real ellen.

Mára ott tartunk, hogy Diego Simeone szerint Oblak ugyanazt jelenti az Atléticónak, mint Messi az FC Barcelonának.

„Kétségem sincs afelől, hogy jelenleg ő a világ legjobb kapusa. Ami támadásban Messi a Barcának, Oblak ugyanazt jelenti számunkra védekezésben. A Barcának Messije, nekünk Oblakunk van, s ez elég ahhoz, hogy dacoljunk velük” – bókolt játékosának az argentin szakember, mielőtt Oblak tavaly aláírta volna 2023-ig szóló új szerződését a csapattal.

Nem ez volt az első és nem is az utolsó, hogy Simeone az egekig magasztalta a szlovén kapust. Az egyik 2018-as interjúban – miután megnyerték az Európa-ligát – arra a kérdésre is Oblak volt a válasza, hogy ha Madridban tarthatta volna De Geát és Courtois-t is, akkor hármuk közül ki védene…

Hogy Oblak hogy látja saját magát?

„Óriási bók azt hallani, hogy egyesek a világ legjobbjának tartanak, egy élet munkája van abban, hogy ideáig jutottam. Mindenkinek megvan a maga kedvence, és minél többen mondják azt, hogy én vagyok az övék, annál jobban esik az embernek. De tudom, hogy nem elégedhetek meg azzal, amit eddig elértem. Mindennap azért dolgozom, hogy még jobb és még jobb legyek. Hogy én vagyok-e valóban a legjobb? Nem tudom, de azt igen, hogy mindent megteszek, hogy kihozzam magamból a legjobbat” – mondta a Marcának adott tavalyi nagyinterjúban.

„Soha nem gondoltam az egyéni trófeákra, mindig a csapat érdeke az első. Egy Bajnokok Ligája-sikerért minden Zamora-díjat odaadnék – felelte arra a felvetésre, hogy 2020-ban történelmet írhat, ugyanis még soha, egyetlen kapus sem bizonyult egymás után ötször a spanyol liga legjobbjának. – Ezek az elismerések sem jöhetnének össze a csapat nélkül. Ezek nem az enyéim, hanem mindannyiunké az Atléticónál. Örülök minden elismerésnek, örömmel fogadom őket, de a legjobb, mégis csapatként nyerni egy nagy címet.”

S hogy mi a legnagyobb erőssége?

„Talán a nyugalom. Egy kapusnak mindig magabiztosnak és nyugodtnak kell maradnia. Néha úgy is érzem magam, mintha legalább negyvenéves lennék.”

A következő cél? A kapott gól nélküli 100. mérkőzése a La Ligában. Február 8-án, a 176. spanyol bajnokiján jött össze a 99. Azóta négy meccse volt, ám ezeken nem sikerült elérnie a mérföldkövet. S jelen körülmények között ember legyen a talpán, aki meg meri jósolni, mikor jöhet össze a 100.

Egyvalamire azért fogadnánk: még nem lesz 40 éves.