Király-kupa: 8 év után először van nem La Liga-klub a 4 között

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.02.05. 23:13
null
A Mirandés sorra ejti ki az élvonalbeli csapatokat (Fotó: Twitter)
Az „óriásölő” Mirandés bejutott a spanyol labdarúgó Király-kupa elődöntőjébe azzal, hogy 4–2-re legyőzte a Villarrealt a nyolc között.

 

A Villarrealnál a kezdőcsapatban kapott helyet Szofian Sakla, a fehérváriak korábbi labdarúgója, de még ő sem tudta megakadályozni, hogy Aias szólója után bő negyedórát követően vezetést szerezzen a házigazda. A Villarreal szabadrúgásból egyenlített, de a szünetre így is hátrányban vonulhatott, mivel Merquelanz büntetőből eredményes volt (2–1).

A fordulást követően Cazorla is értékesített egy tizenegyest, de csak két percig volt iksz az állás, Onaindia ugyanis szabadrúgás után közelről visszavette az előnyt (3–2). Újabb egyenlítésre már nem futotta a „sárga tengeralattjáró” erejéből, sőt, a 92. percben sakk-mattig játszott kontra végén Antonio Sánchez is betalált. 4–2

A Király-kupában 2012 óta először jutott el nem élvonalbeli csapat a négy közé, akkor a harmadosztályú Mirandés – ezúttal meg a másodosztályú Mirandés.

A Mirandés amúgy a legutóbbi 12, La Liga-csapat elleni kupapárharcából a kilencediket nyerte meg!

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Mirandés (II.)–Villarreal 4–2 (Aias 17., Merquelanz 45+3. – 11-esből, Onaindia 58., An. Sánchez 93., ill. Ontiveros 32., Cazorla 56. – 11-esből)
KEDDEN

Granada–Valencia 2–1 (Soldado 3., 94. – a másodikat 11-esből, ill. Rodrigo 40.)
CSÜTÖRTÖKÖN

19.00: Real Madrid–Real Sociedad (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!
21.00: Athletic Bilbao–Barcelona (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

La Liga: április elején pótolhatják a hétfő este elmaradt bajnokit – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

Malajziában talált magának csapatot a Milan és a Valencia korábbi játékosa

Minden más foci
2025.02.27. 16:48

Ancelotti: Senki sem szereti, ha egy egész stadion a halálát kívánja

Spanyol labdarúgás
2025.02.27. 10:32

A Real Madrid minimális előnyt szerzett San Sebastiánban a Király-kupa elődöntőjében

Spanyol labdarúgás
2025.02.26. 23:30

Nem tudta kihasználni a Real botlását az Atlético Madrid; a hajrában egyenlített a Valencia a Cerámicában

Spanyol labdarúgás
2025.02.15. 23:00

Elkerülte egymást a Real Madrid és az FC Barcelona, de a kupadöntőben összejöhet az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.02.12. 13:38

Odahaza játszott döntetlent az Atlético a Villarreallal – a Real Madrid marad a tabella élén

Spanyol labdarúgás
2025.01.25. 18:18

Nyolc perc alatt négyet vágva intézte el a Mallorcát a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.01.20. 22:55
Ezek is érdekelhetik